2019. január 10., csütörtök

Óbecse is elfogy? – 6 év alatt 1800-an “tűntek el”

 

Délvidék legnépesebb Tisza-menti településén is hatalmas gondot jelent az elvándorlás és az elöregedés, kiemelten a magyarság körében. Óbecse járásban a 2011-es népszámláláson még 37.351 lakost jegyeztek fel, a Köztársasági Statisztikai hivatal adatai szerint, ám ez a szám már 2017-ben 35.567-re csökkent.

Ezzel párhuzamosan csökkent az újszülöttek száma és megnövekedett a 65 év feletti emberek aránya, mint ahogy a 80 év felettieké is – írja a MojBečj portál, a statisztikai hivatal tanulmányára hivatkozva, a amely 2013 és 2017 közötti népesedési adatokat dolgozta fel.


Az adatokból az is kiderül, hogy a községben az átlag életkor 42 év, a járás kétharmada él Óbecsén, míg a többi lakos a környező falbakban. 2013-tól 2017-ig Óbecse elnéptelenedése lassuló tendenciát mutatott, míg ez a folyamat továbbra is jóval gyorsabb a környező magyarlakta falvakban, Péterrévén, Bácsföldváron, Dreán vagy Pecesoron.
2019-01-09

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése