„Az államfő az éjszaka leple alatt lopakodik be a városokba”

 

2026. március 18. 10:50 

Aleksandar Vučić államfő persona non grata (nemkívánatos személy – B. A.) a legtöbb helyen Szerbiában, a polgárok alig várják, hogy elveszítse a hatalmat – ezt állítja Bojan Pajtić, az újvidéki Jogtudományi Kar professzora.

„Szerbia többsége nem akarja és nem bírja elviselni őt. Nem tudják elviselni, hogy ő Szerbia elnöke és egyrészt kitartóan zaklatja a képernyőről a polgárokat, másrészt a maffiarendszeren keresztül meglopja és kirabolja őket” – nyilatkozta a Novának azt követően, hogy az államfő Čačakon erős rendőri biztosítás mellett ment el egy helyi tévé stúdiójába.

„Ő az éjszaka leple alatt lopakodik be a városokba, miközben hatalmas  – részben maffiás, részben rendőrségi – biztonsági erők védik. Ez azt mutatja, hogy a rendszernek nincs semmilyen legitimitása” – emelte ki Pajtić.

https://szmsz.press/2026/03/18/az-allamfo-az-ejszaka-leple-alatt-lopakodik-be-a-varosokba/

A VMSZ egység helyett megosztást és kirekesztést kínál

 

Óbecse, 2026. 03. 19. 10:34

A magyarországi választások kapcsán minap elhangzott kampánybeszédek ismét rámutattak arra a problémás kommunikációs gyakorlatra, amely egyre inkább meghatározza a vajdasági magyar közéletet. Az „egység” és „erő” jelszavak mögé bújt üzenetek nem a közösség sokszínűségének megőrzését szolgálják. Valójában ezek a közösség leszűkítését célozzák egyetlen politikai irányvonalra.

Elfogadhatatlan, hogy az, aki nem támogatja a VMSZ-t, az kívül kerül a közösségen, és „csupán egy maroknyi ember” vagy „rosszindulatúnak” van megbélyegezve. Ez a retorika politikailag kirekesztő és morálisan is kérdéses, hiszen a vajdasági magyarság egészét próbálja egy párt érdekeivel azonosítani.

A közösség nem egyenlő egyetlen párttal. A VMSZ nem egyenlő a vajdasági magyar közösséggel. A vajdasági magyarok politikai sokszínűsége valóság, és az ilyen kijelentések súlyosan sértik a demokratikus alapelveket. Különösen aggályos, hogy bizonyos politikai szereplők együttműködnek Vojislav Šešeljel és Aleksandar Vučić autoriter rendszerével, miközben erkölcsi fölényt hirdetnek.

Elfogadhatatlan az a törekvés is, hogy a vajdasági magyarokat egy adott politikai irány támogatására ösztönözzék Magyarországon, ha ez a politika közvetett módon, a szerbiai autoriter rendszert, és Vojislav Šešelj politikai szereplését, legitimálását segíti.

A vajdasági magyar közösség jövője nem az egyhangúságban, hanem a nyitottságban, a párbeszédben és a kölcsönös tiszteletben rejlik. Az „egység” nem jelentheti a kritikus hangok elhallgattatását, és nem használható politikai lojalitás kikényszerítésére.

Felszólítunk minden közéleti szereplőt, tartózkodjanak a megosztó és kirekesztő retorikától, és térjenek vissza a felelős párbeszédhez.

A közösség nem egy párt, hanem mi mindannyian. 

VMDK Sajtószolgálata

office@vmdk.org.rs

A kartonvárosok nem illegálisan épülnek. Minden le van fedve papírral. 
Kartonska naselja se ne grade na divlje. Sve je pokriveno papirima.

A papír mindent elbír, az ember viszont csak papíron szabad.
Papir trpi sve, a čovek slobodu na papiru.

A vonataink késés nélkül mennek el. 
Vozovi nam prolaze bez kašnjenja.

Az apjától örökölte – az adósságokat fizeti vissza!
Ostalo mu od oca. Vraća dugove!

Elértük az igazságosság eszményét. Panaszkodhatunk, akinek csak akarunk.
Dostigli smo ideal pravde. Možemo se žaliti kome god hoćemo.

Ez nem az igazság pillanata. Ehhez történelmi távlat szükséges.
Ovo nije trenutak istine. Za to je potrebna istorijska distanca.

Ha az emberek uralkodnának magukon, más hatalomra nem lenne szükségük.
Kada bi ljudi vladali sobom, druga vlast im ne bi trebala.

Ha ujjakon számolunk, a megoldás a kezünkben van.
Kada računamo na prste, rešenje je u našim rukama.

Halvány fogalmuk sincs a munkáról. Kapcsolatuk akkor volt, amikor elhelyezkedtek.
Nemaju blage veze o poslu. Vezu su imali kad su se zapošljavali.

Kibéreltem egy fiókot a bíróságon. Ott évek óta állnak az ügyeim.
Zakupio sam jednu fioku u sudu. Tamo godinama stoje moji predmeti.

Nem nehéz milliókat forgatni. Kerek pénzösszegekről van szó.
Nije teško okretati milione. To su okrugle sume novca.

Nincs semmi új a nap alatt. Csak az ózonlyukak.
Nema ništa novo pod kapom nebeskom. Samo ozonske rupe.

Párttag lettem. Számomra többé egyetlen törvénycikk sem létezik.
Postao sam član partije. Za mene više ne postoji nijedan član zakona. 

Senki nem küld levelet, de borítékot mindenki kap. 
Pisma niko ne šalje, a koverte svi primaju.  

Sütni fog ránk is a Nap – amint eltelik a fényév.
Ogrejaće i nas sunce. Čim prođe svetlosna godina.

Marković, Željko (1961. február. 26., Mazoče, Foča, Bosznia és i Hercegovina – ) / (26. februar 1961., Mazoče, Foča, Bosna i Hercegovina – ) diplomirani ekonomista, pisac aforizama

Fordította: B. A.

A személyi kultusz erősítése, rémisztő médiakép, fantomlisták…

 

2026. március 17. 13:10 

Az Európai Parlament jelentéstevő szerint Szerbiában lassulnak a reformok, a médiakép rémisztő, és az következő választások sem lesznek tisztességesek.

Tonino Picula, az Európai Parlament Szerbiáért felelős jelentéstevője a március 17-én bemutatott jelentésében élesen bírálta a szerbiai helyzetet. Kiemelte, hogy a reformok jelentősen lassultak, a médiakép aggasztó, az akadémiai közösségre és az igazságszolgáltatásra nyomás nehezedik, és ha nem valósítják meg a választások tisztaságára tett ajánlásokat, a következő választások sem lesznek igazságosak.

„A stabilitás előtérbe helyezése és a hibák elnézése néhány európai szereplő részéről nem hozott eredményt az ország átalakításában, csak eltávolította Szerbiát a tagságtól” – mondta Picula az EP Külügyi Bizottságában. Hozzátette, hogy a reformok általában jelentősen lassultak, egyes területeken pedig visszaesés tapasztalható. Az előző évi jelentés óta a helyzet tovább romlott.

Picula szerint az EU-csatlakozás üteme évek óta stagnál: hiányzik az összhang az EU kül- és biztonságpolitikájával, nincs párbeszéd Koszovóval, hiányzik az őszinte akarat az európai út előrehaladására, romlottak a média- és civil szervezetek szabad működésének feltételei, és figyelmen kívül hagyják a választási folyamat javítására tett ajánlásokat.

A jelentéstevő hangsúlyozta, hogy Szerbiának világosan el kell köteleznie magát az EU-tagság mellett.

A választási törvények komoly hiányosságokat mutatnak, és a következő választások nem lesznek igazságosak strukturált változtatások és az ODIHR ajánlások végrehajtása nélkül – figyelmeztetett Picula.

A március 29-én, tíz községben megrendezésre kerülő önkormányzati választások újabb példái a demokratikus hiányosságoknak: fantomlisták léteznek, és az államfő a helyi választásokon saját neve alatt kampányol. Picula kifogásolta az igazságszolgáltatásról szóló törvénymódosításokat is, amelyek szerinte visszalépést jelentenek, és súlyos csapás a bírói függetlenségre.

A tüntetésekkel kapcsolatban elítélte a túlzott erőszak alkalmazását, az önkényes letartóztatásokat, valamint a nyomást az akadémiai közösségre.

A médiáról szólva Picula szerint a helyzet rémisztő: újságírókat megfélemlítenek, támadások érik őket, a kormányhoz közeli médiumok a személyi kultuszt erősítik, és próbálják ellehetetleníteni a még meglévő szabad sajtót. Végezetül kihangsúlyozta a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolatok normalizálásának szükségességét.

https://szmsz.press/2026/03/17/a-szemelyi-kultusz-erositese-remiszto-mediakep-fantomlistak/

Két(féle) Magyarország március 15-éje

Orbán Viktor és Magyar Péter is kampánybeszédet tartott a nemzeti ünnepen

2026. március 16. 6:31  

Kétszer, kétfelé, két különböző üzenettel gyűltek össze „a magyarok” ezen a március 15-én Budapesten. Megpróbáljuk szétszálazni a történteket.

A nemzetvezető Orbán Viktor ezúttal nem a szokásos pódiumot választotta, nem a Nemzeti Múzeum mellvédjén jelent meg, hanem a Kossuth téren, az Országházzal a háta mögött. Nyilván ezzel is üzenve, hogy ő az úr ebben a Házban/hazában.

Bő két évvel ezelőtt még ismeretlen kihívója, addigi hű pártkatonája, a megkérdőjelezetlen ellenzéki vezérré váló Magyar Péter viszont a Hősök terére – az ország legnagyobb terére – hívta össze táborát. Ennek az lehet a kimondatlan üzenete, hogy hősi politizálásra van szükség ahhoz, hogy az állam minden erőforrásával, sokszoros tűlerővel kampányoló  kormánypártot legyőzzék.

Először a Kossuth tér felé hömpölygött „minden idők legnagyobb” Békemenete, a féktelenül fröcsögő és ocsmányul káromkodó „nemzeti-keresztény” kommentátor Bayer Zsolttal az élen, hogy ott a miniszterelnök 24 perces, rekedten kiabált beszédét meghallgassa. „Jól nézünk ki [hmmm, ez magyarul mást szokott jelenteni, mint amit Orbán szánt a frázisnak…], és sokan vagyunk. Most vagyunk a legtöbben” – szólalt meg a kormányfő, hogy – nemzetegyesítő ünnep ide vagy oda – kemény kortesbeszédet tartson, 28 nappal a választások előtt.

A másik tábor – nem egy szitkozódó udvaronc, hanem maga a pártvezér vezetésével – a Deák tértől vonult az Andrássy úton a Hősök tere felé. Ők is sokan voltak, talán szintén „most a legtöbben”. Olyannyira, hogy a menet vége valahol az Oktogonnál ragadva, másfél kilométerről kijelzőkön követte Magyar Péter közel egyórás beszédét, mert egyszerűen nem jutott el, nem fért be a helyszínre.

Figyelmesen végighallgattam mindkét beszédet, sőt Orbánét kétszer is elolvastam, hogy – a politikusoktól eltérően – ne a levegőbe beszéljek, amikor leírom benyomásaimat. Vegyük  sorba a két beszédet, ahogy illik: nemcsak időrend szerint, hanem az állami méltóságét helyezve az első helyre. Fele annyit sem beszélt, mint kihívója, könnyebben is érthető.

Orbán a megszokott „szeretetelméletével” kezdte, miszerint „szabadság csak szeretetből szökhet szárba”, mert a sokaság nem elég – célzott nyilván a másik táborra, ha azok netán többen lennének. És már jött is az első kirohanás:

„Ezért mi sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza.”

Szép szólam, csakhogy! Ha megvizsgáljuk Orbán Viktor beszédeit és propagandagépezetének „teljesítményét”, akkor egyértelműen az a kép alakul ki, hogy Magyarországot legalább két éve – vagy tizenkettő, de mostanában mindenképpen – a gyűlölet és egyre inkább a düh kormányozza. Orbán és csapata kezdettől fogva és folyamatosan dühösen gyűlöl valakit vagy valakiket – nagyjából az általa oly magasztoskodva szolgált nemzet felét. Gyűlölete a kommunistákról a demokratikus ellenzékre szállt, majd a szocialistákra, később Soros Györgyre, továbbá a menekültekre, Brüsszelre, Obama és Biden alatt Amerikára, legutóbb pedig a négy éve védekező háborúban álló szomszéd Ukrajnára és annak elnökére. Amióta komoly ellenféllé vált, azóta Magyar Péter ellen is olyan karaktergyilkosságot és gyűlöletkampányt folytat, amilyet a magyar politikatörténet Kun Béla óta nem látott.

Ahogy az március 15-höz illik, harmadik bekezdésében Orbán felidézte az 1848-as 12 pontot (amit alaptörvényébe is beírt): „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” Ezt ugye a szocializmus is zászlajára tűzte és erőszakkal meg akarta valósítani az egyetértést. (Nekik sem sikerült.) De már három rövid mondattal odébb jött a düh és a gyűlölet: „Brüsszel is magyar embernek öltözött [célzás a Magyar vezetéknevű ellenségre]. Az ő 12 pontjuk a szolgaság 12 pontja” – figyelmeztetett a nemzetvezető a „budapesti labancokra” meg a „brüsszeli ejtőernyősökre”, akik „százszámra potyog[hat]nak, de „majd összeszedjük őket, kiporoljuk a nadrágjukat és visszaküldjük őket”.

Egy részüket Brüsszelbe akarja küldeni, másikukat egyenesen Kijevbe. Mert hogy jött a gőgösen ukránozó dühroham:

„Magyarország egy ezeréves állam, nem nekik való vidék. Látjátok, ukránok? Látod, Zelenszkij? Ez itt a magyarok ezeréves állama! És ti azt hiszitek, hogy olajblokáddal, zsarolással, a vezetőink fenyegetésével ránk tudtok ijeszteni? Legyen eszetek, és ezt hagyjátok abba!”

A beszéd második fele kizárólag a gyűlölt ukránokról meg a világ egyéb háborúiról szólt. Nyilván a béke és az egyetértés jegyében. Meg hogy meggyőzze (saját) magyarjait: csakis ő védheti meg a nemzetet a fenekedő szövetségesektől (értsd: Európai Unió) meg a még vadabb szomszédtól, akinek nyilván nincs elég baja a keleti fronton, hanem még szegény Magyarországra is orvul rátámadna.

Szóval „reng a föld”, Európa „egyenesen háborúba masírozik” és „óriási erők mozdultak meg, hogy Magyarországot… nyugatról és keletről harapófogóba szorít[s]ák”. Orbán ugyanakkor egyetlen szóval sem említette, hogy a most folyó három nagy háborút – és az azokból fakadó inflációt meg üzemanyagárakat éppen három saját legközelebbi haverja indította és folytatja: Vlagyimir Putyin, Benjámín Netanjáhú és Donald Trump. Ezekről egy szót sem szólt. Orbán szemében ez lenne a béketábor.

Ezeknek a szolgálatában fog Orbán holnap kilovagolni és „fényes győzelmet aratunk majd. Olyan fényeset, hogy Brüsszel és Kijev is csak pisloghat. Szegény Tisza folyónk pedig végre visszanyerheti a becsületét.” Hívei olyan féktelenül ünnepelték a nemzetvezetőt, hogy nem egyszer beszélni sem hagyták, zúgott a „béketábor” szeretete és egyetértése: „Viktor! Viktor!” no meg a „Ria, ria, Hungária!” (Az utóbbinak az eredeti jelentését aligha értik azok, akik önfeledten harsogják…)

Ehhez képest a Tisza békésen és vidáman hömpölygött a Hősök tere felé, elárasztva a magyar főváros legszebb sugárútját. Az ottani műsor művészi előadásokkal kezdődött, akárcsak a hivatalos ünnepségen. Csak míg a Parlament előtt patetikusan énekelték(!?) a Nemzeti dalt, addig a Hősök terén Nagy Ervin az elmúlt évtizedek legjobb változatát adta elő.

De persze mindenki az ellenzék nagy reménységének a fellépését várta. Magyar Péter is a szeretetről beszélt és elutasította a gyűlölködést. Leszögezte, hogy aki nem a Tisza Pártra szavaz, azt sem fogják árulónak nevezni, véget fognak vetni a megosztottságnak, az árokásásnak:

„Nem lesz többet áruló az a polgár, aki nem ért egyet a hatalommal.”

Magyar közel egy órán át beszélt zsinóros mentében, hol a Nemzeti dal gondolatait variálta, hol az egészségügy meg az oktatás feljavítását ígérte. Jó negyedórát kellett várni, mire az első taps felcsattant: a kórházi állapotok ecsetelése váltotta ki. Aztán jött egy sorozat polgár-definíció („Polgár az, akit a választott vezetők tisztelnek, aki felett nem uralkodnak és nem lopják el a pénzét. Polgár az, akit senki nem mer hazaárulónak nevezni, ha mást gondol, mint a többség, aki nem hagyja, hogy a saját vezetői eltaposandó rovarnak nevezzék”), sőt egy több elemes személyes eskütétel („Én, Magyar Péter, esküszöm, hogy minden magyar polgárt fogok szolgálni, határon innen és túl”). De még azzal sem fejeződött be a tarka szónoklat.

Magyar beszéde jó hosszúra sikeredett és az íve sem görbült egyértelműen. De felsorolta a legfontosabb programígéreteket. A fentiek mellett azt, hogy az uniós pénzek „nekünk járnak”, háborút ők sem akarnak, „visszaszorítják” a korrupciót, folytatják a határon túliak támogatását (nevesítve Felvidék és Erdély, a többi kimaradt – igaz, hogy a Kossuth téren is csak a műsorvezetőnek jutottak eszébe a vajdaságiak).

Az ellenzék vezére szerint „nincs se jobb, se bal” (ez bizony elég baj, dehát Magyar Péter egyértelműen jobboldali pártot csinált, csak ez most egyelőre nem érdekli a híveit), nem kellenek a „rontó Ferik és ártó Viktorok” (kissé trumpista beütés, hogy minden előd csak rossz lehet). Sava-borsa akkor volt Magyar beszédének, amikor a „hatvanpusztai császár” üzelmeit ecsetelte, aki szerinte „szemébe hazudott az embereknek, maguk között pedig kinevették azokat, akik hittek nekik”. Megnyugtató, hogy a Tisza szerint „Magyarország helye az Európai Unióban és a NATO-ban van” – nem Brüsszel az ellenség, hanem Moszkva (noha az EP-ben legtöbbször tartózkodtatja képviselői csoportját a Tisza-főnök, amikor Ukrajna támogatására kellene szavazni…).

Nem hiányzott a szókimondás sem. A „wannabe császár” ráhívta Magyarországra „a KGB-s cárt”, de „legyen mindenki számára világos: Orbán Viktor a hazánkba hívta a legképzettebb orosz ügynököket, hogy elvegyék a magyarok szabadságát”. De a Tisza négy hét múlva

„olyan győzelmet arat, ami nemcsak a Holdról, hanem a Kremlből is látszani fog. Vége van, elvtársak. Ruszkik haza!”

Ha a tömeghangulat hőmérsékletét figyeljük, azt hihetnők, hogy Magyar Péter mobilizációs képessége jócskán elmarad Orbán Viktorétól. Sokatmondó viszont, hogy az ő tábora nem fanatikusan skandáló hívekből áll, hanem – ahogy a menet közbeni interjúmintákból is kiderült – saját fejükkel gondolkodó magyarokból, akiknek egy része nem is különösképpen kedveli a pártvezért, de változást akar s annak reményében fog a Tiszára szavazni. Csak a végére jött meg a közös hang és kezdett „áradni a Tisza”.

Lebukott a nap a budai hegyek mögé, mire az ellenzék vezére mondókájának végére érve munkát és győzelmet ígért: „A tavaszt, a Tiszát, a változást és a fiatalságot nem lehet megállítani, a napfény mindig utat tör a sötétségben.” A tömeg vele esküdött a magyarok istenére, majd Magyar is felmondta a ’48-as és alaptörvényi szólamot – „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” – mielőtt magasba emeltette volna a zászlókat: „A haza minden előtt.”

Petőfi szelleme  a program után még egyszer visszaköszönt: elromlott ugyanis a pirotechnika és a Millenniumi emlékmű kolonnádja mögött a hétből csak egy füstágyúból gomolygott elő a színes díszlet. Az így füstbe ment zárókép azonban nem homályosította el az idei március 15-ike kettős üzenetét. A 16 éve kizárólagosan birtokolt Parlament előtt dühös és gyűlölködő hangnem próbálta kikényszeríteni az újabb győzelmet. Orbán Viktor a minap ki is mondta: „Szeretném világossá tenni, hogy győzni fogunk és erőből fogunk győzni. Semmilyen paktumot nem kötök, semmilyen kiegyezés nem lesz, le fogjuk őket verni.”

Ezzel szemben Magyar Péter a Világörökség részét képező Hősök terén nem a „vén csatalóra” vagy a „régi motorosra” (Orbán önjellemzései) építette a biztos jövőt, hanem a fiatalokra örökítené az országot: „Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra, szavazz a Tiszára!” (Az ifjú Fidesz 35 évvel ezelőtti kampányszlogenének áthallása.)

Az utolsó kádenciákra összeért hát a fideszi örökség és a tiszás jövő. Meglátjuk, hogyan szálazza szét a terhes múltat a beígért szabadságtól (a demokrácia szó nem hangzott el!) az április 12-én döntésre kényszerülő magyarság.

Purger Tibor 

https://szmsz.press/2026/03/16/ketfele-magyarorszag-marcius-15-eje/