2015. szeptember 25., péntek

A leépítések a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot alapvető működésében veszélyeztetik


Az iskola nyilatkozata, amelyet megerősített a tantestület, a Szülői Tanács, valamint az Iskolaszék is

 

A leépítések a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot alapvető működésében veszélyeztetik
A gimnázium nem zár be.” Ezzel a mondattal kezdődött a tanév első, közös szülői értekezlete, ezt jelentette ki az igazgatónő szeptember 1-jén közel 100 szülő és a tanári kar jelenlétében. Mindemellett a szülők tájékoztatva lettek azokról a nehézségekről, amelyekkel a gimnáziumnak ebben a tanévben szembe kell néznie. Szerbia oktatási rendszerében zajló racionalizáció jegyében olyan leépítéseket hajtottak végre a gimnáziumban, amelyek az intézményt alapvető működésében veszélyeztetik. Az összesen három irodai alkalmazottból (titkár, könyvelő, igazgató) kettőt fél munkaidőre leépítettek, ennek következtében gyakorlatilag elvégezhetetlenek a törvényben előírt munkák, feladatok. A számítógépes rendszert karbantartó szakember munkakörét is felszámolta az új szabályzat.

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium kisebbségi gimnázium, Szerbiában az egyetlen magyar nyelven működő nyelvi tehetséggondozó gimnázium. 2003-ban alakult, azzal a céllal, hogy Szerbiában a magyar kisebbség számára is elérhetővé váljon az a tehetséggondozó oktatási forma, amely a Karlócai Gimnáziumban és a belgrádi Nyelvi Gimnáziumban a szerb anyanyelvű fiataloknak már biztosított volt. Működésének eddigi 12 évében az intézmény bebizonyította életképességét, hiszen a 2003-ban induló 22 fős 1 tagozatát mára 216 fővel működő 11 tagozatra növelte. Eddig minden évben képes volt minden tagozatát megfelelő létszámmal elindítani. A tanulók kimagasló eredményeket érnek el mind a hazai, mind a külföldi megmérettetéseken. Bejutási eredményeik az egyetemekre 94%, és ebből 70%-uk ösztöndíjas. Ebben a tizenkét évben számos jelentős rendezvény és esemény helyszíne volt a gimnázium. 2005-ben a Tartományi Oktatásügyi Titkárság kiemelt jelentőségű intézménnyé nyilvánította, a Magyar Nemzeti Tanács pedig alapítói jogokkal felruházott szervezetként támogatja és figyelemmel kíséri a gimnázium működését.
Az iskola dolgozóinak meggyőződése, hogy a gimnázium minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy itt Szerbiában, a körülményeink ellenére, egy kimagaslóan erős színvonalú magyar kisebbségi oktatási intézmény működhessen. Az intézményben egész Vajdaság területéről vannak diákok. Célunk, hogy európai színvonalú oktatást biztosítsunk, itt Vajdaságban, a magyar fiataloknak.
A tehetséggondozó oktatási forma és kisebbségi gimnáziumi státusz eleve hátrányt jelent a jelenlegi előírásokat tekintve. A gimnázium minden illetékes fórumot időben értesített a felmerülő problémákról: a Tartományi Oktatásügyi Titkárságot, a Zombori Tanfelügyeletet (Školska uprava), a Magyar Nemzeti Tanácsot, a szabadkai Városi Tanács oktatási megbízottját, Szabadka város polgármesterét, a Vajdasági Magyar Szövetség részéről Vicsek Annamáriát, a Parlament Oktatási és Tudományügyi Bizottságának tagját, a Magyar Főkonzulátust és a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárságot. A Belgrádi Oktatási Minisztérium kivételével minden illetékes elismerte a kérés és a probléma jogosságát. Vicsek Annamária az oktatási miniszterrel személyesen beszélt a gimnázium érdekében, de a tárgyalások eddig nem voltak eredményesek, a munkahelyeket leépítették.
A gimnázium mindennek ellenére nem adja fel. Továbbra is ragaszkodunk a munkánkhoz, tanulóinkhoz. 12 tagozattal az iroda már visszaszerezhet két munkahelyet, és ennek elindítására a jövő tanévben lehetőségünk nyílik. Addig is megragadunk minden pályázati lehetőséget, amely működtetési támogatásra irányul, a tanáraink önkéntes irodaügyeletet és rendszergazdai feladatokat vállalnak, a szülőknek pedig köszönjük a donációkat, amelyekkel a gimnáziumot támogatják.
(A fenti Nyilatkozatot megerősítette a gimnázium tantestülete, a Szülői Tanácsa, valamint az Iskolaszék is.)  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése