2024. október 11., péntek

A strasbourgi csihi-puhival még távolabb kerülhetett a zárolt EU-s források feloldása

A Szabad Európa honlapja

2024. október 11.

EP-meghallgatásán az eddigi rend kihívójaként lépett fel Orbán Viktor. Elértük a mélypontot, ismét meglódulhat az infláció. Ketyeg az óra Magyarországnak a helyreállítási források felhasználásánál.

EP-meghallgatásán az eddigi rend kihívójaként lépett fel Orbán Viktor
Itthon Orbán Viktor és Magyar Péter első szembenézése miatt övezte nagy várakozás a magyar soros EU-elnökség programjának strasbourgi bemutatását, de a meglepetést nem ez hozta. Az uniós fősodor a korábbinál határozottabban bírálta a magyar kormányfőt, aki már nem csak saját politikáját védte. Erről is beszélgettünk friss podcastunkban állandó brüsszeli tudósítónkkal, Gyévai Zoltánnal.

Orbán Viktor egy friss interjújában azt mondta az EP-vitáról, hogy az Európai Bizottság és az Európai Néppárt vezetője meg akarja buktatni a magyar kormányt.

Elértük a mélypontot, ismét meglódulhat az infláció
Az ősz első hónapjában folytatódott az infláció csökkenése, a legfrissebb adatok szerint a 3 százalékos szint közelébe szelídült az éves drágulás üteme. Ezzel el is értük a mélypontot, jövőre ismét négy százalékra emelkedik, vagyis nem lesz olcsóbb az élet Magyarországon.

Ketyeg az óra Magyarországnak a helyreállítási források felhasználásánál
Bár elvileg 2026 augusztus végéig még igényelhető pénz az európai uniós helyreállítási alapból, az óra egyre jobban ketyeg Magyarország számára, amely az EU-ban egyedüliként nem kezdte meg még a terv végrehajtását – közölték lapunkkal bennfentes források abból az alkalomból, hogy Brüsszelben közzétették az RRF-források felhasználásáról szóló éves jelentést.

Postabezárások Vas megyében: „Én lelépek ebből az országból, de aki marad, annak jól jönne egy posta”
A postabezárások után két évvel a Nyugat.hu újságírói megnézték, hogy mi lett a bezárt szombathelyi postákkal. Kiderült, hogy az épületeket nem használják semmire, mind a négy hivatal elindult az enyészet lassú, de biztos útján. Több ezer helyinek kilométereket kell utaznia, ha postai intéznivalója van.

Zelenszkij európai körútra indul, Ukrajnára kemény hónapok várnak
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök villámkörútra készül több szövetséges európai országba, hogy újabb katonai és pénzügyi segélyekhez juttassa a nap mint nap könyörtelen légicsapásokkal és keleti részén orosz előrenyomulással szembenéző Ukrajnát.

Palesztin tisztviselők szerint legalább 27 ember meghalt, amikor találat ért egy gázai menedékhelyet
Legalább 27 ember halálát okozta a Gázai övezetben egy palesztin menekülteket befogadó iskola elleni izraeli légicsapás – közölték helyi egészségügyi tisztviselők. Az izraeli hadsereg bizonyítékok nélkül azt állította, hogy a civilek között rejtőzködő fegyvereseket vette célba.
 
Amit még tudni érdemes
Mintha az Orbán-kormány már nem is számolna az uniós helyreállítási pénzekkel (HVG)
A helyreállítási pénzek elköltését felügyelő civilekkel az állam tavasz óta alig konzultál. A jogállamisági eljárás miatt Magyarország nem kaphat utalásokat; a kormány szinte lemondott róluk. 

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése