2012. március 10., szombat

Idegesítette őket a magyar

Szerb fiatalok bántalmaztak két Nagybecskereken tanuló egyetemistát

Szerb fiatalok megvertek két magyar egyetemistát március 3-án Nagybecskereken, a SUR 016 nevet viselő gyorsétkezdében, mert magyarul beszélgettek. Az áldozatok könnyebb testi sérülést szenvedtek. Az eset után nemzeti, faji és vallási gyűlöletszítás gyanújával a rendőrség letartóztatta Bojan S. (23) és Marko S. (22) nagybecskereki lakosokat, és bűnvádi feljelentést tettek ellenük. Miután kihallgatta őket a Felső Bíróság vizsgálóbírója, mindketten vizsgálati fogságba kerültek.


Éjszaka nagy itt a forgalom (fotó: Kecskés István)

A rendőrségi közleményben a két támadó neve és a vezetéknevük kezdőbetűje mellett nem szerepelt a megtámadottak neve, sem pedig azok nemzetisége. Mint megtudtuk, a nagykikindai Gy. Á. (23) és a székelykevei Á. Á. (24) egyetemistákról van szó, akik az Újvidéki Egyetem nagybecskereki műszaki karán tanulnak és a diákotthonban laknak. Á. Á.-t tegnap Székelykevén értük el, és megerősítette a történteket.

– Kollégámmal a gyorsétkezdében ettünk és beszélgettünk, úgy három óra körül, amikor az asztalunkhoz jött az egyik támadó (korábban soha nem láttam) és ránk szólt, hogy „ne beszéljünk magyarul, mert az idegesíti”. Annyit válaszoltunk neki, hogy jogunk van ahhoz, hogy magyarul beszéljünk. Erre elkezdett ütni bennünket, és rögtön csatlakozott hozzá a társa is, aki semmit sem szólt, csak ütött. Mi pedig védekeztünk, ahogy tudtunk. Mások is voltak a helyiségben, de mindenki kimenekült az utcára. Nyilván értesítették a rendőröket, és azok gyorsan a helyszínre érkeztek. A támadók addigra már elszöktek. Az orvosi látlelet szerint mindketten könnyebb testi sérüléseket szenvedtünk. Nekem a fejemet kellett varrni. A létesítmény személyzete vállalta, hogy tanúskodnak az ügyben, ráadásul az esetet rögzítette a biztonsági kamera is. Nyilván ennek köszönve találták meg a támadókat – mondta el lapunknak Á. Á., akinek az volt a kérése, hogy ne jelentessük meg a nevét. A középiskolát is Nagybecskereken fejezte be, és mint mondja, nyolc év alatt senki sem szólt rá, amikor anyanyelvén beszélt. A fiatalemberek egyelőre nem döntötték el, hogy indítanak-e kártérítési pert a támadók ellen vagy sem.

K. I.
Magyar Szó, 2012. március 10., 6. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése