2012. augusztus 6., hétfő

Augusztus 6.


A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja (Hiroshima-Nagasaki Emléknap) (Svetski dan borbe za zabranu nuklearnih opružja, Dan Hirošime / Hiroshima Day – A Vigil Against Nuclear Weapons)

E napon arra emlékezik a világ, hogy 1945. augusztus 6-án dobták le Hirosimára az amerikaiak az első atombombát. A hivatalos becslések szerint 140 ezren vesztették életüket azonnal vagy néhány hónap leforgása alatt az akkor körülbelül 350 ezer lelket számláló japán városban. A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. A hirosimai emlékművön több mint 240 ezer név szerepel, a sugárfertőzések okozta egészségkárosodás ugyanis a mai napig szedi áldozatait.

A képen Hirosima az atomtámadás után. 
 
1947-ben létrehozták a Nemzetközi Atomenergia Bizottságot, amelynek a sugárzó anyagok, illetve feldolgozásuk ellenőrzése a feladata. 1970. március 5-én lépett hatályba az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló Atomsorompó Szerződés. 1996. szeptember 10-én fogadta el az ENSZ Közgyűlése az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó Atomcsend Szerződést (CTBT), amelyet Magyarország az elsők között írt alá és ratifikált.
Két éve májusban az öt nukleáris nagyhatalom – az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína – nyilatkozatban erősítette meg eltökéltségét, hogy erőfeszítéseket tesz a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtésére, s tartja magát a kísérleti atomrobbantásokra kihirdetett moratóriumhoz.
Mindmáig erkölcsi és egyéb dilemmák övezik az atombomba ledobásának szükségességét. Az egykori Béke-világtanács elnöksége 1978. július 13-i moszkvai ülésén augusztus 6-át a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése