2021. augusztus 27., péntek

KERN IMRE VONJA VISSZA DRAGAN KAPITÁNY ALAPÍTVÁNYÁTÓL A BÉRBEADOTT ÜZLETHELYISÉGET!

 
2021. augusztus 26. 20:20
 
Ha ez nem történik meg, az egyértelmű jele annak, hogy a VMSZ-t nem zavarják a parádézó háborús bűnösök, a horvátok leusztasázása és az itt élő kisebbségek elleni egyéb uszítások.
Miután a Magyar Mozgalom szóvá tette, hogy a háborús bűnökért jogerősen elítélt Dragan kapitány alapítvány irodát nyitott Szabadkán és a megnyitó ünnepségen a Đinđić meggyilkolásáért jogerősen elítélt Zvezdan Jovanović szabadlábra helyezéséért kampányolt, reagált az önkormányzat is.
Stevan Bakić polgármester és Kern Imre alpolgármester közös közleményéből kiderül, hogy az üzlethelyiséget bérbeadó és jóváhagyó bizottság elnöke nem más, mint maga Kern Imre, a VMSZ kádere. A hivatalos magyarázat, miszerint az üzlethelyiséget három korábbi meghirdetés után sem tudták bérbeadni, ezért költözhetett oda a nacionalista, háborús időket idéző alapítvány, nem állja meg a helyét.
A szabadkai magyarság, de minden itt élő nemzet nevében a Magyar Mozgalom követeli Kern Imrétől, hogy semmisítse meg a bérbeadásra vonatkozó határozatot, ez által is jelezve, hogy pártja, a VMSZ nem vesz részt a kilencvenes évek nagyszerb ideológiájának propagálásában. Ha ez nem történik meg, az egyértelmű jele annak, hogy a VMSZ-t nem zavarják a parádézó háborús bűnösök, a horvátok leusztasázása és az itt élő kisebbségek elleni egyéb uszítások.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése