2018. május 5., szombat

Herkóca:

„A legjobb lenne, ha nem jönne ide senki” 

Mióta a csetnikvajda bejelentette, hogy napra pontosan 26 év után május 6-án visszatér a tett helyszínére, Herkócára, ahol annak idején a nem szerb lakosság elűzésére szólított fel, a kis szerémségi falu nem csak Szerbia, de a régió érdeklődésének középpontjába is került. A falu lakói nem örülnek annyira a hirtelen jött népszerűségnek, azt mondják, a legjobb lenne, ha nem menne oda senki.
Azt hangoztatják, a politika nem érdekli őket, azt pedig főleg nem akarják, hogy bárki, bármilyen módon “visszavigye” őket a kilencvenes évekbe. A falunak jelenleg 3300 lakos van, a legtöbb, 60 százalék a szerb, a magyarok aránya 30 százalék, a horvátoké pedig 10.
A falu nyugodt, kevés ember volt az utcán, amikor a Tanjug újságírója ellátogatott, azok is azt mondták, élik az életüket, dolgoznak, ki a rumai üzemek egyikében, másoknak saját vállalkozásuk van, a lakosság túlnyomó része pedig dohánytermesztésből él.
A falun naponta 12-15 ezer jármű halad át, mert itt vezet át a Šabac illetve a Boszniai Szerb Köztársaság felé vezető út, így hát főként a kamionforgalom miatt panaszkodnak. Abban reménykednek, hogy hamarosan megépül a Tarcal-hegyen (Fruška gora) átvezető alagút, amely Újvidéket és Rumát köti össze, mert akkor megszabadulnak a teherautók dübörgésétől.
Tomislav Šimić, a herkócai helyi közösség elnöke azt mondja, nem vitás, hogy a faluba az jön, aki csak akar, de nekik egy egész évtizedükbe telt, mire letörölték a mocskot, a szégyenletes megbélyegzést Herkócáról, s végre a faluról elkezdtek pozitív kontextusban is beszélni. “És akkor most valaki megpróbál bennünket visszavetni a kilencvenes évekbe”, teszi hozzá Šimić, aki szerint az emberek békességben élnek, meglátogatják egymást mindkét karácsonykor és húsvétkor, vegyes házasságok is vannak, a fiatalok, akik Belgrádba és Újvidékre mentek, lassan visszatérnek, mert apránként ugyan, de új munkahelyek is nyílnak.
A falu lakói is azt vallják, békességben élnek egymással, segítenek egymásnak, mint ahogy ez már faluhelyen szokás. Abban mindannyian egyetértettek, hogy nem hiányzik nekik ez a felhajtás.
A helyi általános iskolában mintegy 300 diák tanul, a faluban nincs óvoda, ezt nagyon hiányolják az ittenieknek, de a helyi közösség elnöke azt mondja, talán hamarosan megoldódik. A katolikus templomhoz közeli elhagyatott házat vásárolta meg a község és itt szándékoznak berendezni az óvodát, annak a 87 egy és hat év közötti kisgyereknek, akik itt élnek.
2018. május 4. [19:07]
https://www.vajma.info/cikk/tukor/7540/Herkoca-8220A-legjobb-lenne--ha-nem-jonne-ide-senki8221.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése