Fotó: N1

2020. június 23. 8:26
Srđa Janković járványügyi szakember, a köztársasági válságstáb tagja reagált arra a hírre, miszerint a Balkáni Oknyomozó Hálózat (BIRN) birtokába olyan adatok kerültek, melyek arra utalnak, hogy Szerbiában a hatóságok eltitkolták a koronavírus-fertőzésben elhunytak valódi számát – írja a 021.rs.
Ahogyan arról hétfőn a Szabad Magyar Szó is beszámolt, a BIRN birtokába jutott információk szerint március 19-e és június elseje között a koronavírus miatt 632 páciens vesztette életét, ami 388-cal több a hivatalosan közölt adatoknál.
Srđa Janković szerint az orvosok már többször elmondták, hogy mely személyek takinthetők a koronavírus-járvány áldozatainak.
„A koronavírus-fertőzés akkor számít haláloknak, ha valaki a fertőzés szövődményei miatt hal meg, viszont sok olyan fertőzött is van, akik más betegségben hunynak el. Tehát aki megfertőződött, de az alapbetegségében hal meg, az nem számít a koronavírus áldozatának” – mondta a szakember.
A BIRN adatai szerint legnagyobb különbség az elhunytak számát illetően a niši klinikai központban található, ahol a hivatalos adatok szerint 77 páciens halt meg. Az informatikai rendszer adatai alapján viszont – melyekbe a BIRN betekintést nyert – 166-al több, azaz 243 olyan személy halt meg, akinél a koronavírus teszt pozitív eredményt mutatott. 
https://szabadmagyarszo.com/2020/06/23/srda-jankovic-megmagyarazta-a-birn-adatait/