Dr.
Morvai Krisztina egyetemi docens, büntetőjogász, független európai
parlamenti képviselő délvidéki monitorozó körútján (Fotó: Polgár
Hajnalka/Felvidék.ma)
Eredj csak, – mondta egy barátom,
amikor megtudta, hogy kísérőként dr. Morvai Krisztina egyetemi docens,
büntetőjogász, független európai parlamenti képviselő délvidéki
monitorozó körútjára készülök – ha a felvidéki magyarság helyzeténél
rosszabbat akarsz megismerni, ott megtalálod!
Bár tudomásom volt a korábban sokszor hallott magyarellenes
atrocitásokról, a temerini fiúk meghurcoltatásáról, mégis hittem is, meg
nem is az intelmeket, hiszen Martoson a VMSz vezetőjétől egészen mást
hallottam; megvalósult teljes körű területi és személyi elvű autonómiát,
és számunkra vágyálomként ecsetelt jogokat.
Induláskor, mintegy felkészülésként megkaptuk a mai Szerbia területén
hatályos jogszabályokat. Gyönyörű dolgokat olvastam. Például azt, hogy
ha a magyarok százalékaránya eléri a 15%-ot, akkor a helyi önkormányzati
egységeknél, a közigazgatási és a bírósági eljárásban, vagy a
közhatalmi szervek előtt a nemzeti kisebbség nyelvének és írásának
egyenrangú és kötelező a használata. Ugyanakkor „abban a helyi
önkormányzati egységben, amelyben a törvény meghozatalának idején a
nemzeti kisebbség nyelve hivatalos használatban van, e nyelv hivatalos
használatban marad”, vagyis függetlenül a százalékaránytól használni
kell.
Magyar nyomtatványok, ügyintézések, magyarul kiadott jogszabályok,
oktatás, médiatér, nemzeti szimbólumok használata, stb. Ami mégis a
legjobban megragadott az volt, hogy „a közszolgálatban való
munkaviszony-létesítéskor, beleértve a rendőrséget is, figyelembe kell
venni a lakosság nemzeti összetételét, a megfelelő képviseleti arányt és
a szerv vagy szolgálati működési területén beszélt nyelv ismeretét”.
Magyarán; arányos foglalkoztatás és nyelvismeret.
Óbecsére érve örömmel nyugtáztam a városházán lobogó címeres magyar
zászló jelenlétét, melyet a délvidéki magyarság saját nemzeti
szimbólumaként határozott meg. Óbecse városházán magyar lobogó is lengett (Fotó: Polgár Hajnalka/Felvidék.ma)
Bent a városházán azonban kezdtem magam otthon érezni. Magyarul
beszélő hivatalnokra nem akadtunk, ahogyan magyar nyelvű nyomtatványt
sem tudtak rendelkezésünkre bocsátani. Az életmentő készülék
használatát, vagy a menekülési útvonalakat illetve egyéb veszélyt jelző
vagy tiltást feltüntető feliratok sem tájékoztattak magyar nyelven.
Kísérőnk tolmácsolásában a titkárságot vezető hölgytől megtudtuk,
hogy éppen testületi ülés van. A szerb polgármester mégis talált ránk
időt és lelt maga mellé tolmácsot is. Mosolyogva ígérte meg minden
tapasztalt hiányosság felszámolását.
Útban a bíróságra a felvidéki keverékpárt óriásplakátjairól ismerős
magyartalanság köszönt rám az „SNS” jelöltjét propagáló VMSz plakátról,
imígyen megszólítva: „Aleksandar Vučič a mi jelöltünk Szerbia össz
lakosának elnöke lesz”.
Magyar nyomtatványokat, arányos foglalkoztatást, nyelvismeretet,
csupán nyomokban találtunk Óbecsén, Zentán, Szabadkán; bíróságon,
ügyészségen, a földhivatalban és a rendőrségen is.
Címeres magyar zászlót viszont már nem volt szerencsém sehol sem
látni, pedig javarészt a VMSz territóriumán haladtunk keresztül. (Lehet,
hogy ezt a jelképet csupán a szerb polgármesterek teszik ki? Talán a
felvidéki zászlóval is valamely magyar település szlovák
polgármesterénél kellene próbálkoznunk?)
Ott délen jól érzékelhető a „kisemberek” lappangó, suttogó félelme a hatalomtól.
Folyik a lakosság számarányának célirányos megváltoztatása is,
részben koszovói, gyakran írástudatlan romák és mohamedánok
bevándoroltatásával, letelepítésével kizárólag a nemzeti „kisebbségek”
által lakott területeken. Szabadkán például 2008-ban a mohamedánok szent
könyvének, a koránnak átnyújtásával és a déli imával nyitották meg az
első iszlám vallási létesítményt a Délvidéken; a Muhádzsír dzsámit.
Mindemellett pedig a magyar állampolgárságot felvevők tömeges
kivándorlása is veszélyezteti a délvidéki magyar közösség megmaradását,
felépülését, gyarapodását. Ugyanakkor az ellenzékbe szorult délvidéki
magyar pártok és mozgalmak vezetői és tagjai, – hol több, hol kevesebb
sikerrel, – szinte minden elérhető fórumon számon kérik az immár ott is
érvényes, a lakosság összetételének megváltoztathatatlanságára vonatkozó
EU-s jogszabályt. Teszik ezt az olyan látszólagos fejlesztések esetén
is, amikor a lakosság igényeinek kielégítése helyett a bevándoroltatott
népeknek készülnek új lakóhelyet kialakítani, s ezzel a lakosság
összetételének számarányát megváltoztatni. Szlovák nyelvű levél Szlovákiában és magyar nyelvű hivatalos levél Szerbiában (Fotó: Polgár Hajnalka/Felvidék.ma)
Minderről, és egyebekről is részletesebben számol be Bozók Antal
délvidéki jogász és jogvédő nemrég megjelent A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI
MAGYAROK HELYZETE ÉS JOGAI (Árnyék)jelentés 2017 című könyvében.
Alaposan dokumentált „jelentésében” megemlíti a 3 délvidéki közösség
magyarjainak kollektív bűnösségét deklaráló törvények hatályon kívül
helyezését. Ez a jogi aktus a kollektív bűnösséget csak a „jövőre
nézve” szünteti meg, de „jogi értelemben a jogszabály a hatályon kívül
helyezése által nem szűnik meg, sőt, továbbra is érvényes marad, csak
éppen már nem vált ki joghatásokat”, viszont „az annak alapján létrejött
jogviszonyt érintetlenül hagyja”, ezáltal ellehetetlenítve a
rehabilitációt, restitúciót és kárpótlást. (Honnan olyan ismerős ez a
módszer?)
Az esti fórumokon tenni akaró lelkes emberek jöttek össze, mondták el
keserveiket, sikereiket, próbálkozásaikat, kértek tanácsot és fogadták
dr. Morvai Krisztina, dr. Gaudi – Nagy Tamás és Mgr. Bozók Antal
jogérvényesíthetőségi tapasztalatait, tanácsait, és magyarázatát.
Említést érdemel még a zentai önkormányzat „kórképet tükröző”
döntése, mely az arrogáns hatalmi önkény iskolapéldáját írásos
határozatban is kiadta. Ebben egy – a kifizetéssel jogszerűen létrejött –
bérleti szerződést a közbiztonság, béke és közrend, valamint a
közerkölcs megzavarására hivatkozva közigazgatási határozattal szüntette
meg, de ennek megnyilvánulását semmilyen eszközzel alá nem támasztotta,
megnyilvánulásának mibenlétét nem indokolta.
Apropó, hazaérkezvén az SzK kormányhivatalának egyetlen válaszlevele
is megérkezett. Pedig mi az eredeti beadványunkban feltett (481
település törvénysértésére vonatkozó) öt kérdésünk ügyében megvalósított
lépéseket, öt különálló levélben tudakoltuk információ kérelmeinkkel.
Az SzK magyar nemzetiségű állampolgárai törvényekben garantált jogai
korlátozásának és megsértésének a bejelentése és felülvizsgálatának
kezdeményezése ügyében egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ, sőt az
eddig megtett lépések és a várható eredmény iránti érdeklődésünket
elintézték annyival, hogy „az SzK Kormányhivatala foglalkozik
beadványukkal, miközben jelenleg az intézési stádiumban van.
Lám, a Kárpát-hazában így kerül jogállásában párhuzamba észak és dél,
jogérvényesíthetőségben Felvidék Délvidék mellé. Azt ígérem mégis, és
azt üzenem, hogy nem maradunk restek! Már készülnek az egykori
levéltárakban majdan kutatható fellebbezések, levelek, nyomok, melyekkel
következetesen továbbvisszük jogérvényesítő kezdeményezéseinket emberi
és nemzeti méltóságunk helyreállásának szolgálatában itt is, ott is.
Mi lehetne számunkra a délvidéki tapasztalataim tanulsága itt, a
Felvidéken? Talán elsősorban az, hogy isten óvjon meg minket a jelenlegi
délvidéki autonómiától!
Összességében pedig arra jutottam, hogy nekünk, „túsz” magyaroknak,
egymásról tudva és egymást segítve, a tudásból származó bátorság
eszközeivel kell tovább folytatnunk küzdelmeinket jogérvényesítésért,
önrendelkezésért, emberi méltóságunk megőrzéséért, és gyarapodásunk
érdekében.
Elhunyt nemzeti jogvédőnk, dr. Grespik László 2016.11.30-án elhangzott szavaival élve:
„Arra kérek mindenkit, hogy tudatosan tudja, hogy igazunk van, és ne
bizonytalankodjon! Attól, hogy egy, száz, vagy ezer ember mond egy
igazságot, attól az még nem gyengébb igazság! Az igazság nem
megszavazható kérdés! Az nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az
igazság mibenlététől függ!
És igazunk van, és köszönöm!“
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése