2023. március 18., szombat

Tüntettek Belgrádban

A Koszovóra vonatkozó terv ellen gyűltek össze a tiltakozók

<span class="entry-title-primary">Tüntettek Belgrádban</span> <span class="entry-subtitle">A Koszovóra vonatkozó terv ellen gyűltek össze a tiltakozók</span>

2023-03-17 19:19

A belgrádi Szent Száva – templom előtt több ezer polgár gyűlt össze péntek este, hogy a Koszovóra vonatkozó európai terv ellen tiltakozzanak. A magukat államépítő ellenzéknek nevező parlamenti pártok egy részének meghívására érkeztek a tüntetők a fővárosba.

A hivatalos összejövetel és a séta az elnökségi épülettel szemben lévő II. Romanov cár emlékművéhez 18 óra helyett valamivel később indult. A tüntetésre más városokból is érkeztek volna, azonban a fuvarozók lemondták az utazást.

Az egybegyűltek Szerbia zászlói mellett a „Koszovó nem eladó”, „Nincs hazaárulás”, „Koszovó Szerbia”, „Szerbia és nem az EU” transzparenseket hordozták. Az egybegyűltek követelései között szerepel a koszovói európai terv feltétlen elutasítása, amely szerintük hazaárulás, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök lemondása, és az új választások kiírása is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése