2019. július 9., kedd

Havonta 620 166-an részesülnek valamilyen állami támogatásban Szerbiában

Havonta 620 166-an részesülnek valamilyen állami támogatásban Szerbiában

Szerbiában minden hónapban átlagosan 620.166 polgár részesül valamilyen állami támogatásban, többek között szociális, hadi, illetve gyermekpótlékban, nyilatkozta Zoran Đorđević, munka- és szociálisügyi miniszter.
A legtöbb támogatást, mintegy 425.270-en a gyermekük után kapnak a polgárok. Gyermekpótlékot mintegy 300.000-en kapnak, azt követően szülői pótlékban, szülési támogatásban részesülnek legtöbben, több mint 2000 gyermek számára pedig az iskoláskor előtti intézményben való tartózkodást fizeti az állam. A miniszter hozzátette, hogy az év első felében az előirányzott összeg 53 százalékát elköltötték.
Szociális segélyben 163.300 ember részesül, 31.600-an pedig a hadisegélyben részesülnek.
A miniszter kiemelte, hogy a nyugdíjbiztosító bevételeiből tavaly 13.320 nyugdíjas ingyen utazhatott el gyógyfürdői kezelésre, ebben az évben pedig 1100-al többen kaphatnak ilyen lehetőséget.
A miniszter féléves beszámolója keretében elmondta, hogy nevelőszülőknél mintegy 6.500 gyermek van, intézményben pedig 650-en. Az év első felében 48 gyermeket fogadtak örökbe, akiknek fele külföldi szülőkhöz került.
A munkanélküliségről szólva az illetékes miniszter elmondta, hogy az az első negyedévben 12,1 százalékos volt, júniusban 527.000 munkanélkülit jegyeztek, ami az előző hónaphoz képest 9.400-al kevesebb állás nélkülit jelent.
2019. július 9. [9:25]
https://szabadmagyarszo.com/2019/07/09/havonta-620-166-an-reszesulnek-valamilyen-allami-tamogatasban-szerbiaban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése