2023. október 19., csütörtök

A kormány a civileket és a bíróságot kijátszva építi meg a Déli Körvasutat

 A Szabad Európa honlapja

2023. október 19.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

„Létfontosságú katonai beruházásra” készül a kormány Budapest belvárosában az ukrajnai háborúra hivatkozva
Egy kormányrendelettel katonai célú beruházássá minősítették át az ukrán háborúra hivatkozva a Déli Körvasút építését, aminek már kétszer visszadobta a bíróság a környezetvédelmi engedélyét. Kelenföld és Ferencváros között ennek nyomán drasztikusan megnőne az áthaladó vonatok száma, ráadásul több száz fát vágnának ki, ezzel gyakorlatilag megszűnne a Hamzsabégi út mentén húzódó zöldterület parkos jellege.

Szelektív emlékezetpolitika adóforintok milliárdjaiból
Az elmúlt években sorra valósultak meg az emlékezetprojektek emlékművek, épületek, intézmények, szobrok és történelmi filmek formájában. De vajon mennyiben tükrözi a valóságot és mennyiben szolgál politikai célokat a történelmi emlékezés módja? A Szabad Európa a legjelentősebbekről és legköltségesebbekről készített összeállítást, amelyben szakértőket kérdeztek arról, mennyiben tükrözi a valóságot és mennyiben szolgál politikai célokat a történelmi emlékezés módja. A cikk egyik szerzője, Horn Gabriella volt a Sztoriban vendége.

Átkerül az Európai Tanács térfelére a költségvetési felülvizsgálat
Az Európai Parlament elfogadta tárgyalási álláspontját az ötvenmilliárd eurónyi összegű ukrán pénzügyi eszközről és a stratégiai technológiákat finanszírozó platformról, miközben az Európai Tanács elnöke is átveszi a spanyol soros EU-elnökségtől a költségvetési felülvizsgálatról szóló tárgyalási keretet.

„Hány magyar gyereknek kell betegen születnie vagy meg sem születnie?” – a polgármester házánál tüntettek civilek Debrecenben
Krétával hagytak üzenetet Papp László polgármester háza előtt a tüntetők Debrecenben október 17-én este. A demonstráción részt vevők azt kifogásolták, hogy továbbra sem rendeződött megnyugtatóan a környezetszennyező cégek szabályszegését megkönnyítő szeptemberi kormányrendelet hatálya, a tiltakozók ezért a visszavonását követelték.

Az amerikai elnök szerint nem Izrael felelős a gázai kórházban bekövetkezett robbanásért
Joe Biden szolidaritási látogatásra érkezett Izraelbe, ahol támogatásáról biztosította a zsidó államot, és élesen elítélte a gázai kórház elleni, több száz halálos áldozatot követelő csapást, amelyért szavai szerint az Iszlám Dzsihád a felelős.
Eközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy jelenleg tizenöt magyar van a Gázai övezetben, és a körülmények egyelőre nem adottak a terület biztonságos elhagyására.

Nem adja át Szijjártó Péter október 23-án a Szeged–Röszke vasutat, mert Mészáros Lőrinc cége nem készült el határidőre
A Szabad Európa több, egymástól független forrásból is úgy értesült: az ünnepélyes átadóra nem kerül sor a nemzeti ünnepen, mivel a V-HÍD-csoporthoz tartozó R-Kord Kft. kivitelezésében épülő vasútvonal nem készül el időre.
 
Amit még tudni érdemes
Gulyás Gergely elmondta, miért bukja el Kocsis Máté felesége a jól fizető állását, amit neki köszönhet (HVG)
Megszüntetik a forráshiány miatt elhalasztott Dél-budai Centrumkórház projektcégét. Ott igazgatósági tag havi nettó 326 ezer forintért Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felesége is. A lap összeszedett pár olyan céget, ahol a kormányzati célok változása vagy a külső körülmények miatt hasonló a helyzet.

Kétkerületnyi területen terveznek titokzatos beruházást Budapesten (Telex)
Szeptember 14-én jelent meg egy kormányhatározat arról, hogy Soroksár és Gyál területén termőföldeket, szántókat, legelőket és erdőket jelölt ki a kormány beruházási célterületnek. Karácsony Gergely szerint a hárító mondatok ellenére a jelek arra utalnak, hogy a kormány titokban továbbra is azon dolgozik, hogy „kínai méreglerakatot” telepítsen Budapestre.

Brutális Fidesz-dominancia: a turisztikai támogatások 80 százalékát kormánypárti önkormányzatok kapták (24.hu)
A fideszes vezetésű megyei jogú városok összesen 14,5 milliárd forint támogatásban részesültek, míg az ellenzéki irányításúak közül csupán Bajának és Miskolcnak jutott egy 54 milliós, illetve egy 8 milliós finanszírozás.

Nem jut uniós pénz a haveroknak? Megkapják nemzeti kasszából! (Válasz Online)
Szépen javulnak a mutatók az EU-s tendereknél, a brüsszeli elvárásoknak megfelelően ott nagyobb a verseny, és így papíron csökken a magyar korrupciós kockázat is. Csakhogy közben a nemzeti forrású közbeszerzéseknél romlik a helyzet. 
 
Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége 

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése