Bozóki Antal (hon)lapja

2020. december 1., kedd

Csupán 10 jutott a szabadkai és a zentai kórházba a 100 lélegeztetőgépből, amit a délvidéki magyaroknak küldtek

 

Kép: subotica.com
2020-11-29 admin

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere csütörtökön bejelentette, hogy a kormány száz lélegeztetőgépet küld a délvidéki magyaroknak. 

A kormány.hu közölte, hogy a gépeket azért küldték mert a vajdasági magyarok jelezték, hogy segítségre van szükségük a legsúlyosabb koronavírusos betegek ellátása terén. 

Szijjártó Péter Kiemelte  „a mi esetünkben az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, és mi azt valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ezért kötelességünk segíteni a határainkon túl élő magyar nemzeti közösségeken is, különösen így van ez most, a világjárvány idején”.

Portálunk megírta, hogy félő az is, hogy az életmentő gépek adományozásánál lehetséges, hogy csak alibiként használják a délvidéki magyarokat. 
 

Sajnos ezt látszik igazolni az is, hogy a délvidéki magyarok számára kiemelt fontosságú korházakba, csak az adomány 10 százaléka jutott el. Hiszen a “legmagyarabb” szerbiai kórházba, Zentára 5 gépet küldtek. Míg Szabadkára, az egy településen belül legnagyobb számban élő magyar közösséghez szintén csak 5 gép került eddig.

 
Arról nincs információ, hogy a nekünk küldött gépeknek hány százaléka vándorolt el még aznap Belgrádba. 
 
A Zentára küldött 5 gép esetében a Magyar Szó ugyan megírta, hogy ezek az eszközök részei a magyar segítségnek. Azonban a Szabadkára küldött gépek esetében a helyi sajtó már meg sem említi, hogy azoknak köze lenne Magyarországhoz és hogy azt a délvidéki magyarok ellátása céljából küldték. A legnagyobb szabadkai lap a subotica.com beszámolója szerint a tartományi egészségügyi titkárságnak köszönhetően érkeztek a gépek Szabadkára. 

https://delhir.info/2020/11/29/csupan-10-jutott-szabadkai-es-zentai-korhazba-a-100-lelegeztetogepbol-amit-a-delvideki-magyaroknak-kuldtek/

 

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 8:48
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Hírek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (939)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1622)
  • Incidensek (932)
  • Jegyzetek (531)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1035)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (527)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (530)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (456)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1321)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (329)
    • ►  május (19)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ▼  december (69)
      •  
      • Az EB szerbiai országjelentése (1.)
      • Živeo kraj
      • VMDK: Alakoskodik a hatalom
      • A „biztos forrás”… Adalékok csúsztatott adatokhoz
      • Szabadka Polgári Mozgalma: Nincs előrelépés sem Sz...
      • Az elnök zakója és a kisöccse
      • Szerbia covid vakcinát csempészett Koszovóba a sze...
      • Timeo hominem unius libri, vagyis: „félek az egykö...
      •  Danas, 2020. december 28. 15.
      • Emlékeztető: A VMSZ új parlamenti képviselője szer...
      • A totális hazudozásnak nem is az a célja, hogy a n...
      • Danas, 2020. december 26. 2.
      • Húsz parlamenti képviselő (köztük VMSZ-esek is) ka...
      • Sokasodó panaszok
      • Marinika a szerbiai Dritan?
      • Zaslužena nula iz Brisela je zaista dobra vest za ...
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      • Főszerkesztő, önkormányzati képviselő és programta...
      • Egyelőre csak a múlt biztos határon túl
      •  
      • Elképesztő állapotok a tájékoztatásban!
      • RS Karácsonyi menü - Kirántott Szájer, Pópa graffi...
      • VIDEÓ: Pásztor István noszai versenylovai és ménes...
      • Danas, 2020. december 21. 
      • Idáig vezetett a VMSZ semmittevése: Szerb nacional...
      •  Danas, 2020. december 18. 15.
      • A Szerbiai Gázművek minden dolgozója százezer diná...
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gt...
      • Őrizzétek meg a függetlenséget!
      • Online élőújsággal ünnepelt a 30 éves a Családi Kör
      •   Danas, 2020. december 17. 15.
      • Szájára vette a délvidéki magyarokat Arkan volt ha...
      • Csökken a magyar egyetemi hallgatók száma Vajdaságban
      • Szijjártó: A magyar-szerb kapcsolatok soha nem vol...
      • Tábla a faluban
      • Latin betűkkel is lehet táviratot küldeni, ha gond...
      • Saját alapítványának ítélt meg 1.000.000 dinárt eg...
      • Az Európai Parlament megvitatta a kisebbségvédelmi...
      • Áll a bál a vajdasági magyar média „brutális kisaj...
      • Az ENSZ-főtitkár éghajlati vészhelyzet elrendelésé...
      •   Bárkin átgázolnak, ha érdekeik úgy kívánják<!--[...
      • A nagy eszmék akkor keletkeznek, amikor a világnak...
      •   Danas, 2020. december 11. 15. 
      • Meddig súlyosbodik?
      • VMDK-közlemény: A magyar nyelvű média brutális kis...
      • Az igazságügyi Minisztérium új államtitkára lett a...
      • Az emberi jogok világnapja
      • Direktorka lista Mađar so postala poslanica SVM-a:...
      • Az ember, természeténél fogva, ideológiai állat. L...
      • Az jövő reménységének első parlamenti felszólalása
      • Öt változás elengedhetetlen, hogy a választás ne c...
      • Kitüntetés az akadékoskodásért!
      • Elfogyott az emberek türelme: Lefestették az össze...
      • A legforróbb hely a pokolban azoknak van lefogla...
      •  Danas, 2020. december 6.   https://www.danas.rs/...
      • Mikulás napja
      • Áder János kitüntette a szerbiai Vagyon-visszaszár...
      • Szerbiában parlamenti képviselő bárki lehet, aki…
      • Romlott a demokrácia állapota Szerbiában, az EU ne...
      • Követeljük a kisebbségi média nyitását
      • Falfestmény a pátriárka emlékére egy védett szabad...
      • VMPE: Vajdasági magyar oktatási helyzetkép
      • Nem ritkán megtörténik, hogy azok, akikről a legke...
      • Összeállt a csapat
      • November 25. – a gyász napja!
      • Köztársasági képviselő lett a Magyar Szó igazgatója
      • Tüzet raktak a parkettán
      • Csupán 10 jutott a szabadkai és a zentai kórházba ...
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

983,601
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.