2023. március 7., kedd

Jobban megritkítaná az egyetemi kuratóriumokat Brüsszel ellenjavaslata

  A Szabad Európa honlapja

2023. március 6.

Jó reggelt kívánok!
 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

 
Jobban megritkítaná az egyetemi kuratóriumokat Brüsszel ellenjavaslata

További tárgyalásokra lesz szükség az új Erasmus programokban való részvétel biztosítása érdekében, miután a magyar kormány által javasoltnál szűkebbre vonná az Európai Bizottság a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumi tagságának körét, de a polgármestereket és beosztottaikat például nem érintené a korlátozás – értesült a Szabad Európa megbízható forrásokból.

A brüsszeli testület értesülésünk szerint a kormány által javasolt hatéves és egyszer újabb hat évvel meghosszabbíthatónál mindenképpen rövidebb időben határozná meg az alapítványi kuratóriumi tagok mandátumát. Úgy tudjuk, hogy a bizottság nem mondott konkrét számot, de jó néven venné, ha a kinevezés mondjuk kétszer négy évre szólna.

Jeruzsálembe költözik a magyar nagykövetség egy izraeli lap szerint
Sajtóhírek szerint Jeruzsálembe költöztetné az izraeli magyar nagykövetséget a kormány, erről az elmúlt napokban állapodott meg Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu. A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem cáfolta a költöztetés hírét. Novák Katalin szerint még nincs döntés.

A döntést azzal hozzák összefüggésbe, hogy Netanjahunak szüksége van a külső támogatásra, miután az elmúlt hetekben komoly támadások érték, amiért politikai felügyelet alá vonná a bíróságokat. A lépéssel Magyarország lenne az első európai uniós tagállam, amely nagykövetséget nyit  a vitatott  státuszú Jeruzsálemben.

Erősödik a Kutyapárt: kátyúzni továbbra is, vagy inkább utakat felújítani?
Úgy néz ki, hogy a Kétfarkúakat semmi nem menti meg attól, hogy a közhatalom közelébe kerüljenek. Ez identitásbeli és szervezeti problémákat is jelenthet a viccpártként elkönyvelt formációnak. A szokásos „bemennek-e az ellenzéki összefogásba” kérdés is hamarosan aktuális lesz, de egyelőre saját szerepüket kell meghatározniuk a NER-ben.

Környezetvédelemre hivatkozva elégetjük az erdőket is
Európában hozzávetőleg naponta öt futballpályányi erdőt vágnak ki illegálisan, többnyire azért, hogy elégessék. Fával és más, növényi vagy állati eredetű anyaggal (biomasszával) nemcsak a háztartások egy részét, hanem erőműveket is fűtenek. Az uniós szabályok szerint a biomassza (növényi és állati eredetű szerves hulladék) elégetése megújuló energiaforrásnak számít. Szakértők szerint ugyanakkor komoly környezeti károkat okozhat az égetéssel termelt szén-dioxid, valamint a termőföldek, természetes élőhelyek elpusztítása.

Gumibot, gázspray, szexuális zaklatás - a botrányok ellenére az ORFK sikeresnek érzi az iskolaőröket
Az elmúlt félévben valahol már gázspray-t is használt egy iskolaőr, az ORFK szerint viszont sikeres a koncepció és a megvalósítás is, a közeljövőben semmilyen érdemi változtatást nem terveznek bevezetni az iskolaőrök kiválasztása és képzése kapcsán. Szakmai szervezetek szerint a legtöbbször nem fizikai erőszak merül fel az iskolákban, hanem verbális, miközben általában sem rendészeti eszközökkel lehet ezt csökenteni. Jelenleg 608, gumibottal, bilinccsel, gázpray-vel felfegyverzett iskolaőrt alkalmaznak 571 iskolában.

MOK: Nem végezték ki a kamarát, egyre több orvos jelzi maradási szándékát
Egy nap alatt már csaknem ötezer orvos jelezte, hogy fent kívánja tartani kamarai tagságát - mondta Álmos Péter, a MOK alelnöke a MedicalOnline-nak. Megkönnyebbülésnek nevezte, hogy mostantól sokkal tágabbá válik a kamara mozgástere, mint ami eddig volt a hazai politikai berendezkedés alapján. Közben az Európai Bizottság szóvivője közölte: veszélybe sodorhatja a befagyasztott uniós forrásokat MOK átalakítása.

Adósok börtöne – A borsodi falu, ahol a gyerekek ellógott óráiért a szabadságukkal fizetnek a szüleik
Egy borsodi faluban már évek óta azért járnak a szülők a börtönbe, hogy leüljék a gyerekeik igazolatlan órái miatt kiszabott pénzbüntetést. Tavaly szeptemberig Magyarországon több mint 3600 esetben összesen 105 millió forintra bírságolták a hatóságok a családokat a gyerekeik ellógott órái miatt. De ennek az összegnek csupán a 40 százalékát fizették be, ami azt jelenti, hogy a fennmaradó 74 milliót le kellett ülniük. Egy nap a rácsok mögött ötezer forintot ér, miközben a magyar adófizetőknek 15.048 forintba kerül egy fogvatartott őrzése és ellátása naponta a börtönökben.

Báthory Róbert annak járt utána a Szabadon újabb epizódjában, hogy miért és hogyan kerülnek a legszegényebbek a legkönnyebben a magyar börtönökbe.

Kovács Henrietta: „Itt emberhez méltó életet élhetnek az autisták”
Szeretné, hogy többünknek legyen egy társadalmi ügye, amelyet támogat. Az Autistic Art Alapítványnak és vezetőjének, Kovács Henriettának kétségkívül a felnőtt és fiatal autistákról való gondoskodás jelenti ezt – akikről mintha az állam már több évtizede elfeledkezett volna. „Azzal kell foglalkozni, ami van, és azt látjuk, hogy az állam egy csomó helyzetben nem foglalkozik ezzel. Mi tudjuk, miért jöttünk létre, mi a feladatunk, mi a célunk. Haladjunk afelé, és abban érjünk el minél több sikert és eredményt” – vallja Kovács Henrietta, az Autistic Art vezetője, Szelfi című podcastsorozatunk vendége.

Összeveszett Mészáros Lőrinc és Homlok Zsolt, ami milliárdokba fájhat az országnak
Mészáros Lőrinc cége fővállalkozóként indoklás nélkül, a teljesítés utolsó fázisában tette ki Homlok Zsolt kft.-jét két fontos beruházásból. EU-s támogatásoktól eshetünk el a NER-es nagyvállalkozók összeveszése miatt. A két beruházás a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal villamosítás és a váci vasútállomás villamos felújítása.

Lőszerszállítás Ukrajnának – a nyugati készletek újratöltése
Jelenleg talán a lőszerhiány a legsürgetőbb ügy mind az Európai Unió, mind pedig a NATO számára az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Az EU védelmi és külügyminisztereinek e heti stockholmi tanácskozásán is napirenden lesz az ügy. Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő addig konkrét javaslatokkal fog előállni a termelés felpörgetésére vonatkozóan, ezeket a tagállami vezetők akár már a március végi csúcsértekezletükön elfogadhatják.
 
Amit még tudni érdemes
Magyarország másfélszeresére növelte az orosz kőolaj importját az elmúlt évben, miközben Európa a harmadára csökkentette (G7)
Összeomlott az orosz kőolaj behozatala Európába az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta. 2021-ben még átlagosan havi 9,5 millió tonnát importáltak az EU-országok, ez tavaly decemberre alig a harmadára, 3,3 millió tonnára esett vissza.

Bármit mond a kormány, az „extraprofitadók” pusztán a pénzbehajtásról szólnak, és még az inflációt is növelik (HVG)
Egy kivételével az „extraprofitadóknak” semmi közük az extra profithoz, többnyire nem is a profitot terhelik. Tavaly az adók alanyait nem vágták földhöz a sarcok, de egyes esetekben idén már más lehet a helyzet.

Csípőig rántotta be a kéziféket a kiskereskedelem (Index)
A tavalyi év utolsó hónapjában csípték fülön a kedvezőtlen gazdasági folyamatok a kiskereskedelmi forgalmat, januárban pedig még tovább csökkent a volumen. Az élelmiszerüzletek értékesítése is jócskán megcsappant, a nagy visszaesés azonban az üzemanyagoknál látható, majdnem 10 százalék.

 
Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése