2015. november 6., péntek

Vučić azt állítja, kiragadták a szövegkörnyezetből a "Minden meggyilkolt szerbért száz muzulmánt ölünk meg" soviniszta mondatát



aa aleksandar vucic szkizofrenAleksandar Vučić szerb kormányfő megpróbálta kimagyarázni, kivédeni azt, amit nem lehet.
A boszniai N1 televízió hírműsorában vendégszerepelve azt nyilatkozta, hogy a kilencvenes években kiejtett "Minden meggyilkolt szerbért száz muzulmánt ölünk meg" vérfagyasztó soviniszta mondatát kiragadták a szövegkörnyezetből.
Nem derült ki, milyen volt az a bizonyos kontextus. Létezik-e egyáltalán bármilyen szövegkörnyezet, amelyben a szóban forgó mondat indokolt és elfogadható lenne?
- Én senkinek semmit sem üzentem. Azt a mondatot az RTS-es Sonja Đurić összeállításából ragadták ki. Az összeállítás ’95-ben került sugárzásra az RTS-en, amikor nagyban zajlott Slobodan Milošević radikálisok elleni kampánya. Az említett mondat előtti és utáni tartalomhoz nem lehet hozzájutni, azt a részt kivágták. Nyilván sok mindent mondtam még, amiről akkoriban azt gondoltam, hogy jó, és amit ma már nem ismételnék meg. Manapság is tévedek. Ki nem állom a hibátlan embereket. Nem tartom szörnyűnek, hogy rajtakaptak, ahogy hibát követek el - mondta Vučić.
Nem tudom, sikerült-e bárkit is meggyőznie ezzel a zavaros magyarázattal.
Hasonló indoklással szolgált a Euronews-nak pár hónapja adott interjúban.
Még szerencse, hogy nem állította, a megörökített soviniszta megnyilatkozása hamisítvány.
Amúgy nem csoda, hogy száz muzulmán megöléséről beszélt, hiszen politikai apja Vojislav Šešelj a kilencvenes évek elején azt mondta: "A horvátok szemét rozsdás kanállal kell kivájni".
Többen úgy gondolják, mindkettőjüknek a hágai börtönben a helye, nem Szerbia politikai életében.
K. P.

Lásd még: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése