2012. október 26., péntek

A temerini újfasiszta megnyilvánulás elítélése

A községi képviselő-testület üléséről

A minap Temerinben történt eset kapcsán a községi képviselő-testület sürgősségi eljárással, az egyébként is tegnapra összehívott testületi ülés napirendjére tűzte a sajnálatos esemény megvitatását, majd határozatban ítélte el az újfasiszta megnyilvánulást, amely többrendbeli bűncselekmény elemeit is tartalmazta.

Miskolci Lajos, a rendőrállomás parancsnoka közölte, hogy a rendőrség október 22-én nemzeti, vallási és faji gyűlöletből elkövetett bűncselekmény miatt előállította O. Attilát (1989), O. Róbertet (1992), K. Csongort (1993), a becsei K. Norbertet (1979) és K. Kornélt (1991), valamint az adai S. Tamást (1994) és A. Flóriánt (1994). Azzal gyanúsítják a fiatalokat, hogy október 21-én egy JNH utcai kávézóba betérve többszöri náci köszöntéssel (Sieg Heil) üdvözölték egymást, ezt követően pedig az ott tartózkodókkal dulakodásba keveredtek, majd nemzeti alapon sértegették őket. A gyanúsítottak, ruhájukon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom jelvényét viselték. A szórakozóhely előtt rátámadtak a temerini R. Deniszre (1989) és Mirko B.-re (1989), majd kézzel és lábbal bántalmazták őket, könnyebb testi sérüléseket okozva nekik. A rendőrség O. Róbert lakásában egy ismétlő fegyvert, annak tartozékait, egy darabjaiban lévő légpuskát, egy rajtpisztolyt, tíz lőszert, bozótvágót (machettát), valamint HVIM propagandaanyagot talált. Ellene illegális robbanóanyag, illetve fegyvertartás miatt bűnvádi eljárás indul.
A temerini rendőrség az óbecsei és az adai rendőrállomással együttműködve utólag megállapította, hogy alapos a gyanúja annak, hogy K. Norbertet is bántalmazták. A gyanúsítottakat október 23-án az újvidéki Felső Bíróság vizsgálóbírója elé kísérték. Kihallgatásuk szerdán késő estig tartott és többüket fogva tartották.

 Szavaznak a képviselők

A hosszú vita során elhangzott, hogy a médiában olyan híresztelések jelentek meg, hogy az incidens kirobbantói a HMIV tagjai voltak. Kérték annak ellenőrzését, hogy Szerbiában létezik-e a HMIV-nek szervezete. A hatalmi és ellenzéki pártok képviselői elítélték a sajnálatos eseményt, a képviselő-testület pedig határozatot fogadott el, amelyben többi között megtiltja a községben az egyébként is tiltott fasiszta jelvények és szimbólumok használatát.
Gusztony András, a képviselő-testület elnöke ismertette a képviselőkkel a HVIM elnökségének a Temerinben történt eset kapcsán kiadott közleményét, amely a Vajdásági Rádió és Televízió szerb nyelvű szerda délutáni országos Híradójában is elhangzott, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, Magyarországon jegyezték be, s jelenleg Szerbiában nem működik. Az október 21-éről 22-ére virradó éjszaka Temerinben történt eseményeket a HVIM elítéli, amihez a szervezetnek semmi köze, tehát az elkövetők sem tagjai a mozgalomnak.
Az ülés további menetében a testület felmentette képviselői megbízatásából Csorba Bélát (mivel a polgármester tanácsosa lett) és helyébe a VMDP listáján következő Balogh Sándor mandátumát hitelesítette, majd saját kérésére ugyancsak felmentette mandátumából Bojan Torvicát (SZHP) és helyébe Simo Rosić mandátumát hitelesítette. A továbbiakban a testület megvitatott még mintegy húsz napirendi pontot, többnyire a költségvetéssel és a községi alapítású közvállalatok és intézmények munkájával kapcsolatosan.

G. B.
Magyar Szó, 2012. október 26., 12. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése