2023. október 23., hétfő

Szakértő: a lengyel választás tanulsága, hogy sem az ellenzék összefogása, sem a szétválása nem csodaszer

 A Szabad Európa honlapja

2023. október 23.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Lakner Zoltán: Tanulhatna a magyar ellenzék a lengyelektől
„Nem igazán látom azt a bázist, azt a politikai platformot, amiről kiindulva egy sikeres választást meg lehet vívni” – mondja Lakner Zoltán politológus. Szerinte a lengyel választás fő tanulsága, hogy sem az összefogás, sem a szétválás nem csodaszer. A lengyel és a szlovák választások hatásairól, az orbáni külpolitika irányairól, az önkormányzati kampányról és Sólyom László köztársasági elnök hagyatékáról beszéltünk az Elemzőben.

Iványi Gábor egyháza tönkretételéről: „Ez mind Orbán Viktor”
Sosem voltak puszipajtások, de tisztelték egymást. Összeadta Orbán Viktort Lévai Anikóval, majd később az első két gyereküket, Ráhelt és Gáspárt is ő keresztelte meg. Azonban a Fidesz 2010-es kétharmadával a tiszteletnek vége lett. Iványi Gábor lelkészt és egyházát azóta próbálja ellehetetleníteni a kormány, ha kell, akár alkotmánysértően, törvényt szegve. A lelkész szerint azért, mert nem állt be a sorba és ellentmondott a kormányfőnek.

Krekó Péter: Kína tanult az orosz háborús tapasztalatokból
Mit tanult Kína az orosz–ukrán háborúból? Mennyire hasonló Tajvan és Ukrajna helyzete? Milyen hasonló dezinformációs stratégiákat követnek az autoriter államok? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe a Political Capitallal közös sorozatunkban.

Veréb Tamás: Tényleg arra van igény, hogy tortával dobáljuk egymást?
A zenész érzékeny arra, hogy ne skatulyázzák be, hiszen a sokoldalúság kulcs egy előadónak. Szerinte kérdés, hogy olyan szereplőkre van-e igény a nagy televíziós show-műsorokban, akiket felkapnak, az ország kineveti őket, majd pár év múlva kiköpi. Úgy látja: az embereknek egy történelmi film esetében is csak az számít, hány millióba kerülhetett, egy színésznek viszont nem kell ezzel foglalkoznia.

Milyen szerepe van Oroszországnak a Hamász Izrael elleni támadásában? Interjú Hanna Notte elemzővel
Oroszország Hamászhoz fűződő kapcsolata jól dokumentált, akárcsak Irán esetében, amely a palesztin terrorszervezet fő támogatója. A Hamász által elkövetett izraeli vérontás egyes megfigyelői és kommentátorai szerint ez már önmagában is ok arra, hogy azzal vádolják Moszkvát, köze van az egyre fokozódó közel-keleti erőszakhoz.

Egy másik friss cikkünkben a londoni SOAS Egyetem szakértője valószínűtlennek nevezte, hogy Irán közvetlenül beavatkozna Izrael és a Hamász konfliktusába.
 
Amit még tudni érdemes
840 diák tanul kötelezően honvédelmet tesztüzemben, de nem mondják meg, hogy hol (G7)
Mostanra több ezer diák tanulja a kormány által felfuttatott kadétprogram részeként a honvédelmi alapismeretek nevű választható tantárgyat, emellett további hat iskolában a szabad órakeret terhére szeptembertől 840 diák tanul egy másik, honvédelem nevű tantárgyat „próbaüzemként”.

 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése