2012. augusztus 16., csütörtök

A szerbiai kormány fenegyereke


 A nemrégiben beiktatott új szerbiai kormány – legalábbis most még, így, az út legelején úgy fest –, alighanem bőségesen el fogja látni a hazai sajtót lerágásra szánt kisebb-nagyobb csontokkal. Szinte heti, napi rendszerességgel gondoskodik valamilyen kilátásba helyezett szenzációs intézkedés vagy meghökkentő megszigorítás világgá kürtöléséről. Ily módon vezetve számot arról, hogy a kinevezett miniszter urak folyamatosan a nyilvánosság előtt szerepeljenek, megszakítás nélkül képernyőn és úgymond „képben” legyenek. Ez már önmagában is roppantmód fontos, hiszen nem csupán a hivatali kormányzás vette a kezdetét, hanem az egyéni népszerűségi index felsrófolásáért való kíméletlen vetélkedés is teljes gőzzel beindult. Ha ugyanis a politikusaink éppen eleget illegetik-billegetik magukat a kamerák és a mikrofonok kereszttüzében, az csakis a hasznukra válhat. Meg ilyképpen az ország népe is rajtuk tarthatja a vigyázó szemét. (Amiben persze van jó is, hiszen néha csuda dolgokat lehet látni!)
Politikai poénszerzési és pontgyűjtési akciójukat olyan hangzatos bejelentésekkel indították, mint amilyen volt például a társadalmi vagyon hűtlen kezelésével alaposan gyanúsítható cégek, vállalatok kétes ügy(let)einek a mielőbbi szigorú kivizsgálása, a közszférában dolgozók és a közvállalatok alkalmazottai szédítően  magas havi juttatásainak a lefaragása, vagy éppen az idei drasztikus aszálykár elemi csapássá nyilvánítása. Ezek a felsorolt intézkedések kétségkívül hoztak néhány piros pontot a kormánytagok üzenőfüzetébe. Meg nyilvánvalóan eredményeztek pár fekete pontot is – egyik-másik miniszterünk esetében egészen bizonyosan.
Alig néhány heti országnavigálás után máris körvonalazódni látszik, hogy kik lesznek az éppen aktuális szerbiai hatalom -- ha úgy tetszik, politikai „elit” -- negatív (fő)szereplői, antihősei, botrányos kulcsfigurái. Akik majd gondoskodnak arról, hogy időről időre egy-egy jókora követ (be)hajítsanak a posványos állóvízbe.
Most még úgy tűnik, hogy Milutin Mrkonjić közlekedési miniszterünk lesz a szófogadatlan és botrányos közszereplők listájának az éllovasa. Eddig ő aratott le minden-minden babért. S ha továbbra is e feszített tempóban folytatja az ügetést, könnyűszerrel kiérdemelheti a szerbiai kormány fenegyereke címet. Kezünket tegyük a szívünkre és valljuk be férfiasan, hogy a „gyerek”, sőt már az „ifjú” kifejezés is méregerős túlzás a kereken hetven esztendős férfiú esetében. Hiszen a csikófogait már réges-régen elhullatta. A viselkedésében viszont ugyanez nem tükröződik. Rá inkább az a mondás jellemző, hogy az öreg eb már legfeljebb csak a szőrét változtatja, és nem a természetét. (Hiába lesz öregebb!)
A napokban a korrekt és tisztességes munkavégzéshez való igen sajátságosan lezser és laza hozzáállása révén hívta fel magára a közvélemény figyelmét. Igazi, vérbeli szocialistához híven meglehetősen nagy vehemenciával és heves vérmérséklettel látott neki a szerbiai úthálózat növelésének. Mármint elméletben. Miniszter urunk még a választási hadjárat során beígérte a Belgrádot Barral összekötő autóút villámgyors kiépítését. S hogy a dolog ne maradjon csupán az üres ígéret szintjén, nemrégiben megkezdte Velimir Ilić nevű barátjával, minisztertársával az azonnali ilyen irányú tárgyalásokat. Úgy tökélte el a maga miniszteri eszével, hogy országos cimboráját gyerekjáték lesz meggyőzni afelől, hogy lássanak hozzá mielőbb az építkezéshez, de tiszta semmi nélkül, csak úgy, Isten nevében. Anélkül, hogy annak rendje és módja szerint kisajátítanák az érintett földterületeket, anélkül, hogy az építési és egyéb engedélyek beszerzésével meg a hivatalos tervdokumentáció kidolgozásával vacakolnának. Mert az a lényeg, hogy menjen a munka! Minek is kéne apróságokkal foglalkozni, beleveszni a részletekbe? A terve azonban nem sikerült. A kormány alelnöke nem kapott azonnal az alkalmon. Helyette a nyilvánosság előtt jól megdorgálta könnyelműsége és felelőtlensége miatt a pajtását, sőt hogy tetézze a maga „bűneit”, Ivica Dačić kormányfőnél még be is árulta. Dačić úr egy ideig igyekezett békítgetni és jobb belátásra bírni a társait, de amikor felismerte, hogy ezt igen vérszegény végeredménnyel tette, akkor (tettetett szigorral) rendreutasította és megfenyegette őket. Egyértelművé tette, hogy nem tűr meg semmiféle torzsalkodást, viszálykodást a kormányon belül, ezért, aki nem fogad szót, az menten szedheti a sátorfáját. Mert az bizony repülni fog.
Hogy Milutinon nem sokat fogott a fenyítés, s hogy őt valódi keményfából faragták, azt a napokban újfent bebizonyította. Az ország irányítás első csapatának fekete báránya már megint rossz fát tett a tűzre. Ez alkalommal azonban nem dolgozni akart, hanem épp ellenkezőleg: szórakozni. De azt is ugyanolyan temperamentumosan és felfokozott állapotban tette. Az történt ugyanis, hogy teljesen megfeledkezett önmagáról, és alaposan ki is vetkőzött magából a Dedinjén lévő képviselők klubjában. Amelyben egyenesen az ő kívánságára rendeztek egy fergeteges bulit, és amelyre egy ismert énekesnő társaságában érkezett meg. Hangulatfokozónak tekintélyes mennyiségű alkoholos italt alkalmazott, amit aztán sűrűn megtűzdelt pohártöréssel meg székdobálással. Tökrészegen megrendezett barbárság-bemutatójának (vagy inkább kimutatójának) a majdnem romhalmazzá vert berendezés lett a végeredménye és a lehangoló tárgyi bizonyítéka. Ráadásul hetven éveshez nem igazán méltó módon viselkedett az első virágzásán ugyancsak sikeresen túljutott „nemzet csalogányával”, és a szemtanúk elmondása szerint két kézzel szórta a zenészeknek a nótapénzt, a pincéreknek pedig a borravalót.
Egyelőre még nem tudni, hogy a kormányfő mit szólt miniszterének a munkaidőn túli teljesítményéhez, és hogy miként díjazta annak éjszakai duhaj kakaskodását. Arra viszont kétségtelenül jó volt ez a cefreszagú politikusi közjáték, hogy bebizonyosodjon, Milutin Mrkonjić valóban egy igazi színfoltja a vadonatúj szerbiai kormánynak. Méghozzá: fekete színű.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése