2024. szeptember 26., csütörtök

NEM „JÓL DÖNTÖTTÉL, JENŐ!”[1]

   Lovas után Pásztor Bálint a vajdasági magyar kultúrdiktátor

A Magyar Szó nevű Pásztorpress 2024. szeptember 14-én jelentette meg a Létünk társadalomtudományi folyóirat (1971) és a Híd irodalmi folyóirat „főszerkesztői pozíciója”, illetve „funkciója” betöltésére vonatkozó pályázatot[2], melyet a Forum Könyvkiadó Intézet (FKI) Igazgatóbizottsága hirdetett meg. A pályázati felhívást csak a papíralapú napilapban jelentették meg, online nem, nehogy véletlen terjeszthető legyen, és eljusson több érdekelthez.
A nyilvánosság azonban – botrányos módon – korábban tudta meg a pályázat eredményét, mint ahogy magát a felhívást kiírták volna. Pásztor Bálint pártelnök hozta meg a döntést, hogy a rosszemlékű, nyugalmazott MNT-elnök, Hajnal Jenő lesz a Létünk következő főszerkesztője és pont! Mert ő (P. B.) mindenki iránt ilyen nyitott ember!


– Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió (SZMR) augusztus 27-i adásában ezt mondta: „Hajnal Jenővel (az MNT előző elnökével – B.A.) egészen konkrétan arról beszéltünk, hogy vállalná-e azt, hogy a nagy múltú, de az elmúlt években hát elég gazdátlan módon működő Létünk folyóiratnak a főszerkesztője legyen, és Hajnal Jenő elnök úr vállalta ezt a fölkérést, aminek én nagyon örülök. Úgyhogy nemcsak a szavak szintjén beszéltünk arról, hogy »hát számítanék rá, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz«. Egyébként pedig ez egy újabb bizonyítéka annak, amit szoktam mondani, és nemcsak mondani, hogy mindenkire szükség van, és mindenkivel együtt tudok és együtt is szeretnék működni. Hajnal Jenő tapasztalatára, tudására is mindenképpen számítok”[3].
A pártelnök ekkor minimum három kihágást követett el:
1. két héttel a pályázat előtt világgá kürtölte, hogy ki lesz a nyertes (megbeszélték, „nemcsak a szavak szintjén”),
2. nyilvánvalóvá tette azt is, hogy a vajdasági magyar közügyekben totális, egyszemélyes pártdiktatúra folyik,
3. nyilvánossá vált, hogy a VMSZ pártalapon gátlástalanul belegázol az intézmények törvény által védett autonómiájába, semmibe vesz mindenféle szakmai kompetenciát, integritást és becsületet.

A vajdasági magyarság a Pásztor-éra alatt eddig nem látott lezüllesztésen ment keresztül. A VMSZ koalícióra lépett a jelenkori politika olcsó, populista, korrupt és demagóg erőivel. Akik itthon maradtak, többnyire kénytelenek voltak eleget tenni az egzisztenciálisan zsaroló, lealázó és militáns pártszellemnek, ami áthatja a munkahelyek, intézmények életét. Sokan (70.000-en) ebből nem kértek, emigráltak. A közösség eddigi legnagyobb exodusát éljük.
A Forum Könyvkiadó Intézet a vajdasági magyar kultúra bástyája volt hajdanán. Sajnos az utóbbi bő 10 évben ezt sikerült lealjasítani. A Forumot a VMSZ vette uralma alá személyes passziók miatt, hiszen Lovas Ildikó pártírónő, Pásztor István élettársa ezen a területen kiemelt érdekeltségekkel (kiadói politikát vezetni a háttérből, saját könyveit kiadatni, a Forum díjait elnyerni, írókat zsarolni, befolyást szerezni) birt. Virág Gábor elvtársat neveztette ki igazgatónak, aki mindenben kiszolgálta. Ennek következménye lett az is, hogy sok vajdasági magyar szerző nem volt hajlandó együttműködni a Forummal, többen, főleg a külföldre került szerzők viszont „megmentették” a helyzetet, örömmel vették, hogy a köteteik Vajdaságban jelentek meg. Az agónia mégis bekövetkezett.

A FKI alapvető tevékenysége a könyv- és folyóiratkiadás, „alapítói” a Tartományi Kormány és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT)[4]. A tevékenységéhez szükséges anyagi alapot a két „alapító” „donációjából, a külföldi és belföldi vissza nem térítendő támogatásokból, valamint a könyvek és folyóiratok eladásából származó saját bevételéből teremti elő” – írja az intézmény tavalyi évről szóló ügyviteli jelentésben[5].
A munkahelyek belső szervezéséről és besorolásáról szóló szabályzatának 4. szakaszában egyebek mellett azt írja, hogy „az igazgató (2013 óta ifj. Virág Gábor, alias Aaron Blumm[6] – B.A.) képviseli a FKI-t, eredményesen szervezi és biztosítja a munkavégzést”[7]. Vajon szervezte és biztosította-e?
A Létünk 4 éve nem jelenik meg, a Híd 1 éves késésben van. A Létünknek „2021 óta nincsen főszerkesztője”[8]. A Híd (1934) irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat főszerkesztőjének a mandátuma pedig a 2023-as év végén járt le[9].

A Magyar Nemzeti Tanács vezetőségének és az önmagát igazgató-főszerkesztőnek tituláló Virág Gábornak (ilyen munkahely nincs a szabályzatban!!![10]) vajon milyen felelőssége van abban, hogy a vajdasági magyar közösség két folyóirata, a Híd és a Létünk nem jelenik meg rendszeresen, hogy nincsenek biztosítva az anyagi feltételek a kiadásukra, és hogy nincs kinevezett főszerkesztőjük? Milyen kár érte emiatt a vajdasági magyar irodalmi és tudományos életet, az irodalommal és társadalomtudományokkal foglalkozó alkotókat és kutatókat? Valamint mennyi megjelenés előtt álló könyvet tiltottak le?[11]
Az MNT, amely a 2023. december 29-i ülésén „elfogadta a Forum Könyvkiadó Intézet 2024. évi munkatervének és -programjának, valamint pénzügyi tervének véleményezését”[12], miért nem intézkedett a helyzet rendezése érdekében?! Fel kell tenni a kérdéseket:
1. Az MNT és a FKI igazgatóbizottsága (Patyerek Réka, Brenner János, Forró Lajos és Erdődi Edvina) mikor számol el a rájuk bízott anyagi és szellemi közvagyon hűtlen kezelése miatt?
2. Lovas Ildikónak, az MNT Kulturális Bizottsága (még mindig) elnökének[13] – a néhai Pásztor István VMSZ-pártvezér volt élettársának – milyen szerepe volt/van abban, hogy megszűnnek a magyar közösség folyóiratai? (Vagy csak a Híd Irodalmi Díj[14] megszerzésében volt két alkalommal is érdekelt – 2020-ban és 2022-ben[15])? Valamint könyvei díszkötésben való kiadatásában?!
3. A 4 évvel ezelőtt letűnt dr. Mészáros Zoltánt, aki Lovas felkérésére vállalta a Létünk főszerkesztését, vajon milyen felelősség terheli a bukórepülés miatt?
4. Berényi Emőke Híd-főszerkesztő vajon mivel magyarázza, hogy elvállalta, utána pedig nem tudta elvégezni a feladatot?
5. Virág Gábor igazgató mikor számol el átlátható módon a FKI körül zajló pusztulással?

Jelen pillanatban tehát ott tartunk, hogy az illetékesek mélyen hallgatnak és bújnak. Felelősségvállalási kérdésekről senki nem beszél. Várjuk a szombatot, amikor lejár a pályázat, amelynek eredményét a pártelnök már eldöntötte és félig kihirdette.
Tudjuk, az egyik győztes Hajnal Jenő lesz. Tévedés ne essék, ugyanarról a Hajnal Jenőről van szó, aki az MNT elnöki tisztségével visszaélve 2021. július 27-én közleményben szólította fel a Tanyaszínház vezetőségét, hogy „mondja le a turné további állomásait”[16]. Hajnal értékelése szerint ugyanis Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabja a gondtalan, minden korosztálynak szóló színházi élményt nem tudja elvinni közösségeinkbe, városainkba és falvainkba”[17].
Hajnal betiltó levele nyomán az egész vajdasági magyar közösséget megrengető és nemzetközi méreteket öltő[18] botrány keletkezett, amely egész nyáron tartott.
Sejthető volt azonban, hogy a Tanyaszínházra valójában Lovas és párja, Pásztor István pártelnök dobta le a bombát. Hajnal csak egy bárgyú bábjátékos, akit Pásztor István a Jól döntöttél, Jenő című levélben dicsért meg. 

A Hajnal Jenő a vajdasági magyar közösségre méltatlan, nyolcéves MNT elnöki tevékenységének teljesebb értékelése még várat magára, de az semmiképpen nem lehet pozitív számtalan arcpirító ügy miatt. Ez idő alatt történt a magyar közösség 30 százalékos létszámcsökkenése, helyzetének folyamatos rosszabbodása és jogainak a megnyirbálása is. Ki kell mondani: Nem jól döntöttél, Jenő, akkor sem és most sem!
Akkor nyáron a népharag sodorta el a „döntésed”, mert a vajdasági magyarok tiltakozásuk jeléül minden este megtöltötték a kavillói nézőteret a Tanyaszínházban, csak egy gyufa hiányzott, hogy robbanjon az ügy. Van mersze most is a tűzzel játszani a nyugalmazott Hajnal Jenőnek!? Nem kellene tovább hergelni a népet!

Hajnal Jenőnek most is fontosabb a szolgalelkűség, az önkritikátlan somfordálás. Viszont még a formális pályázati feltételeknek sem tesz eleget, hiszen hiányzik nála a tudományok aktív művelése, a tudományos publikációs tevékenység és a tudományos konferenciákon szerzett referenciák! Hajnal Jenő ezen a pályázaton csakis bukott diák, bukott ember lehet.
Egyre zsugorodó magyar közösségünket nem kímélve az autokrata Pásztor Bálintnak bizonyára van már jelöltje a Híd főszerkesztői posztjára is. Ezek után ugyan ki adná be a kérvényét azon az egy személyen kívül, akinek a pártelnök a „nyitottságát” megsúgta? Tán hogy ismét lássunk csudát: aki vele szembe jön (értsd: aki ellene szegül), azt „elüti a vonat”[19]?

BOZÓKI Antal



[1] Utalás Pásztor István nyílt levelére Hajnal Jenőhöz, a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez, amellyel felfüggesztette a Tanyaszínház 2021. turnéját. https://szmsz.press/2021/07/28/pasztor-jol-dontottel-jeno/, 2021. július 28. 21:42,
[2] Mindkét pályázat a Magyar Szó 2024. szeptember 14-i számának 12. oldalán található.
[3] Pressburger Csaba: Jenő bátyám, fölkérlek, legyél a Létünk főszerkesztője. https://www.facebook.com/PannonanizaloBalkanaan/posts/pfbid02BL7puK1ZGWNe1JxQr6oTW3T8Jgnx5MUF5paEG7c5aT3rx8kbaiHrt2K6GCrb93hCl, 2024. szeptember 20. 18:11
[4] Forum Könyvkiadó Intézet. Rólunk. https://forumliber.rs/about-us
[5] Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgató-főszerkesztője: JELENTÉS A FORUM KÖNYVKIADÓ INTÉZET 2023. ÉVI ÜGYVITELÉRŐL. Újvidék, 2024. február 12-én. https://forumliber.rs/documents/other, 2.
[6] Virág Gábor. https://moly.hu/alkotok/aaron-blumm/wikipedia
[7] Forum Könyvkiadó Intézet. A munkahelyek belső szervezéséről és besorolásáról szóló szabályzat a Forum könyvkiadó Intézetben. https://forumliber.rs/documents/other
[8] Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgató-főszerkesztője: A Forum Könyvkiadó Intézet 2024-es munkaterve. Újvidék, 2023. november 22-én. https://forumliber.rs/documents/other, 5.
Lásd még Tómó Margaréta: Mi lesz veled, Létünk? c. írását. https://szmsz.press/2023/03/21/mi-lesz-veled-letunk/, 2023. március 21. 17:37
[9] Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgató-főszerkesztője: A Forum Könyvkiadó Intézet 2024-es munkaterve. Újvidék, 2023. november 22. https://forumliber.rs/documents/other, 5. Lásd még a Nincs folyóirat, nincs főszerkesztő! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16509, , 2024. augusztus 4.
[10] Forum Könyvkiadó Intézet. A munkahelyek belső szervezéséről és besorolásáról szóló szabályzat a Forum könyvkiadó Intézetben. https://forumliber.rs/documents/other
[11] Krusovszky Dénes: Megjelenés előtt letiltott könyvek: így működik a kultúra támogatása ma a Vajdaságban. https://magyarnarancs.hu/sorkoz/megjelenes-elott-letiltott-konyvek-igy-mukodik-a-kultura-tamogatasa-ma-a-vajdasagban-259587. 2023. június 20.
[12] P.E.: Évzárás és tervezés. Magyar Szó, 2023. december 30. 5., vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.301676/Evzaras-es-tervezes, 2023. december 29. 21:20, és A Magyar Nemzeti Tanács 10. rendes ülése – 2023.12.29. https://www.youtube.com/watch?v=juWjybMSRHo
[13] Kulturális Bizottsága. https://www.mnt.org.rs/rolunk/kulturalis-bizottsag
[14] Vajdasági Magyar Digitális Adattár. A Híd irodalmi díja. http://adattar.vmmi.org/
[15] Híd Irodalmi Díj. https://forumliber.rs/about-us/awards, és 2021 után ismét Lovas Ildikó kapta a Híd díjat. https://szmsz.press/2023/11/16/2021-utan-ismet-lovas-ildiko-kapta-a-hid-dijat/, 2023. november 16. 7:47
[16] MNT-elnök: Mondja le a Tanyaszínház a turné további állomásait. MNT-elnök: Mondja le a Tanyaszínház a turné további állomásait. https://pannonrtv.com/rovatok/kultura/mnt-elnok-mondja-le-tanyaszinhaz-turne-tovabbi-allomasait, 2021. július 27. 15:47 és 16:01
[17] Uo.
[18] Bódis Gábor: A Pásztor-világ második nagy kultúrbotránya. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13767, 2021. július 28.
[19] Pesevszki Evelyn: Kitaposott út, új elnök, saját arcél. Magyar Szó, 2024. március 9. 1., 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.305246/Kitaposott-ut-uj-elnok-sajat-arcel, 2024. március 9. 08:30

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése