2018. május 4., péntek

A radikálisok kitartanak


Az SZRP aktivistái adott esetben a fűben fognak üldögélni Herkócán


A május 6-ra tervezett herkócai tüntetések és ellentüntetések témájában ma igencsak ellentmondásos és olykor zavarba ejtő sajtónyilatkozatok hangzottak el. A Szerb Radikális Párt egyes tisztségviselői arról biztosították a közvéleményt, hogy tiltás ide vagy oda, a párt mindenféleképpen megtartja vasárnapra bejelentett nagygyűlését, Vojislav Šešelj viszont azt mondta, hogy ha nem kapnak engedélyt, akkor egy mezőn fognak hűsölni. A Demokrata Párt meghajol a hatóságok döntése előtt, míg a Liberális Demokrata Párt kész aktivistái segítségével feltartóztatni a radikálisokat.
Az SZRP május 6-án, azaz vasárnap megtartja nagygyűlését Herkócán, mivel a radikálisok értékelése szerint a gyülekezési jogot Szerbia alkotmánya és törvényei is szavatolják – erősítette meg Nemanja Šarović, a párt tisztségviselője. Azt is elmondta, hogy a Belügyminisztérium szerdai döntését követően az SZRP ismét beadvánnyal fordult a Közigazgatási Bírósághoz. Amennyiben a bíróság enged a politikai nyomásgyakorlásnak, és esetleg olyan döntést hoz, amely aláássa a bíróság és a bírói hatalom méltóságát, az SZRP képviselői vasárnap engedély nélkül is Herkócára utaznak, és megtartják a nagygyűlést – nyomatékosította Šarović, aki nem kételkedik abban, hogy a Közigazgatási Bíróság az SZRP javára dönt a párt fellebbezésének kapcsán, „hiszen a gyülekezési jog alkotmányos joga Szerbia minden egyes polgárának”. Šarović biztosította a közvéleményt, hogy semmi ok az aggodalomra, a radikálisok nem kívánnak incidenst kiváltani Herkócán, csupán alkotmányos jogukkal óhajtanak élni.

Vojislav Šešelj (Fotó: Tanjug)
Vojislav Šešelj (Fotó: Tanjug)

Maga Vojislav Šešelj pártelnök, amellett, hogy megerősítette, vasárnap mindenféleképpen ott lesz a párt küldöttsége Herkócán, azt is kifejtette, hogy ha nem engedélyezik nagygyűlésük megtartását, akkor a környéken letelepednek egy mezőre, és békésen fognak üldögélni, vagy esetleg bólogatnak. Aki számít, az ezt is érteni fogja – tette hozzá a hágai elítélt.
– Ha nem kapunk engedélyt, akkor semmiféle felvonulás nem lesz. Egyszerűen csak ott leszünk. Arról is gondoskodunk, hogy semmiféle incidens ne történjen aznap – nyilatkozta Šešelj.
A radikálisokkal ellentétben a DP tiszteletben tartja a Belügyminisztérium döntését, és nem tartja meg a tervezett ellentüntetést – közölte Radoslav Milojičić, a párt tisztségviselője, majd hozzátette, hogy a párt aktivistái „szabad polgárként” esetleg jelen lesznek vasárnap Herkócán, hogy támogatásukról biztosítsák a helyi lakosságot.
A Közigazgatási Bíróság újvidéki kihelyezett osztálya a napokban megsemmisítette a Belügyminisztérium elsőfokú határozatát a Szerb Radikális Párt május 6-i herkócai nagygyűlése megtartásának a megtiltásáról, de nem sokkal később a Belügyminisztérium másodfokon is megtiltotta a szóban forgó rendezvény megtartását. A DP és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga ellentüntetésének a megtartását sem engedélyezték a hatóságok. Nebojša Stefanović belügyminiszter ezzel kapcsolatban kifejtette: „Garantálja, hogy május 6-án Herkócán senki semmiféle nagygyűlést vagy egyéb rendezvényt nem fog tartani. Az illetékesek a polgárok és a közbiztonság érdekében döntöttek úgy, hogy megtiltják az aznapra bejelentett összes rendezvényt.”
Azt egyelőre nem tudni, hogy a rendőrség adott esetben milyen eszközökkel akadályozza meg a radikálisok rendezvényének a megtartását – vagy üldögélését és bólogatását a herkócai mezők egyikén –, az viszont ma kiderült, hogy a Liberális Demokrata Párt aktivistái készek erőszakkal vagy egyéb eszközökkel feltartóztatni a radikálisokat. Az LDP nem engedi meg, hogy Vojislav Šešelj performance-t mutasson be vagy gyűlöletet szítson Herkócán – fogalmazott Đorđo Žujović, a párt elnökségi tagja. Mint hozzátette, mindenki számára egyértelművé kell tenni, hogy ebben az országban a „normális”, tisztességes és lelkiismeretes polgárok vannak többségben, nem pedig Šešelj és a hozzá hasonlók. Žujović, mint kifejtette, attól tart, hogy az állam és annak szervei nem tesznek majd tanúbizonyságot a szükséges kitartásról és következetességről, ezért a polgároknak kell majd megfékezniük Šešeljt és „erőszakos hordáját”. Szerbia nem az erőszaktevők, bűnözők és primitívek országa, ezért senki nem ülhet ölbe tett kézzel – szögezte le a politikus.
P.E.
Magyar Szó, 2018. május 4. 4., vagy 


Danas, 2018. május 4. 2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése