2026. szeptember 14. 18:56
„B@sszák meg a törököket Žepában, Srebrenicában és
Goraždeben” – a Nemzetközi Büntetőbíróság jegyzőkönyve szerint szó
szerint ezt mondta a boszniai szerbek katonai parancsnoka egy
professzornak.
Az otromba megfogalmazásból is látszik, hogy Ратко Младић nem volt
sem az együttérzés, sem a szavak embere. Helyette vezényszavakat
pattogtatott. Parancsára fegyveresei lerohanták a három, a külvilágtól
elzárt enklávé közül a legnépesebbet. Srebrenicában a férfiakat
elkülönítették, lemészárolták, tetemeiket pedig rögtönzött, jelöletlen
tömegsírokba tolták földgyalukkal.
Ez volt a második világháború utáni legvéresebb népirtás Európában.
Az áldozatok számát csak megbecsülni lehet. Több mint nyolcezer
embert öltek meg a srebrenicai emlékközpont adatai szerint. Több mint
huszonötezer nőt űztek el otthonából azok után, hogy sokat közülük
megerőszakoltak.
A csaknem száz kilométerre fekvő Tuzla délkeleti peremén vártunk az
erdőből előbukkanó, üveges tekintetű, megviselt szerencsétlenekre, akik
gyakorlatilag étlen-szomjan vánszorogtak a túlélés reményében.
„Itt vagyunk a szerb Srebrenicában. A várost a szerb népnek
adományozzuk!” – jelentette ki diadalittasan ezzel nagyjából egyidejűleg
Младић tábornok, akinek a csapatai röviddel korábban, 1995. július
11-én délután negyed ötkor véglegesen elfoglalták az ENSZ védelme,
egészen pontosan a holland békefenntartók illetékességébe tartozó
települést.
Srebrenica háború előtti, 36 ezer lakosának negyede szerb volt, a
túlnyomó többség pedig a bosnyák – akiket Младић töröknek nevezett.
Ugyanazt a nyelvet beszélték, csak máskor ülték ünnepeiket.
A kegyesen etnikai tisztogatásnak nevezett vérontásnak gyorsan híre ment a világban.
A szerb katonai parancsnok ellen alig két héttel később már vádat
emeltek kezdetben csak a genocídiumért, az emberiesség elleni
bűncselekményekért és a szarajevói orvlövészek akcióinak elrendeléséért,
majd a vádat 1995 novemberében kiterjesztették a srebrenicai
mészárlásra is.
Akkorra Младић már kegyvesztetté vált. Радован Караџић leváltotta
tábornokát, és személyesen vette át a szerb sereg irányítását azok után,
hogy Ратко Младић vereséget szenvedett Nyugat-Boszniában, aminek nyomán
a horvátok kezére került két kulcsfontosságú szerb városka.
Az általános iskola után a tizenéves Ратко bádogosként kezdett
dolgozni az elsősorban a jugoszláv hadsereg igényeit kiszolgáló,
vogošćai Pretisben. A pályafutása azután ívelt meredeken felfelé, hogy
befejezte a katonai akadémiát.
Macedóniában, majd Koszovóban szolgált, végül a boszniai háború kezdetén szülőföldjén kötött ki.
Nomen est omen, esetében a név kötelez. Keresztnevének szótöve a rat, a háború. Hadakozónak is szólíthatnánk.
Ратко Младић tündöklő karrierje a katonai vereségek után gyorsan
leáldozott. Караџић utóda az elnöki tisztségben, a háborús bűnökért
szintén elítélt Биљана Плавшић 1996 novemberében nyugdíjaztatta a
tábornokot, aki az elkövetkező tíz évben rendszeresen megkapta havi
járandóságát.
Ratko Mladić és Radovan Karadžić( Forrás: NRC)
A boszniai háború is gyorsan lezárult azok után, hogy a NATO a
Megfontolt Erő hadműveletben végzetes légi csapásokat mért a helyi
szerbek seregére, és ezzel a Daytoni Egyezmény aláírására kényszerítette
a szemben álló feleket.
A hágai vádak kezdetben nemigen foglalkoztatták Младићot. Testőrök
kíséretében kevélyen mutatkozott nyilvánosan – 2000-ben például egy
VIP-páholyból szurkolta végig Belgrádban a (kis) Jugoszlávia-Kína
focimeccset annak ellenére, hogy a szerb és amerikai kormány ötmillió
dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki a fejére, amit 2010-ben
tízmillióra dupláztak.
A hívei azonban idővel elfordultak mellőle, és az egykor rettegett tiszt mindinkább magára maradt.
Régről nyomasztotta lánya öngyilkossága is. Az orvostanhallgató Aнa
23 éves korában, 1994-ben apja pisztolyával főbe lőtte magát. Egyes
feltételezések szerint nem tudott megbékélni apja bűneivel, valószínűbb
azonban a szerelmi bánat: a boszniai fronton ugyanis elesett kedvese.
Egy szlovén történész szerint öngyilkosságával bosszulta meg, hogy apja a
harctérre küldte a fiút, a haláláról pedig nem tájékoztatta lányát.
A Младић család egyre szűkösebb körülmények között tengette életét. A
felesége, Босиљка 2010 júniusában hivatalosan kérelmezte Ратко Младић
holttá nyilvánítását legyengült egészségi állapotára, és arra
hivatkozva, hogy már hét éve semmit sem hallottak felőle. Ha jóváhagyták
volna kérelmét, „özvegyként” állami nyugdíjra lett volna jogosult.
Ратко Младић azonban nem halt meg. Gyáva bujkálásának utolsó öt évét
unokaöccse házában töltötte, a vajdasági Lazarevo nevű, valamivel több
mint kétezer lelket számláló telepesfaluban.
A tömeggyilkost ott fogták el, 2011 májusában.
Csaknem tizenhat év rejtőzködés után.
Az őrizetbe vétele utáni egyik első kép önmagáért beszél: „még hogy én”? Mintha ártatlanságát próbálná bizonyítani.
A következő évben kezdődött, és öt évig tartott büntetőpere. Ратко
Младићot 2017 novemberében kegyetlen bűncselekményeiért életfogytiglani
börtönbüntetésre ítélték.
A scheveningeni börtönben halt meg 84 éves korában – áldozatairól eltérően ágyban, párnák között.
A fia, Дарко a nem megfelelő orvosi kezelést okolta a „boszniai
mészárosként” elhíresült apja haláláért. Fölmerül a kérdés: az idős
férfi egy szerbiai vagy egy boszniai szerb kórházban jobb kezelésben
részesült volna-e, és egyáltalán megélt volna-e ilyen szép kort?
Ратко Младић a halála után egy csapásra nemzeti hős lett, és mártírrá
avatták. Az örök rivális belgrádi Zvezda és Partizan szélsőséges
szurkolói rangadójuk előtt együtt éltették a tömeggyilkost.
A tábornokot – katonai tiszteletadás mellett – Belgrádban ezrek
kísérték el utolsó útjára. Александар Вучић elnök nem merészkedett el a
temetésre, de így is kivívta Brüsszel éles kritikáit, sőt az is
fölmerült: Szerbia a tömeggyilkos magasztalása után alkalmas-e az uniós
tagságra?
Ott volt viszont a búcsúztatón Orbán meghitt barátja, Милорад Додик, a
boszniai szerbek vezetője, aki tavalyelőtt megkérdőjelezte a
srebrenicai mészárlás tényét azzal érvelve, hogy nem látott egyetlen
áldozatot sem.
Ратко Младићot – végakaratának megfelelően – lánya sírja mellett
helyezték örök nyugalomra. Urbánus legenda, hogy a koporsóban nyugvó,
öngyilkos Aнát ő sminkelte utolsóként, ragaszkodásának jele viszont,
hogy halála után mellé kívánt kerülni.
A Младић családnak mellesleg már évek óta nincsenek anyagi gondjai. A
fiú, Дарко egy rejtélyes rendeltetésű informatikai cég, a Banja Luka-i
Digitális Ózon tulajdonosa – csupán egyetlen alkalmazottal. Ennek
ellenére a vállalat bevétele az eltelt hat évben meghaladta a 4,5 millió
konvertibilis márkát, a bosnyák valutát, napi árfolyamon csaknem 850
millió forintot.
Németh Árpád
https://szmsz.press/2026/09/14/%d1%80%d0%b0%d1%82%d0%ba%d0%be/
