2019. december 31., kedd


A szélturbina nem babapiskóta


Szelíd szélerőmű-érzékenyítés
Videók: 



Most, hogy a közvetlen közelünkben, Szabadka határában is időszerűvé válik egy majdnem 11 000 hektáros szélerőműpark felépítése – mert a hőn szeretett politikusaink a fejünk fölött így döntöttek –, talán nem árt egy kicsit közelebbről is megismerkedni ezekkel a zöldenergiát előállító, hatalmas és titokzatos (majdnem azt írtam, hogy már-már félelmetes) szélturbinákkal, tornyokkal,  hogy legalább valami halvány sejtelmünk legyen róla: a jóakaróink mit készítenek elő a számunkra és mi vár majd ránk. (Nem mi vagyunk Szerbiában a huzatos viharsarok – sem átvitt értelemben, sem szó szerint. Ezért annál érthetetlenebb, hogy miért esett a választás éppen ránk, hogy mi okból vetettek szemet a jobb bánásmódot érdemlő bácskai földjeinkre. Azt úgysem tudjuk.)
Valószínűleg nem mindenki látott még ilyen behemót szélgenerátorokat szemtől szemben, a maguk teljes életnagyságában, és nem álldogált mellettük, nem sétálgatott a „vitorláik” alatt, és talán még olyanok is akadnak közöttünk, akik mint egy kissé megnyurgult, hirtelen növekedésnek indult kerti madárijesztőt, olyan termetűnek képzelik el, esetleg azt hiszik, olyan sudárságú, mint a szomszéd kerítése melletti oszlopos tuja vagy a nyárfa a dűlőút mentén. Sajnos nem. Egy-egy ilyen óriás felépítése nem hiába kerül 1 millió euróba: van benne anyag beépítve bőséggel. És persze látnivaló is, körülötte is, benne is. Ezekből a tornyokból pedig pár éven belül (2-5 esztendőt emlegetnek) meredezni fog az ég felé a környékünkön is több száz, mivelhogy majd 11 000 hektár jófajta észak-bácskai termőföldet „ültetnek be” velük. Lesz tehát alkalmunk megbámulni, talán még meg is csodálni ezt a tájidegen, számunkra ismeretlen és szokatlan, égre törő „ültetvényt”. Nem árt felkészülni, legalább lélekben, a fogadásukra. Ehhez a kényszerű, nagyon-nem-tetszik-barátkozáshoz érdemes megnézni legalább ezt a két rövid, ámde roppant tanulságos videót. (De van belőlük bőven, okulhatunk kedvünk, étvágyunk szerint.) Az egyik csak egy bő 7 perces ismeretterjesztő, amelyben nyomon követhetjük, hogyan építettek fel 2010 májusában Magyarországon, Sopron közelében, egy Lövő nevű helységben – mindössze egyetlen hét alatt – egy 2 MW villamos teljesítményű szélturbinát. (Magyarországi a példa, pedig odaát egyáltalán nem szeretik a szélerőműveket, nem is telepítettek belőlük sokat, és tudatosan olyan törvényei háttérkeretet, szabályozást alkottak, hogy ne nagyon lehessen a megszabott feltételeknek megfelelni. Magyarán: gyorsan a szarvát törték, a farkára léptek a szélgenerátor-építésben „bizniszelőknek”.
Amit érdemes az első filmből megtudni:
Egy közel 100 főből álló nemzetközi csapat dolgozik azon, hogy a Greenergy első szélenergetikai beruházása, a 2 MW villamos teljesítményű lövői szélturbina-projekt időben elkészüljön. A szélerőmű felépítésére egy hét áll rendelkezésre.
Az első transzport több mint 5 éves előkészület után indulhatott el a kiszemelt telephelyre. A daruelemeket szállító 100 méteres konvoj éjszaka kelt útra, jól szervezett közúti biztosítással.
A munkálatok végzéséhez egy 23 méter átmérőjű munkagödörre volt szükség. Ebbe került az alapzat:16 méter átmérőjű, közel 3 méter mély és 500 tonna betont nyelt el. Ez az alapzat még februárban elkészült. Alatta, hogy majd elbírja az óriási terhet, a talajt ki kellett cserélni, föld helyett zúzott kőre, méghozzá 1,6 méter vastagságban. Ez jelenti az erőmű stabilitását. A szerelés megkezdéséhez egy daru felállítására volt szükség, ami 120 méter magas és 600 tonna teherbírású. Három teljes nap kellett a talpra állításához.  
A negyedik napon érkezett meg az első szállítmány a szélturbina-elemekkel. Két speciális teherhordó járműről emelték le a 40-50 tonnás toronyelemeket. Az építésvezető rádión tartotta a kapcsolatot a darukezelővel. Miután az első toronyelem sikeresen a helyére került, a másodikat már az építők a torony belsejében fogadták és ott illesztették össze. A rögzítésére elemenként átlagosan 120 darab 45 milliméter átmérőjű csavarra volt szükség.
Az ötödik napon a helyére került a szerkezet lelke, az építmény legsúlyosabb darabja, a 2 MW villamos teljesítményű gépház. A technikailag legnehezebb rész azonban még csak utána következett, a lapátok beillesztése. Egy-egy lapát 45 méter hosszú. Ha függőleges helyzetbe állítanák, magasabb lenne egy 10 emeletes épületnél.
Nagyvonalakban „csak ennyiből áll” egyetlen szélturbina felépítése. A film nem foglalkozik azokkal az előidézett károkkal, azzal a mérhetetlen pusztítással, amivel nem csupán egyetlen torony, hanem egy telep, egy teljes park, egy egész farm létesítése jár. A munkálatok során keletkezett kárral. De nekünk azzal is számolnunk kell.
A másik, kb. 15 perces kisfilm pedig bemutatja egy ilyen torony belső felépítését, méghozzá avatott szakember, Lendvai Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke vezetésével.   

Lejegyezte: Szabó Angéla
Danas, 2019. december 31. 1. 

A CSALÁDI TOP 3

A Pásztor családi vállalkozás[1] 2019-ben jól zárja az évet, a betoncsizma-módszer meghozta eredményeit.
 
Az újévi ajándékzsákba tömve ott vannak már nemcsak a vajdasági magyar kulturális intézmények, hanem a tudomány és a felsőoktatás intézményei is:
 
1.   A VMSZ-gépezetben olajozottan működik a vajdasági magyar kiszolgáló lakájmédia, és a kiadók, múzeumok, galériák, színházak, iskolák élére helyezett bábigazgatók raportra készen figyelnek a parancsra. Szerintük csak egy lehetőség van: az osztogatásnál mindig jó helyen kell állni. Nemcsak a kinevezések, a munkahelyek elnyerése függ a VMSZ pórázától, hanem a díjak odaítélési módja is. Évek óta nyilvánvaló, hogy ezek csupán kegydíjak és csakis a VMSZ holdudvarán belül oszthatók megfelelő szolgáltatásokért. Ezek után már nem is meglepő az a túlkapás, hogy a Forum Könyvkiadó Intézet idei Vajdasági Magyar Művészeti Díját a VM4K koordinátoraként Lovas Ildikó, Pásztor István élettársa vehette át Újvidéken, 2019. december 12-én.

2.    Nagy öröm továbbá, hogy nincs több köröm alatti tüske, már nemcsak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar van a VMSZ-től függő helyzetben a nagyszabású építkezések miatt, hanem a Magyar Tanszék új vezetője is sietett megnyitni a kapukat a tanszék fennállásának 60. évfordulóján.[2]
Tudományos konferenciákon (VMTT,[3] VMAT), felszólalásokban Pásztor István VMSZ-elnök és fia, Pásztor Bálint[4] tartományi képviselő is megmagyarázta, hogy ők több szerepben, több mezben illetékesek jelen lenni, véleményt formálni és hangoztatni. Így hát a szakmai kompetenciáról, a tudomány önállóságáról szóló frázisokat a vajdasági magyarság elfelejtheti.

3.    A tartományi képviselőház 2019. december 20-ai ülésén döntést hoztak az MTTK önálló jogi személyiségéről[5]  a kar végre saját lábára állhat az Újvidéki Egyetem 14. tagjaként. Azonban, mint kiderült, arról is szavaztak, hogy átmenetileg, a Kari Tanács megalapításáig annak tevékenységét egy olyan öttagú ideiglenes igazgatási szerv fogja végezni, amelynek összetétele igen meglepő és ellentmond az alapszabály által megfogalmazott elveknek.
Ebbe az igazgatási szervbe egyáltalán nem a vajdasági magyar felsőoktatás és tudomány kimagasló szereplőit kérte fel a kar alapítója, Vajdaság Autonóm Tartomány, hanem falusi általános iskolai igazgatókat, VMSZ tagokat és MNT tisztségviselőket, valamint Pásztor Krisztinát, aki Pásztor Bálint parlamenti képviselőnek, a VMSZ alelnökének a felesége, vagyis Pásztor István tartományi házelnöknek, a VMSZ elnökének a menye. Az ellenzéki képviselők szerint e névsor alapján joggal merül fel a gyanú, hogy az MTTK-t a VMSZ saját zsákmányának tekinti és pártegyetemmé degradálja.

A Pásztor családi biznisz zsákjában 2019 végére minden ott van, ami számít.
L. I.

[1] Maglai: Pásztor István családi vállalkozásával a Magyar Mozgalom nem szívesen működne együtt.
[2] RADICS Viktória: Sinkótól Pásztorig. http://hu.autonomija.info/radics-viktoria-sinkotol-pasztorig%EF%BB%BF/, 2019. október 30.
[3] Halász Gyula: Jövőre eldől, milyen utat szabnak Szerbiának. Magyar Szó, 2019. december 16. 1. és 4., és Szerbia uniós integrációs folyamatáról tárgyaltak magyarországi és vajdasági szakértők. https://www.magyarszo.rs/hu/4171/kozelet/212540/Szerbia-uni%C3%B3s-integr%C3%A1ci%C3%B3s-folyamat%C3%A1r%C3%B3l-t%C3%A1rgyaltak-magyarorsz%C3%A1gi-%C3%A9s-vajdas%C3%A1gi-szak%C3%A9rt%C5%91k.htm
[4] Intézményesített kisebbségkutatás. Magyar Szó, 2019. december 2. 1. és 4., és VRTV. Napjaink, 2019. december 2. http://media.rtv.rs/hu/napjaink/52030 [14:10-]
[5] Csonka Áron: A VMSZ zsákmányként tekint a tanítóképzőre. https://szabadmagyarszo.com/2019/12/23/csonka-aron-a-vmsz-zsakmanyt-vetett-a-tanitokepzore/, | 2019. december 23. [15:43]