2017. augusztus 6., vasárnap

Egy horvát hazafi szavai:

 

„A délvidéki horvátok kénytelenek hallgatni és bujkálni a Vihar hadművelet évfordulóján!”
 

 

 

A Vihar fedőnevű hadművelet során, amely 1995. augusztusában zajlott le, a horvát hadsereg és rendőrség 138 ezer embere 700 tank és páncélozott jármű, 1800 tüzérségi fegyver, 47 repülőgép és helikopter bevetésével indított támadást az önkényesen kikiáltott szerb Krajina ellen. A tüzérség órák alatt utakat robbantott a szerbek által telepített aknamezőkön, s a harckocsizó alakulatok rövid idő alatt áttörték a szerb védelmi vonalakat.

A hadműveletben horvát adatok szerint a horvátok 174, a szerbek 742 katonát vesztettek, a polgári áldozatok számát ezernél többre teszik. A Krajina etnikai képe megváltozott: a szerbek zöme elmenekült, nagyrészt azért, mert saját vezetőik is távozásra szólították fel őket.
Összességében mintegy 200-250 ezres menekültáradat indult el (amely leginkább Délvidéken kötött ki és jelentős mértékben felborította a zömében magyarlakta városaink és településeink etnikai összetételét).
Akárhogy is, a Vihar hadművelet, mint azt a horvátok gyakran hangoztatják, megtörte Slobodan Milošević és Vojislav Šešelj Nagy-Szerbia-politikájának gerincét.
A horvátok a Vihart a honvédő háború egyik legfényesebb győzelmének tekintik, a szerbek pedig tragédiának tartják.
Tomislav Žigmanov, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének elnöke Twitter-bejegyzésében kiemelte, hogy az itteni horvátok a Vihar évfordulóján kénytelenek hallgatni és bujkálni, holott ők óriási elnyomás és erőszak áldozatai voltak Szerbiában.
Szavai szerint 1991-től 1996-ig Szerémség és Dél-Bácska területén a szerbek 25 horvátot meggyilkoltak, 40 ezret pedig elűztek otthonaikból.
Szerémség 27 falvában etnikai tisztogatását hajtották végre. Példaként felhozta Kukujevci települést, ahol a délszláv háború előtt a lakosság 97 százalékát horvátok képezték, ma pedig mindössze 10 százalékban képviseltetik magukat. A herkócai és a zalánkeméni etnikai tisztogatás szintén szörnyű méreteket öltött.
Žigmanov felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy ezek a bűnök nemcsak Šešelj szabadcsapataihoz kötődnek, hanem az akkori rendőrségnek és katonaságnak is volt szerepe az etnikai tisztogatásban.
A szerb média az említett Twitter-bejegyzés miatt az elmúlt napokban keményen nekirontott Žigmanovnak, akiről azt állítják, Szerbiában szeretné ünnepelni a Vihar évfordulóját.
Őt azonban ez aligha izgatja különösebben, hiszen pl. a délvidéki magyar politikusok többségével ellentétben bebizonyította, hogy hazafi, aki nem szűrte össze a levet azokkal, akik ártottak a népének.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése