2012. március 9., péntek

PÁRTIGAZGATÓK


Kisebbségjogi jegyzet

Óbecsén a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóválasztása korbácsolta fel a politikai kedélyeket – írja Fehér Rózsa Vitás igazgatóválasztás című írásában (Magyar Szó, 2012. március 9., 9. o.).
Köztudott, hogy ebben az országban ma már igazgató, főszerkesztő, stb. nem lehet senki, ha nem áll mögötte, nem támogatja valamelyik párt.
A tiszamenti városban most a (hatalmat közösen gyakorló) Demokrata Párt (DP) és a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) ugrott egymásnak, mivel – a Vajdasági Magyar Demokrata Párt helyi szervezetének közlemény szerint – „a VMSZ a demokratikus eljárás megkerülésével saját jelöltjét helyezné az (említett iskola – B. A. megj.) igazgatói székbe”. Nem mellékes körülmény, hogy az iskolában többségében magyar nyelvű oktatás folyik.
Az írás szerint, arról megoszlanak a vélemények, hogy jogszerűen járt-e el az iskolaszék, amikor csupán egyetlen jelöltet továbbított az MNT-hez, illetve, hogy az iskolaszék helyett a tantestületnek kellett-e volna ajánlást tennie. A testület elnöke – „tiltakozásul az iskolaszék VMSZ-es tagjainak és szimpatizánsainak törvénytelen magatartása ellen” – lemondott posztjáról és iskolaszéki tagságáról, és az iskolaszék ülését négy iskolaszéki tag el is hagyta.
Az óbecsei iskola igazgatójának megválasztását az a körülmény csak tovább bonyolítja, hogy hivatalba lévő igazgató szerb nemzetiségű. Az iskolaszék viszont (március 5-i ülésén) a Magyar Nemzeti Tanács felé új igazgatónak a „magyartanárt” ajánlotta. Annak ellenére, hogy a jelenlegi igazgató újraválasztását a munkaközösségben 42-en, az iskolaszék jelöltjének kinevezését pedig 22-en támogatták.
Nyilvánosságra jutott az is, hogy „miközben a lakosság fele magyar a községben, a 12 tanintézményéből mindössze háromban van magyar igazgató”.
A szerb nemzetiségű igazgató a sajtónak elmondta: „az elmúlt négy évben nemzetisége miatt folyamatos zaklatásnak volt kitéve, névtelen, fenyegető telefonhívásokat, üzeneteket és leveleket kapott, nemrégiben pedig a háza előtt fizikailag is bántalmazták”. Most azt latolgatja, hogy „elkeseredettségében visszavonja igazgatói pályázatát, és a városból is elköltözik, de az egész országnak tudnia kell, mi folyik ebben a városban”. (Lásd még Ranka Ivanoska: Napali me posle pretnji, Blic, Vojvodina, 2012. március 3., V3.)
Köztudott, hogy VMSZ irányította, mostani összetételű Magyar Nemzeti Tanács, illetve Korhecz Tamás, több közigazgatási pert indított Zenta község Képviselő Testülete ellen, mivel a testület „az MNT javaslattételi és véleményezési jogosítványait megkerülve nevezte ki a zentai székhelyű oktatási és művelődési intézmények iskolaszékét, illetve igazgatóbizottságát”. Valójában arról volt szó, hogy az MNT a saját „kádereit” akarta ráerőszakolni az önkormányzatra.
Az MNT elnöke a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatójának 2010. évi megválasztásakor egy olyan személyt támogatott, akinek a képzettségi és magyar nyelvtudási szintje is alacsonyabb volt, mint a másik jelentkezőé. Ez miatt még folyik az iskola elleni közigazgatási per.
Milyen döntést hoz most az MNT? A magyar-magyar kinevezési ügyekben eddig szinte rendre a VMSZ jelöltjei kerültek tisztségbe. Vagyis a pártérdekek és a pártkáderek érvényesültek. Mért nem lehetséges az, hogy végre már a szakma, a képzettség és a tudás részesüljön előnyben? És ne csak a tanügyben! Amíg ez meg nem valósul, addig itt nem lesz fejlődés.

Újvidék, 2012. március 9.

Bozóki Antal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése