Október 8-án Zentán helyi közösségi választásokat rendeznek. A teljesen jelentéktelen, marginális szerepet betöltő helyi közösségi tanács eddig sem szólhatott bele a dolgokba, vannak olyan helyek, ahol évek óta nem is üléseztek. Sok tag, akit négy évvel ezelőtt megválasztottak, az elmúlt időszakban az alakuló gyűlésen kívül arra az évi egy-két megbeszélésre sem ment el. Nem is csoda, mivel a helyi közösségi üléseken való részvételért nem jár pénz, vagyis önkéntes alapon működik a semmi.
Nem lesz ez másként a jövőben sem, azonban a 2017-es helyi közösségi választásnak igen nagy a tétje, méghozzá pont a koalícióban levő, és hatalmat gyakorló pártoknak. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SNS) zentai szervezete is megkapta az ukázt felülről, hogy már pedig nyerni kell, mert különben fejek hullnak a porba, ami magyarul azt jelenti, ha nem úgy teljesítenek a választásokon, ahogy azt a párt elvárja, akkor lesznek olyanok, akiknek a jól fizető politikusi munkahelyet át kell adni másoknak, ők pedig mehetnek vissza a való világba. És, ha már való világ, akkor a mottó is megegyezik a VMSZ és a SNS zentai politikusainak az esetében, ugyanis itt most már a lét a tét.
Ezt bizonyítja az is, hogy a VMSZ jelöltjei között iskola-, egészségház- és kórházigazgató is szerepel, ami nem véletlen, hiszen a köztársasági elnökválasztáson a VMSZ és a SNS által támogatott Aleksandar Vučić Zentán vereséget szenvedett Saša Jankovićtól. Úgyhogy a VMSZ-nek az elnökválasztási csorbát is ki kell köszörülnie, mert különben Pásztor István nagyon mérges lesz, plusz le kellene győznie a koalíciós partnerét, a Szerb Haladó Pártot is. A SNS is nagyon készül a választásokra, egyrészt mivel a Vučić veresége az ő vállukat is nyomja, másrészt, most nagyot lehetne javítani a pozíciójukon, ha legyőznék a képviselő testületben legtöbb képviselővel rendelkező VMSZ-t.
Kutyakomédia elé nézünk a következő két hétben, aminek a polgárok szempontjából semmi jelentősége nincs, csak a politikusok életben való maradásáról szól. Az egész történetből az ellenzéki pártok jöhetnek ki jól, feltéve, ha összefognak és szimpatikus, a városban ismert és elismert embereket jelölnek a helyi közösségi tanácsba, s akiknek sikerül mozgósítaniuk a családi, baráti, ismerősi körüket.
És, ha már Zenta, akkor egy kis lemondás, áthelyezés a végére: Körmöci Károly lemondott, helyére a fiatal Igor Stojkov kerül majd. Körmöci sem marad munka nélkül, ő Kóródi Ilona helyét foglalja el, de aki most meg Kóródi Ilona miatt kezdett el izgulni, az se tegye, mivel ő meg a nyugdíjba vonult Pásztor Mária posztját tölti majd be a jövőben. Szóval a káderezés zajlik, választások jönnek, a zentai polgárok meg mennek. Leginkább külföldre, de ez csöppet sem érdekli a hatalmon levőket, nekik csak a pozícióik megtartása a fontos.
2017. szeptember 20. [9:06]


VMSZ-haladó összecsapás, hibás értesítők – Áll a bál Zentán 

Zentán helyi közösségi választásokat tartanak október 8-án,  azonban a polgároknak kipostázott  összes szavazási értesítőlap hibás – állítja a Szabad Magyar Szó. Mindeközben kiélezett VMSZ haladó csatára is készülni lehet.


vucic-orban-pasztor-plakat

Az online lap beszámolója szerint az összes értesítő esetében elírás történt, ugyanis a lapokon felcserélték a neveket az édesapa neve nem a közepén szerepel, hanem a nevek végén, ami formailag helytelen, így pedig mindegyik hivatalos értesítő hibás.


A kapkodás és a fejetlenség nem meglepő, hiszen óriási politikai presztízskérdést jelenthet mint a Vajdasági Magyar Szövetség, mint pedig a Szerb Haladó Párt számára az egyébként funkciójában teljesen jelentéktelennek számító helyi közösségi választások. Így aztán kiélezett csatára és kemény kampányra, mozgósításokra, csoportos szavaztatásokra, telefonos zaklató hívásokra és csomagosztásokra lehet számítani. A korábbi tapasztalatok miatt sokan attól tartanak Zentán, hogy ezekben, az egyébként sok esetben törvénytelen vagy épp aggályos kampány módszerekben az elmúlt években mindkét párt nagy gyakorlatot szerzett.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SNS) zentai szervezete is megkapta az ukázt felülről, hogy már pedig nyerni kell, mert különben fejek hullanak a porba – írja a Szabad Magyar Szó. Szerintük ezt bizonyítja az is, hogy a VMSZ jelöltjei között iskola- és kórházigazgató is szerepel, ami nem véletlen, hiszen a köztársasági elnökválasztáson a VMSZ és az SNS által támogatott Aleksandar Vučić Zentán vereséget szenvedett Saša Jankovićtól. Úgyhogy a VMSZ-nek az elnökválasztási csorbát is ki kell köszörülnie, mert különben Pásztor István nagyon mérges lesz, plusz le kellene győznie a koalíciós partnerét, a Szerb Haladó Pártot is. Az SNS is nagyon készül a választásokra, egyrészt mivel a Vučić veresége az ő vállukat is nyomja, másrészt, most nagyot lehetne javítani a pozíciójukon, ha legyőznék a képviselő testületben legtöbb képviselővel rendelkező VMSZ-t.