2012. augusztus 3., péntek

Augusztus 3-5.



A balatoni halászok napja (Dani ribara Blatnog jezera / Day of the Fishermen of Lake Balaton)
  
A hagyomány szerint 1729 telén a Balatonra indult 46 vonyarci halász, hogy a jeget meglékelve halat fogjanak. Halászat közben vihar kerekedett, és rianás szabdalta fel a jeget. Hatan azonnal a tóba vesztek, negyvenen azonban menedéket találtak egy hatalmas jégtáblán, melyet a vonyarci Szent Mihály-dombnál sodort parthoz a szél. A halászok a parton azonnal megfogadták, hogy Istennek hálát adva csodával határos megmenekülésükért, a dombon kápolnát építenek.
Fogadalmukat betartották, sőt később a település lakossága templomot is emelt a magaslaton. A vonyarcvashegyiek azóta szent helyként tisztelik a Szent Mihály-dombot, a kápolnát és a templomot. Az emlékezés jegyében a kápolnához tartozó halottasházat is rendbe hozták, Szerdahelyi Károly építész tervei alapján kialakították a 40 halász emlékhelyet, amelynek belsejét Németh János Munkácsy-díjas keramikusművész domborműve díszíti.
A helybeliek 1992 óta a 40 halász emléknapján kulturális és gasztronómiai rendezvénysorozattal tisztelegnek a hajdanvolt halászok legendája és a mai balatoni halászság előtt. Az idén 20. alkalommal sorra kerülő rendezvény egyik fő látványossága a Balaton megkoszorúzása.
Az ünnepséget augusztus 3-5-én rendezik meg Vonyarcvashegyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése