2015. szeptember 30., szerda

Németh Ernő: El akarják fojtani a vajdasági magyar tájékoztatást


Németh Ernő: El akarják fojtani a vajdasági magyar tájékoztatást
Negyvenhét év után, november 1-jén megszűnik a Szabadkai Rádió magyar műsora – nyilatkozta Németh Ernő, a rádió magyar műsorainak megbízott főszerkesztője, miután a Magyar Nemzeti Tanács tegnapi ülésén szavazattöbbséggel elutasította a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány létrehozására irányuló kezdeményezését. A szóban forgó alapítvány létrehozásával meg lehetett volna menteni a Szabadkai Rádió magyar adását – véli Németh, aki a Vajdasági Televízió híradójában is kifejtette véleményét.
Az MNT ülésén a tagok többsége a külön alapítvány létrehozása helyett azt az elképzelést támogatta, hogy a sikertelen privatizációs folyamat végén megszűnni látszó Szabadkai Rádió magyar műsorait a Pannon RTV-be mentsék át a műsor eddigi készítőivel együtt, azonban a Szabadkai Rádió dolgozói – két kivétellel – ezt a felkínált lehetőséget elutasítják.
„Egy olyan javaslatot tettem, amely gyakorlatilag a kényszerű privatizációt is pozitívvá változtatta volna. Gyakorlatilag létrejöhetett volna egy öt stúdióból – szabadkai, zombori, temerini, nagybecskereki és nagykikindai stúdióból – álló vajdasági magyar rádióhálózat. Ennek első stúdiója lett volna a Szabadkai Magyar Rádió, a többi stúdió pedig az elkövetkező egy évben, a következő frekvencialeosztásig megalakult volna. Erre mondott nemet a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a Magyar Nemzeti Tanács” – nyilatkozta a Vajdasági Televízió híradójának Németh Ernő megbízott főszerkesztő, aki egyébként az MNT Tájékoztatási Bizottságának az elnöke.
„A kérdés persze az, hogy miért történt így. Azt mondják, erre nem lenne pénz. De felteszem a kérdést: a Pannon RTV-n belül ugyanezeknek az embereknek a fizetésére lenne pénz? Természetesen arról van szó, hogy el akarják fojtani a még szabad tájékoztatási eszközöket, és be akarják olvasztani a Pannon RTV-be, amely azután egy irányítás alatt gyakorlatilag szűrné a híreket” – fogalmazott Németh, aki úgy tudja, hogy a rádióhálózat kialakítása helyett azt tervezik, hogy a Pannon RTV sugárzását kiterjesztik az egész tartományra, és innentől kezdve egyetlen ember „mondja meg a vajdasági magyaroknak, hogy mi történt Vajdaságban”.

Pásztor: Megmarad a magyar műsor, csak a Pannonon lesz hallgatható
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a Szabadkai Rádió hallgatóinak az az alapvető elvárása, hogy a megszokott hullámhosszon egész napos magyar műsort hallgathassanak, és erre reális esély mutatkozik. „Meg fog maradni az egész napos magyar rádióműsor, és aki ott akar dolgozni, ott akarja a kenyerét megkeresni, annak meglesz rá a lehetősége, a dolgok mostani állása szerint a Pannon Rádió és Televízió keretein belül” – nyilatkozta Pásztor. (RTV)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése