2020. szeptember 5., szombat

Vučićon röhög a fél ország (+ FOTÓ)


 
Húzhatok másik kérdést?

 

„Amikor a Fehér Házban én beszélek – csend van; megáll a lélegzetvételük, amikor engem meglátnak“  – nyilatkozta Washingtonban a szerbiai médiumoknak  Aleksandar Vučić, a haladó rezsim szélhámos feje. Nos, ez a kép többet ér mint 1000 szó, így ült Szerbia államfője  az Egyesült Államok államfőjével szemben:

Igen, az az Aleksandar Vučić, aki „amikor beszél, mindenki  hallgat,  mindenki elfojtja a lélegzetét“, aki „rácsapott az asztalra, és nemet mondott a tizedik pontra“ úgy ült Vučić Donald Trumppal szemben, mint  valamilyen első osztályos félénk gyermek, vagy mint valamilyen gyanúsított  az őt kihallgató detektív íróasztala előtt.

„Amellett, hogy csak amerikai hiteleket vehetünk majd fel méregdrága infrastruktúra-fejlesztő beruházások finanszírozásához, fel kell mondanunk a kínaiakkal kötött  5G hálózatra vonatkozó szerződésünket is, ebben a kérdésben el kell fogadnunk az amerikaiak által ránk kényszerített megoldást. Ami az izraeli-palesztin konfliktust illeti, határozottan azon az oldalon kell, hogy álljunk, amelyen Amerika áll, nagykövetségünket Jeruzsálembe kell áthelyeznünk és vissza kell szolgáltatnunk az elkobzott vagyont a  zsidó tulajdonosok örököseinek (annak ellenére, hogy  még 2016-ban megszavaztuk a kárpótlási törvényt), a homoszexualitás dekriminalizálásán kell dolgoznunk (annak ellenére, hogy még 1994-ben dekriminalizáltuk a homoszexualitást),  amerikai biztonsági ellenőrzést kell majd bevezetnünk“

– írta Facebook-bejegyzésében Zoran Alimpić, a belgrádi képviselő-testület  egykori elnöke, aki szerint Szerbia ezzel lemondott szuverenitásának egy részéről.

Az interneten jobbnál jobb mémfotókban röhögtetik ki Vučićot:

https://delhir.info/2020/09/05/vucicon-rohog-a-fel-orszag-foto/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése