Bozóki Antal (hon)lapja

2020. június 21., vasárnap

A VMSZ-esek párhuzamosan indulnak a haladók és a VMSZ választási listáin is

2020-06-21

Az elmúlt hetekben a Vajdasági Magyar Szövetség számos kritikát fogalmazott meg a szövetségese a Szerb Haladó Páttal szemben, főleg olyan járásokban, ahol komoly párharcokra készülnek a pártok, ilyen például Szabadka, Óbecse vagy Kishegyes.

A VMSZ-esek fő érve a kampányban az volt, hogy az ő pártjuk az egyedüli magyar választási lehetőség és aki nem a Vajdasági Magyar Szövetségre szavaz az az ablakon dobja ki a szavazatát. Egyedül azt felejtették el elmondani, hogy számos helyen az ő helyi szervezeteik is a haladók listáit támogatták, így például Verbászon is. Sőt, az egyik befutó helyen szereplő tartományi képviselőjelöltjük községi szinten a Szerb Haladó Párt jelöltjeként, egyenesen a haladó párt tagjaként van feltüntetve. 
Pintér Anna-Mária aki tagja a VMSZ elnökségének is jelenleg Pásztorék tartományi listájának 7., vagyis jó eséllyel befutó helyen szerepel, míg Zichyfalva képviselő testületébe az “Aleksandar Vučić – Za našu decu” lista 9.-dik jelöltjeként indult.
Ahogy a dokumentumból látszik Pintér Anna-Mária, nem a VMSZ jelöltjeként, indul a listán, ennek feltüntetése a koalíciós összefogásban induló jelölő szervezetek számára biztosított, mint ahogy 2 PUPS, vagyis nyugdíjas párti jelöltek pártkötődése is külön fel van tüntetve a 8. és a 17. helyen. Vagyis Pintér Anna-Máriát a Szerb Haladó Párt a saját tagjaként indította.
Az előző választásokon is haladóként indult
Pintér Anna-Máriáról egyébként tudni kell, hogy családi cégük egész komoly pályázati összegeket nyert korábban a Prosperitati Alapítványnál is, hogy ennek a törlesztésnek része e a kétkulacsos politika vagy csak a délvidéki magyarság újabb megvezetése és átverése azt nem tudni. Azonban a sok civakodás ellenére ismét kiderült,hogy a VMSZ-re leadott szavazat egyenértékű a haladókra leadott vokssal. 
https://delhir.info/2020/06/21/a-vmsz-esek-parhuzamosan-indulnak-a-haladok-es-a-vmsz-valasztasi-listain-is/


Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 17:35
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: VMSZ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (939)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1622)
  • Incidensek (932)
  • Jegyzetek (531)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1035)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (527)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (530)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (456)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1321)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (329)
    • ►  május (19)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ▼  június (75)
      • Kovid SNS
      • https://delhir.info/
      • “Istorijski uspeh” SVM kao ogledalo pobede SNS: Ho...
      • Pásztor Istvánért rajonganak a szerb felhasználók ...
      • A legújabb adatok szerint több mint 200 új fer...
      • Olvasói levél Szabadkáról
      •   ❗️Eszmeralda mindenhol csak "fertőtlenített", ...
      • I ČLANU RIK-a DOJADILO
      • Vránye
      • Mennyire „történelmi” a VMSZ választási sikere?
      • AMIKOR A KAKAS KORÁN KUKORÉKOL
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[i...
      • Slobodan Milenković Vranje polgármestere is  g...
      • A „választási eredmények” tükrében Pásztor Bálin...
      • Vajdaságban huszonhárom szavazóhelyen kell megismé...
      • A „Vajdasági” „Magyar” Szövetség remekül szerepelt...
      • „A VMSZ azért tudott elérni ilyen választási eredm...
      • A szerbiai választások tanulságai a magyar ellenzé...
      • Véres választások:
      • A VMSZ megfélemlítéssel, műbalhéval is szavaza...
      • Grupa Socijalista i demokrata u EP:
      • Itt minden a párté
      • BIRN: A fertőzöttek és elhunytak száma többszöröse...
      • A szabadkai kudarc után
      • Egyeduralom/önkényuralom
      • Vežba građanske neposlušnosti u poslednjem nedemok...
      • Szabadka: Pásztor Bálint beégett – a szabadkaiak 5...
      • Értelmetlen, elcsalt választások „Európa Észak-Kor...
      • Búcsú az EU-tól?
      • A VMSZ-esek párhuzamosan indulnak a haladók és a V...
      •   Sokan jelezték, zaklatta őket egy "kedves han...
      • Kovács Elvira a „legdrágább” parlamenti képviselő ...
      • A jót, csakúgy, mint a szerelmet, nem ismerjük f...
      • Vučić a szerb Orbán
      • Lični stavovi
      • Kovács Elvira a szerbiai parlament „legdrágább“ ké...
      • Mi lesz veled, Szabadka, ez itt a kérdés
      • Aki szeretné, hogy mindig igaza legyen, annak sű...
      • (Újra) ezek képviselnek bennünket?
      • Szavazzatok ránk, mert itt úgysem fog változni semmi!
      •   A halottak az idén is "szavazhatnak".  Vajon ...
      • A választások valódi tétje – szabadság, vagy sötét...
      • Tudni fogjuk előre a választások kimenetelét. Az...
      • Hét évvel a „főhajtás” után
      • Zenta:
      • Csantavéri víg nap
      • Lezüllött sajtó
      •   Danas, 2020. június 13. https://www.danas...
      • Ezt nem VMSZ-es káder mondta:
      • Közéleti személyiségek követelik Vučić lemondását
      • VIDEÓ: Választási matek
      • Az ártatlanul elítéltek feltalálták magukat. H...
      •   Danas, 2020. június 12.  https://www.danas...
      • Levelek Várhelyi Olivérnek
      • Zentán (is) mellőzik a magyar nyelvet
      • A VMDK nem támogatja dr. Pásztor Bálintot Szabadka...
      • A világ olyan emberekből áll, akik gondolkodnak,...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • A bűvös tíz százalék
      • Zenta:
      • Bocsánatot kért a felvidéki magyaroktól a szlovák ...
      • Mikor kerülhet vissza a törökbecsei turulos szabad...
      • Magyarország él és legyőzi a diktátumokat!
      • I. PÉTER KIRÁLY SZABADKÁN?
      • Koltay Gábor Hétköznapi Trianon című filmje D...
      • Damoklész kardja a herderi jóslat
      • Szerbia nem demokratikus ország
      • Jogvédő nyilatkozat a szégyenteljes trianoni béked...
      • MTA-kutatás:
      • A Prosperitáti átjátszotta a VMSZ-nek a pályázói e...
      • Nemzetárulás Szabadkán
      • Trianon és a VMSZ
      • Szabadka Polgári Mozgalma átadta önkormányzati lis...
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

983,667
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.