A közösségi oldalak mondhatni felrobbantak a haladó párt és a VMSZ keddi szabadkai utazó cirkusza nyomán. A különböző magyar és szerb nyelvű híroldalakon megjelent több száz komment felháborodásról, tiltakozásról tanúskodik, vagyis úgy tűnik a szabadkaiakat nem sikerült lóvá tenni, pontosan tudják, hogy a Sportcsarnokban szabadkaiból volt a legkevesebb.


Az egyik városi szerb nyelvű hírportálon a városi haladók egyik buzgó internetes katonája a jelek szerint olyannyira nem tudta elviselni, hogy bölcs vezérüket és pártjukat szapulják, hogy a városi pártszervezet Facebook-profilja mögé rejtőzve „beszélt vissza” az emberekhez, amivel többet ártott, mint használt szendvicsadó gazdáinak.
Egy szabadkai kommentelő azt írta be, hogy a felfordulás miatt nem tudta kisbabáját orvosi vizsgálatra vinni, mert a jelek szerint Ő mindennél és mindenkinél fontosabb. Erre érkezett a válasz a Srpska Napredna Stranka – Subotica nevű profil részéről, miszerint „majd elviszi a kisbabát holnap, feltéve, hogy mindezt nem csak kitalálta, azért, hogy rombolja pártelnökünk tekintélyét. Az ilyen emberek, mint Ön állnak Szerbia fejlődésének útjában” – hangzik a kioktató válasz.
Egy másik hozzászóló konstatálta, hogy hát ezért vonult át Szabadkán 20 autóbusz, majd egy ismerőse korrigálta, hogy igazából ötször ennyi, tehát 100 buszról van szó. Meg is érkezett a pártaktivista válasza: „Mi a bajuk uraim? A buszokban pártunk szabadkai és környékbeli szimpatizánsai ültek, a környező helyi közösségekből: Györgyénből, Bajmokról, Mérgesről, Békováról, Sándorból…
Kérdés? Van. Miért kellene egy Szabadka méretű városon belül távolsági buszokkal fuvarozni az odaadó híveket a Sportcsarnokig? Illetve, ha valóban a környező helyi közösségekből érkeztek a rajongók, akkor ehhez miért kellett kikindai, törökkanizsai, újvidéki és palánkai buszokat bérelni? Esetleg a bajmokiak Kikindán keresztül utaztak a Sportcsarnokba?
UPDATE: Időközben találtunk egy fotót, amelyen a sidi haladók találhatók. Ez Szabadka egy távolabbi helyi közössége.

(Fotó: subotica.info)