2017. március 26., vasárnap

Milyennek látja Pásztor "kedves Ácóját" a szerb értelmiség?

vucskiem02 











A Pásztor István által "kedves Ácónak" szólított és a VMSZ által már-már fanatikus módon támogatott
Aleksandar Vučić szerb kormányfő és elnökjelöltet hatalomra kerülésekor több elemzés hangzott el és látott napvilágot a személyiségéről.
Ezúttal következzék pár rövid analízis, amely néhány szerb értelmiségitől származik.          
Vučić radikális korában is ellentmondásos, sőt tudathasadásos politikát folytatott. Például a Szerbiai Szocialista Pártot először bűnbandának nevezte, Miloševićról pedig azt mondta, hogy kárt okozott minden szerbnek. Másik alkalommal pedig Karadžićot, Mladićot, Miloševićet és Šešeljt legnagyobb hazafiaknak minősítette.
Žarko Trebješanin ismert szerb pszichiáter következőképpen jellemezte Vučićot: agresszív és pökhendi, ám ugyanakkor bizonytalan, amit fellépései során próbál kompenzálni; hol harcias, hol védekező pózt vesz fel, ami arról tanúskodik, hogy veszélyeztetve érzi magát; narcisztikus vagyis önimádó, élvezi a szerepléseit, a saját külsejét és beszédmódját.
Vlajko Senić, a Szerb Megújhodási Mozgalom volt tisztségviselője, aki ma a Világbanknál dolgozik, azt állítja, Vučić rendkívül veszélyes, bosszúálló politikus.
Jovo Bakić szociológus és politikai elemző impulzívnak, idegesnek, túlzottan ambiciózusnak jellemezte Vučićot, aki gyakran képtelen kontrollálni magát. Állandó sikervágyat érez és versenyzési kényszerben szenved. Ugyanakkor a hatalom érdekében kész a legkülönbözőbb politikai kompromisszumok megkötésére. A titkosszolgálatok megszállottja.
Így minősítették tehát Vučićot ismert szerb értelmiségiek és közéleti személyiségek. Ennek alapján is megállapíthatjuk, hogy Pásztorék igencsak "színes" egyéniséggel szűrték össze a levet, akit ma mindenáron lenyomnának a délvidéki magyarság torkán.  
K. P.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése