Egy cikket küldök önöknek, szeretném, ha megjelentetnék. Anyám meséli, hogy régen volt egy olyan rovata a Képes Ifinek, aminek Hyde Park volt a neve, és ebben mindenféle viták zajlottak. Mostanában nem találkoztam ezzel a rovattal, de talán vissza lehetne állítani, ha van rá igény. Szerintem a levelem sokak problémája, nem csak az enyém, ezért talán érdeklődésre tarthat számot, esetleg mások is bekapcsolódnak majd a vitába.
Szívesen közreműködök egy ilyen rovat szerkesztésében is, ha maguk nem győzik a munkát. :) Egyedüli kérésem, hogy szeretnék inkognitóban maradni, mert itt a faluban mindenki mindenkit ismer, nem szeretném, ha kiderülne az identitásom, mert akkor még szörnyűbb helyzetbe kerülnénk családostul. Nem említettem neveket, nem személyeskedtem, úgyhogy talán nincs akadálya, hogy az én nevem se derüljön ki.
Üdvözlöm a Képes Ifi csapatát, és jó munkát kívánok!
Barbarossa
Nem a tudás számít, hanem a párttagság
Régóta
készültem már írni, mert nagyon tele van a f… hócipőm. Gondoltam, a Képes Ifi
régen is helyet adott a vitacikkeknek, talán megér egy próbát. Ha meg nem
közlitek le, hát nem közlitek.
Előrebocsátom:
mindig is stréber voltam. Vuk-díj, megnyert versenyek, a KMV-n minden évben ott
voltam, több kategóriában első helyezések stb. Tudom, hogy bűn, de nem tehetek
róla, kényszeres tanuló vagyok. :) Aztán beiratkoztam az egyetemre. Nem volt
könnyű a döntés, mert minden érdekelt, humán és reál egyaránt. Pechemre a
matematika mellett döntöttem, amivel nem nagyon lehet manőverezni a
munkaerőpiacon. No, hogy ne húzzam sokáig a bevezetőt, időre lediplomáztam 9
fölötti átlagosztályzattal.
És
akkor jött a feketeleves. Munkát kellett találni. Visszajöttem a nagyvárosból
fatornyos Tisza menti városkámba, a szüleim házába, és beadtam a
jelentkezésemet jó pár helyre, iskolákba főleg. Volt, ahonnan választ se
kaptam, máshol meg indoklás nélkül elutasítottak.
Mindegy,
gondoltam, előbb-utóbb majd lesz valami, hiszen tudom, hogy éppenséggel nem
dúskálnak diplomás matematikatanárokban a környéken, akik magyar és szerb
osztályokban is tudnának tanítani. Az idő nekem dolgozik, gondoltam.
Hát
nagy lófaszt!
Már
két éve, hogy a szüleim nyakán lógtam, amikor megtudtam, hogy a saját városom
középiskolájának matematikatanára az iskolaév végéig nyugdíjba vonul.
Fölcsillant a reménysugár: eljött az én időm! Az iskola meg is hirdette az
állást, én pedig annak biztos tudatában adtam be a pályázatom, hogy befutó
leszek, hiszen pontosan tudtam, hogy nincs a községben még egy állás nélküli
diplomás matekos rajtam kívül.
Behívott
az igazgató, hogy elbeszélgessünk. Kávéval kínált, kedélyesen társalogtunk,
főleg a pedagógusi munka szépségéről, de szóba kerültek a problémák is, hogy
sok tanárnak nincs ki az óraszáma, másoknak meg nincs diplomájuk, és hogy a
diplomás szakkáder manapság ritka, mint a fehér holló. Nem ígért semmit, mert
azt mondta, minden jelentkezővel le akar előbb ülni négyszemközt is beszélgetni,
de úgy éreztem, szimpatikus vagyok neki, és azt sejtette, hogy minden
adottságom megvan hozzá, hogy fölvegyenek.
Két
hét múlva kaptam egy hivatalos értesítést az iskolától, hogy a pályázatom el
lett utasítva. Nagyon bosszús voltam, mert el nem tudtam képzelni, hogy ki
lehet az, aki jobb tanulmányi eredményeket tud fölmutatni, és itt él a
községben, mert ugye ez is egy fontos kritérium.
Volt
pofára esés, amikor kiderült, hogy egy abszolvens csajt vettek föl, aki
ráadásul még nem is matekra, hanem fizikára járt! Értitek? Egy olyat, aki még
be se fejezte az egyetemet!
Kérdezősködtem,
mit tudnak az ismerőseim a csajról, mert én nem ismertem. Hát kiderült, hogy az
apucija egy VMSZ-es funkci, akinek nagy befolyása van a városban, és
nyilvánvaló, hogy elintézte a lányának ezt az állást.
Borzasztóan
föl voltam és vagyok háborodva. Próbáltam beszélni az iskola igazgatójával, de
soha nem ért rá, hogy fogadjon. Tehetetlennek érzem magam. Mindenki azt mondja,
lépjek be én is valamelyik pártba, mert „itt így mennek a dolgok”. Hát
leszarom, hogy hogy mennek a dolgok, akkor se fog senki arra kényszeríteni,
hogy ilyen alapon érvényesüljek!!! Inkább éhen halok. Vagy megyek Ausztráliába.
Azóta,
hogy ez történt, három hónap telt el. Azt beszélik, a fölvett csajnak időközben
vett egy matematikadiplomát valamelyik zugegyetemen az apja, hogy „rendben
legyenek a papírok”. Mert ugye pénzük is van, noná!
Gyerekek,
csináljunk valamit, hogy ez ne mehessen így tovább! Legalább mondjátok el,
írjátok meg ti is, ha tudtok hasonló esetről. Ettől ugyan még nem lesz
egyikünknek se állása, de legalább megtörjük azt a csendet, ami a tanügyben
zajló disznóságokat övezi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése