2012. január 1., vasárnap

VMSZfail – délvidéki magyar ellenzéki blog

VMSZfail – délvidéki magyar ellenzéki blog címmel jelentkezett az óév utolsó napján egy új internetes oldal: http://vmszfail.blogspot.com/
A szerkesztőség az alábbi szöveggel indította útjára a blogot.

Újvidék, 2012. január 1.
Bozóki Antal


VMSZfail blog bemutatkozó

Tisztelt olvasó, talán sokukban felmerül a kérdés, hogy kik vagyunk és mik a céljaink, a válaszunk pedig igen egyszerű. Olyan délvidéki magyar választópolgárok vagyunk, akik belecsömörlöttek és elegük lett a helyi vezérpárt tevékenységébe, amely mára sok esetben inkább diktatórikus rendszerek és családi vállalkozások elemeit mutatja, mintsem a délvidéki magyarság érdekképviseletének szándékát.

Oldalunkon a Vajdasági Magyar Szövetség különböző mutyijait, piszkos és szégyenletes ügyeit szeretnénk bemutatni és megtárgyalni. Nem tagadjuk, hogy tudatosan, a választási kampány kezdetére időzítettük blogunk indulását és ahogy közeledni fogunk a tavaszi urnanyitásig, úgy fogjuk fokozatosan nyilvánosság elé terigetni a VMSZ szennyesét. Közszereplőkként úgy érezzük ennyi nekik is kijár.

Oldalunkon vegyesen fognak megjelenni régebbi írások más oldalakról, aktuális hírek és időnként vicces tartalmak is.
Akik szeretnék megismerni a Vajdasági Magyar Szövetség árnyékos oldalát azok látogassanak vissza máskor is az oldalunkra.

Ha pedig Önök rendelkeznek bármilyen információval ami rég a bögyüket nyomja, de eddig esetleg féltek kimondani, most itt a lehetőségük erre, leveleiket várjuk a címünkre.
http://vmszfail.blogspot.com/2011/12/vmszfail-blog-bemutatkozo.html



KÖZÉLETI NAPILAP VAGY PÁRTÚJSÁG?

Mivel rendszeres előfizetője vagyok a Délvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának, a Magyar Szónak, így napról-napra megfigyelhetem, hogy az amúgy sem mindig pártatlan lap, hogyan vált a VMSZ szócsövévé. Persze ezt a szörnyű végkifejletet még a vak is előreláthatta Pressburger Csaba leváltásakor, mégis dühítő, hogy az ember újabban úgy érezheti, hogy az Új Esélyre fizetett elő az év elején, nem pedig egy közéleti napilapra.

Kézhez is kaptam ma a friss, ünnepi, évzáró lapszámot. Ennek a hasábjaiból adnék egy kis ízelítőt azoknak, akik nem vásárolták meg, mert mondjuk inkább a két ujjukat használják hányinger keltésre.
Előjáróba még had idézzem a politikai alapon menesztett ex-főszerkesztő sorait, amelyeket néhány napja egy (általunk is leközölt) vita során jegyzett le, a Magyar Szó pártpropagandisztikus tartalmáról:

Ez volt a néhány nappal ezelőtti szám, na, de mi csak nézzük a mai (2011 december 31., január 1., 2., 3.) ünnepi kiadást.
A címoldalon csak egy kis szűk hely jutott Deli Andornak, de semmi aggodalom, folytatás a 8. oldalon. A Külföld és a magyarországi eseményeket leíró Kitekintő rovatba nem fért bele a VMSZ, de a Belföld (5. oldal) fele már az Magyar Nemzeti Tanácsé, ami ugye kvázi, egyenlő a VMSZ-szel. 6. oldalon a Vélemény rovat, Pásztor Bálint és Korhecz Tamás osztozik egy egész oldalon, de a következő lapon már ott figyel Varga László a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője. No, de haladjunk tovább, 8. Oldalon a Művelődés, egyharmadnyi Lengyel László, és a beígért folytatás Delivel, amit érdekes módon Pressburger jegyez. 9. lapon háromnegyed oldalas Lovas Ildikó-féle agymosás. Ezután van még két oldal sport és egy kis Mozaik a hátlapon
„A hétvégi (karácsonyi) és a rákövetkező (keddi) lapszám egészen parodisztikus módon támasztotta alá mindazt, amit a vitánkat kiváltó cikkben írtam a talpnyalással kapcsolatban, és amit Te sem cáfoltál, sőt, megerősítettél („minden főszerkesztő beleesik ebbe a hibába”). Hogy csak a három említett VMSZ-es politikus futtatásánál maradjak, a leltár a következő: két Pásztor-nagyinterjú (egy teljes és egy háromnegyed oldalas; mindkettő címoldalon, ugyanazzal a fotóval beharangozva), egy Pásztor-évértékelő sajtótájékoztató (fotóval, melyen többek között veled is koccint éppen), egy Pásztor-karácsonyköszöntő (teljes oldalon), egy háromnegyed oldalas Korhecz-családriport, egy Korhecz-napló és egy Korhecz-nyilatkozat (a két szöveg egymás mellett, részben ugyanarról, mindkettő portréfotóval, legalább fél oldal terjedelemben), egy Korhecz-karácsonyköszöntő, egy Egeresi-látogatás Topolyán és egy az Újvidéki Színházban. Mi ez, ha nem agitprop?”


Széles skálájú vélemények a Magyar Szóban.

Vagyis, azon rovatokat leszámítva, ahová nem lehet a VMSZ-MNT híreket besulykolni (Sport, Külföld stb.) a vezérpárt a felület 60-70%-át birtokolja, a többin pedig szépen megosztozik az egész közélet. Más magyar párt említéséről meg álmodni se merjünk.

Itt azonban nincs még vége. Hétvége van, vagyis további oldalakon folytathatjuk a napilapunk függetlenségének szertartásos beáldozását a VMSZ oltárán. Vegyük tehát elő a mellékleteket, és nézzük meg, mit rejtenek. Azt egyből meg lehet állapítani, hogy a hirdető és halottas rovat a keresztrejtvényekkel együtt viszonylagosan VMSZ-mentes területek. Persze, lehet, hogy a rejtvény megfejtése épp Pásztor István neve, de ezt még nem bogoztam ki.

Azonban a Hétvége mellékletben már ismét a régi nóta zeng: nyitó lap után egy interjú Németh Zsolttal, aki maga is emlegeti a VMSZ-t, de a biztonság kedvért még egyik riporteri kérdés is a párt körüli dolgokról érdeklődik a magyar külügyi államtitkárnál. Ugyanezen a lapon még a porcelán baba arcú Beretka Katinka ír pár sort az MNT-ről, ahol ő a hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsos.
Ezt követően egy egész oldalas Pásztor István-féle karácsonyi és újévi üdvözlet, ami plakátnak is elmenne, majd következik egy lapnyi levegővétel, aztán ismét egy egész oldalas Egeresi Sándor interjú a főszerkesztőnő tollából.

Ha ennyi még nem lenne elég, akkor egy kis formátumú, A5-ös lapméretű, 8 oldalas VMSZ-CHM tájékoztatót is kapunk a lapba rejtve a vagyon-visszaszármaztatásról és a rehabilitációs törvényről.

Mint azt a vak is látja, a VMSZ teljesen markában tartja az egyetlen napilapunkat (is) és az ünnepi "négynapos" számban kőkemény pártpropagandát kapunk kézhez. Persze az addig rendben van, hogy Pásztornak és nyájának bőven van bőr a képén, hogy ezt a lapot küldessék ki a nyomdába és adják az emberek kezébe, de nem igaz, hogy nincs a Magyar Szó hozzávetőlegesen 80 munkatársából egy sem aki azt mondja, hogy NEM, ez már sok?! El kell mondani, hogy ugyanazok szolgálják ki most a lapot, akik a főszerkesztő kirúgása ellen is (bár langymelegen) tiltakoztak. Ha a szerkesztőség nagyjából fele jövőre felállna a szerkesztői asztal mögül, és azt mondaná, hogy én ebből bizony nem kérek, akkor jól tudjuk, hogy káderek hiányában a munka is leállna a lapnál. Sajnos, a személyes kis egzisztenciák ennél fontosabbak. Mint írtam is már fentebb, csak azon csodálkozom, hogy az apróhirdetésekbe és a keresztrejtvényekbe még nem folyt bele a VMSZ. Képzeljük csak el:
- Párt-Pár kereső: 150.000 szavazót keresek, kalandorok ne kíméljenek.
- Rejtvény: 4 rubrika, 3 betű, szuperhatalom és mindig igaza van.

A valóság pedig az, hogy legszívesebben a gyászrovatban látnák már a Vajdasági Magyar Szövetség bicskanyitogató kádereit, szép vastag, fekete kerettel a nevük körül, azonban egyenlőre sajnos csak az olvasók hangulata a gyászos. Addig amíg a mi közpénzünkből támogatott, általunk pénzért megvásárolt és (elméletben) nekünk írt napilap egy pártoskodó, VMSZ-t kiszolgáló lappá silányult.
http://vmszfail.blogspot.com/2011/12/kezeleti-napilap-vagy-partujsag.html

1 megjegyzés:

  1. De ki ez a Bozóki Antal?Én még nem hallottam hogy bármit is tett volna a magyar kisebbségi jogokért.

    VálaszTörlés