2020. szeptember 17., csütörtök

Szerbia egyetlen fejezetet sem nyitott meg 2020-ban

 

Az a tény, hogy Szerbia egyetlen fejezetet sem nyitott a 2020-as Európai Uniós tagságról folytatott tárgyalásokon, önmagáért beszél – fejtette ki véleményét az N1 televíziónak Vladimír Bilčík, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője.

Amikor a jogállamiságról, a korrupció elleni küzdelemről és más reformokról van szó, Bilčík szerint, hogy ha nincs előrelépés, akkor új fejezeteket nem nyitnak meg.

„Ez nagyon világos üzenet! Nem lett megnyitva egyetlen fejezet sem. Ha nincs munka és annak nincs eredménye, akkor a fejezetek nem nyílnak meg. Nincs miről beszélni. Szerintem ez nagyon világos” – szögezte le Bilčík.

Hozzátette, hogy az EU elvárja „az új kormány sürgős megalakítását és az összes parlamenti testület felállítását”.

„A választások júniusban voltak, most meg már szeptember van. Még van néhány hónap az év végéig. Ha Szerbia szándékozik tenni valamit, ha legalább még egy fejezetet meg akar az ország nyitni, látnunk kell az ezzel kapcsolatos munkát és ennek a munkának az eredményeit” – hangsúlyozta Bilčík.

https://szabadmagyarszo.com/2020/09/16/szerbia-egyetlen-fejezetet-sem-nyitott-meg-2020-ban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése