2019. január 1., kedd

Pártújság


Gondolatok a Magyar Szó szilveszteri számáról

Harminckét oldalon jelent meg egyetlen napilapunk, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) befolyása/irányítása alatt álló Magyar Szó szilveszteri száma.
Az 1., a 4., a 6. és a 8. oldalon az említett párthoz tartozó vagy által támogatott tiszégviselőkkel készült terjedelmes interjút közöl az újság. Az ötödik oldalon Pásztor István VMSZ-es színes újévi reklámját közli a lap. (A Kft. gazdasági osztályától meg kellene kérdezni, hogy mennyibe került ez a reklám és ki fizette azt?  Ha volna ilyen bátor újságírónk!)

A címoldalra ezúttal – „a változatosság kedvéért” – nem a Pásztor Istvánnal, hanem Bálint fiával, „a Vajdasági Magyar Szövetség – Demokratikus Cselekvés Párt köztársasági parlamenti frakcióvezetőjével” készült (a fejléc alatt negyedoldalnyi és a 4. oldal teljes terjedelmét kitöltő) nyilatkozat, inkább monológ került.[1]
A Nyilas Mihállyal készült kéthasábos interjú, annak ellenére, hogy a tartományi kormány alelnöke, a második helyre, vagyis a 6. oldalra szorul.[2]
A harmadik politikai írás alanya prof. dr. Nagy Imre, aki földrajztanárból – a VMSZ/BMC segítségével – a Prosperitati Igazgatóbizottságának elnöke lett. A  terjedelme meghaladja a Nyilas interjúét.[3]
A lap 9. oldalán már az Üveggolyó, vagyis a Magyar Szó művelődési melléklete kezdődik. Belpolitikából ennyi.

Kinek van kedve ilyenkor újév táján végigolvasni a magyar-szerb vegyes párt tisztségviselőinek már jól ismert, folytonosan ismételt szavait? Ezek lényege, hogy „embert próbáló feladatokat”[4] láttak el, hogy „mégsem lehetünk elégedetlenek az idei teljesítménnyel”,[5] hogy „a stratégiai prioritások mindegyike tekintetében eredményeket értünk el”,[6] miközben a helyzet minden téren csak rosszabbodik.
Kinek az érdeke, hogy – az eredetileg közszolgálatú lap által is – a hatalomban részes és a párt által támogatott emberek áltassák a közösséget és az embereket, hamis illúziókat tápláljanak? Ki olvassa ezt egyáltalán? Talán a pártkatonák és az önkínzásban örömöt találó személynek!

A lapnak ebből a számából is teljesen jól látszik, hogy a minden tekintetben a VMSZ/BMC politikájának a szolgálatában áll, vagyis a kiszolgálója! Hol van itt a szakma és a közszolgálatúság? Nem unják, nem érzik megalázónak az írások szerzői és a szerkesztők ezt a szerepet?
Mikor lehet ebben a lapban olvasni valamiféle elemzést a társadalmi viszonyok valós alakulásáról, a párt és a kormány munkájáról? Amíg pártbefolyás alatt lesz a lap, addig soha. Mikor szólalhatnak meg a lapban az ellenzékhez tartozók, a más véleményt képviselők? Ha majd új főszerkesztő kerül a lap élére.
Fejlődés, haladás is csak akkor lesz, ha a sajtó a közösség és nem a párt szolgálatában áll!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. január 1.


[1] Pesevszky Evelin: Érdekképviselet tűzközelből. Magyar Szó, 2018. december 31. 1. és 4.
[2] Virág Árpád: Végelláthatatlan, de reményt keltő folyamat. Magyar Szó, 2018. december 31. 6.
[3] Virág Árpád: Uniós forrásokkal vetekedő magyar segítség. Magyar Szó, 2018. december 31. 8.
[4] Lásd az 1-es alatti írásban.
[5] Lásd az 2-es alatti írásban.
[6] Lásd az 3-as alatti írásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése