2022. július 5., kedd

„Nem konfrontálódunk, együttműködünk”

„A szó elrepül, az írás megmarad”!

 

A nyájnak nem jó, ha a pásztora birka.
Johann Wolfgang von Goethe


Fotó: Pannon RTV/Kovács Róbert

Kevés embernek, még kevesebb pártvezérnek, állami tisztségviselőnek adatik meg, hogy rendszeresen szerepeljen, állandó műsora legyen a médiában. Ezek közé Tartozik Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország[1] c. műsorában szerepel gyakran (eddig 83 alkalommal[2]), valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Tartományi Képviselőház elnöke, aki keddenként a Szabadkai Magyar Rádió (SZMR) Napindító című műsorának „vendége”.
A délvidéki/vajdasági (és bizonyára a magyarországi) ellenzéki vezetők a hatalmi pártok által ellenőrzött közszolgálati médiában esetleg csak elvétve, a választási műsorokban, vagy rendkívüli események kapcsán nyilatkozhatnak, mondhatják el véleményüket (jó ha egy percben).

Június 21-én, pártja alapításának 28. évfordulójáról szólva, a Véemesz házi-rádiójának is nevezett SZMR műsorában Pásztor hangoztatta, hogy „folyamatosan megtudott újulni, képes volt erősödni, s végig a magyar közösség érdekeit képviselve, nem tért le útjáról a VMSZ”.[3]
„Mint mondta, a párt a szükséges csatákat is megvívta, gyengíteni próbálták, de a szervezet ma is a közösség erős képviseletét jelenti, s ennek fényében készül politizálni a jövőben is: továbbra is a parlamenti többségnek, a kormánynak a része kíván lenni”, olvasható a Magyar Szó nevű ugyancsak véemeszes pártlapban közölt írásban.[4]
– Nem kívánunk miniszteri tisztséget magunknak, viszont azokban a minisztériumokban, amelyekben most is jelen vagyunk – ez összesen hét tárcát jelent –, szeretnénk megtartani az államtitkári pozíciókat. Ezek azok a minisztériumok, amelyekről meggyőződésünk, hogy az érdekérvényesítés szempontjából, a vajdasági magyar emberek érdekérvényesítése szempontjából különösen fontosak – fogalmazott Pásztor.[5]
„Arról is beszélt, hogy prioritásainkat továbbra is itt kell megfogalmaznunk, s ehhez kérhetjük az anyaország támogatását, de a szerb állam hozzájárulását is, hiszen itt számítunk adófizetőknek. Mint mondta, a párt továbbra is meg akarja őrizni önállóságát, nem szeretne kiszolgálója lenni sem az anyaországi, sem a szerbiai hatalmi központnak”, közli az említett napilap.[6]


Pásztornak fontos lehet a médiában, így a rádióban való szereplés is, amivel Aleksandar Vučić szerb elnököt is utánozza, mert alkalma van elmondani mindazt, amit a magyar közösséggel közölni szándékozik.
Más szóval, mond, amit csak akar, amit jónak tart. Urbi et Orbi. 
A szereplés/a forma fontosabb lett a mondanivalónál/a tartalomnál. Nem kell tartania az esetleges „kellemetlen” kérdésektől sem, mivel az alákérdezős újságírók ilyeneket meg sem mernek kockáztatni.
A pártelnöknek a Napindítóban elhangzott „magvas” gondolatait, üzeneteit aztán ismerteti a Pannon RTV,[7] a Magyar Szó[8] és (általában) a VRTV magyar szerkesztősége...
Olyan írást azonban még nem volt alkalmam olvasni, vagy műsort, látni, amelyben valaki elemezte volna Pásztor mondatainak, állításainak és meglátásainak a valóságtartalmát.
A dupla/double elnök az idézett műsorban, például, az állítja, hogy az utóbbi 28 évben (ebből több mint 15 éve Pásztor a VMSZ elnöke) pártja „végig a magyar közösség érdekeit képviselte”.
Mivel lett jobb a magyar közösség helyzete ez alatt az idő alatt? Van-e Pásztornak erről az állításáról valamiféle bizonyítéka? Egyáltalán milyen érdek az, amit Pásztor és pártja az utóbbi 15 évben képviselt? Minek alapján állítja, hogy az, amit a Véemesz vezetői és képviselői a különböző szinteken képviseltek az a magyar közösség érdeke (volt)? Egyáltalán ki az, aki meghatározta/meghatározza, mi a magyar közösség érdeke?

Annyit biztosan el lehet mondani, hogy az utóbbi 15 évben tudományos módszerrel a magyar közösség helyzetéről nem készült semmilyen tárgyilagos felmérés. Mindaz amit, Pásztor mond az a személyes véleménye, meglátása, ami többnyire köszönő viszonyban sincsen a valósággal. Csak a napi politikai érdekeket, a pártpropagandát és a valós, az egyre rosszabbodó gazdasági és politikai helyzetről való figyelemelterelést szolgálja. Ebben pedig a pártja által irányított és a Magyar Nemzeti Tanács által „alapított”sajtó hathatósan segíti.
A kettős/Janus-arcú elnök nemzeti kisebbségi politikáját a „konfrontáció helyett együttműködés”[9] parola határozza meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Pásztor Aleksandar Vučić szerb elnökkel személyesen egyezkedik a magyar közösséget érintő kérdésekről. Leegyszerűsítve: A VMSZ elnöke határozza meg/dönti el, hogy mi a magyar közösség érdeke. Anélkül, hogy erről bármilyen intézményes, társadalmi vagy szakmai párbeszéd lett/folyt volna. A közösség meg közben elfogy, a falvaink kiürülnek!
Azt mondja például, hogy „nem kívánunk miniszteri tisztséget magunknak, viszont azokban a minisztériumokban, amelyekben most is jelen vagyunk – ez összesen hét tárcát jelent –, szeretnénk megtartani az államtitkári pozíciókat”.
Pásztor (királyi) többes számban beszél ugyan, de nem mondja, kinek a nevében. Teheti ezt csakis a saját és a szűk környezete nevében, amit Pásztor Kft-nek is neveznek. A magyar közösség véleményét, de bizonyára még a párt tagságának a véleményét sem kérdezte a Szerb Haladó Párttal (SNS) való együttműködésről. Milyen eredményt hozott ez a közösség számára? Talán azt, hogy megtarthatta a Tartományi Képviselőház elnöki tisztségét és még néhány pártkatona számára zsíros fizetést biztosított?
A VMSZ – a kilencből öt köztársasági képviselőre fogyott képviselői csoport alapján – számíthat-e „hét államtitkári pozícióra”? Igen, de csak ha ebbe Vučić beleegyezik. Ezt a gyakorlatban „én támogatlak téged, te pedig engem”, de „más hátán való egyezkedési politikának” is lehet nevezni.[10] Ez egyúttal a Vučić által képviselt retrográd (visszafelé haladó) politika maradéktalan támogatását feltételezi, ami – tudjuk – eddig a magyar közösség számára (finoman fogalmazva) általában nem volt előnyös. Pontosabban: Csak a Kft-hez és a holdudvarhoz tartozóknak biztosított előnyöket! Ennek a privatizált politikának lettünk/vagyunk a túszai.
Nem is az a lényegi kérdés, hogy mennyi államtitkára van a VMSZ-nek, hanem hogy mit tettek a közösség érdekében, hogyan érvényesítették „a vajdasági magyar emberek érdekeit”? Miben nyilvánul(t) ezt meg? A közösségben annyira „ismertek” az államtitkárok, hogy kérdés, egyáltalán mennyien tudnák elsorolni még a nevüket is. 

⭕ A felelősség elkerülhetetlen ❗⭕
◾P.I. két ok miatt nem akar minisztert adni az új szerb kormányba. Nem azért mert nincsen megfelelő káder, hanem:
1️⃣ Nehogy valaki is magasabb tisztséget töltsön be mint ő és ezáltal népszerűségre tegyen szert, megerősödjön mint vezető. Ez veszélyes a családi bizniszre.
2️⃣ Színt kellene vallani a kormány (rossz) döntéseiért. Nem lehet játszani a „mi ott vagyunk ahol a döntéseket hozzák” és a baj esetén a „mink kicsik vagyunk, a koalíciós partner úgyis megszavazza” csiki-csuki játékot.
❗ Van egy hírem: az emberek átlátnak a szitán! Nem lehet kibújni a felelősség alól ❗

Csonka Áron
https://www.facebook.com/csonkaaron, 2022.június 15. 15:30

Különösen groteszkül hatnak és nevetségesen hangzanak Pásztor szavai, miszerint pártja „továbbra is meg akarja őrizni önállóságát, nem szeretne kiszolgálója lenni sem az anyaországi, sem a szerbiai hatalmi központnak”.[11] Ez esetleg csak önámításnak jó!
Pásztor irányításával a VMSZ magyar-szerb vegyes párttá alakult, s ezzel elvesztette a magyar érdekvédelmi kapacitását, a SNS-vel való szövetségre lépéssel pedig az önállóságát. Mikor foglalt állást a Vučićtyal való „egyeztetés” nélkül a magyar közösség ügyében? Mikor szavaztak a VMSZ képviselői a szerb képviselőházban a haladó párti javaslatok ellen? Pásztor és a VMSZ minden tekintetben a Fidesz és a SNS politikájának a „kiszolgálója”, vazallusa/szolgája lett! Lehet ezt, persze, tagadni, de a tények önmagukért beszélnek.

A szavak az éterben elszállnak, a hallgatók/nézők vagy odafigyelnek, megjegyzik azokat, vagy nem. A nyomtatott sajtóban azonban megmaradnak: Verba volant, skripta manent/a szó elrepül, az írás megmarad! – tartja a latin mondás.
A politikusoknak kevesebbet kellene szerepelni a médiában és többet cselekedni. Nem a propaganda teszi a politikust, hanem az eredmény!

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. július 5.

__________
[1] Miniszterelnöki interjúk. https://mediaklikk.hu/miniszterelnoki-interjuk
[2] Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában. https://podcasts.apple.com/hu/podcast/orb%C3%A1n-viktor-minisztereln%C3%B6ki-interj%C3%BA-a-k%C3%B6zm%C3%A9di%C3%A1ban/id1542813274
[3] v-ár: Érdekképviselet és önállóság. Magyar Szó, 2022június 22. 4. , és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4958/kozelet/267050/%C3%89rdekk%C3%A9pviselet-%C3%A9s-%C3%B6n%C3%A1ll%C3%B3s%C3%A1g-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n.htm, 2022. június 21. 08:53 >> 2022. június 22. 17:17
[4] v-ár: Érdekképviselet és önállóság. Magyar szó, 2022. június 22. 4.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] (Panon RTV) „A VMSZ a parlamenti többség része kíván lenni”, https://www.youtube.com/watch?v=ZxixK16aCLE, 2022. június 21.
[8] Lásd a 3-as alatti írást.
[9] P.E.: Konfrontáció helyett együttműködés. Magyar Szó, 2022. május 25. 1. és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4936/kozelet/265472/Konfront%C3%A1ci%C3%B3-helyett-egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C3%A9s-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-hat%C3%A1ron-t%C3%BAliak-P%C3%A1sztor-B%C3%A1lint-Kov%C3%A1cs-Elvira.htm, 2022. május 25. 07:50 >> 2022. május 25. 21:41
[10] Bővebben lásd a Pásztor és a nemzetiségpolitika c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. május 27.
[11] Lásd v-ár cikkét a 3-as jegyzetben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése