2021. február 28., vasárnap

A horvátok után most a magyarok kerültek sorra

 


A Szerbiai RTV szombaton (február 27-én), az esti csúcsidőben levetítette Az Ime Naroda, vagyis a Nemzet Neve című szerb nacionalista játékfilmet, amely a Délvidék Magyarországtól  való elszakításának időszakát mutatja be, több olyan politikai szereplő szemszögén keresztül, akik nyíltan vállalták magyarellenességüket.

A mélyszerb film forgatókönyvét a kormányon lévő haladó párti Milovan Vitezović író-dramaturg írta. Az 1,2 millió eurós költségvetésű alkotást a délvidéki magyar adófizetők is pénzelték, hiszen a filmet a Vajdaság Autonóm Tartomány kormánya, a szerb kulturális minisztérium, a szerbiai filmközpont mellett több mint 30 délvidéki önkormányzat is támogatta, köztük olyanok is, ahol jelentős számú magyar él. Sőt, a film főtámogatói között szerepel a magyarországi OTP Bank leányvállalata, a Vajdasági Bank is, vagyis egy magyar cég is asszisztált a magyarellenes provokációhoz.

Tavaly novemberben, a film premierjén az egyik szereplő, Dragan Petrović „Pele” riporteri kérdésre elmondta, hogy ő a film főgonoszát, „Tisa Kolumánt” vagyis Tisza Kálmánt játssza, aki az alkotás negatív alakja. A film főszerepében tetszelgő Svetozar Miletić politikai karrierjéről és magyarellenes megnyilvánulásairól portálunkon még korábban közöltünk egy összefoglalást. Miletić (akinek magyarokat fenyegető szobra Újvidéken a fő térre, a lebontott Szentháromság emlékmű helyére került) többször agitált a magyarság ellen, polgármesterként a szerb nemzeti jelképeket tette a város hivatalos zászlajává, ellehetetlenítette a magyar és német nyelvet. A magyarokat csak „szerbfaló mongolok”-nak nevezte. „Ázsiába menjenek vissza, ahonnét ideszakadtak!” – hirdette egyik beszédében Miletić, aki egy alkalommal fegyveres szerb csapatok toborzásába is kezdett Magyarországon.

Az alkotás színvonalát egyébként az is jól jellemzi, hogy a Vitezović forgatókönyvéből készült filmet a szerb kritikusok is történelemhamisítónak és teljesen gagyinak tartják. Szerintük Jaša Tomićot, Svetozar Miletić vejét és politikai utódját romantizált formában mutatja be a film. Állítólagos erényeit túlhangsúlyozza, míg sötét oldalát teljesen elhallgatja. A Miša Dimitrijevićtyel folytatott konfliktusát egyoldalúan mutatja be, miközben elhallgatja azt a történelmi tényt, hogy Tomić szándékosan és brutálisan meggyilkolta ellenfelét, oly módon, hogy hidegvérűen kést szúrt Dimitrijević mellkasába, az áldozat családja előtt. Óriási tévedés volt a kritikusok szerint az, hogy az idős Jaša Tomićot Nikola Ristanovski macedón színész formálta meg, aki erős macedón akcentusával jócskán hozzájárult a film fiaskójához. Milica Tomić, Svetozar Miletić lánya és Jaša Tomić felesége kihívó, kacérkodó nőként tűnik fel, a kritikusok szerint a filmben teljesen feleslegesek a vele készült túlhangsúlyozott erotikus jelenetek.

A szerb filmkritika azt is kifogásolja, hogy a filmben egyetlen színész sem használ újvidéki akcentust. Dragan Petrović “Tisa Kolumán” vagyis Tisza Kálmán miniszterelnök szerepében például szerbül beszél, kamu magyar akcentussal, ami szintén röhejessé teszi a filmet, míg több jelenetben úgy használják a magyar nyelvet, mintha Google Fordítóval fordították volna. Az meg külön hab a tortán, hogy Svetozar Miletićet, a fiatal Milica Tomićot és Jovan Jovanović Zmajt montenegrói színészek formálták meg. Ráadásul Jovanović Zmajt egy olyan színész, aki 1993-ban kocsmai dulakodásban megölt két személyt.

Külön kuriózum az a jelenet, amelyben Miletić beszédet tart az 1868. évi magyar Országgyűlésben, nem is akárhol – az 1908 és 1910 között épült szabadkai városházában, ahol a háttérben a 82 éves, idős Ferenc Józsefet ábrázoló vitrázs látszik, aki ugye 1868-ban mindössze 38 éves volt…

Múlt szombaton a szerb köztévé (RTS) – szintén csúcsidőben –  levetítette a horvátok és a Katolikus Egyház ellen uszító,  alacsony színvonalú és művészi értékű Dara iz Jasenovca (Dara Jasenovácról) című filmet, amely  2,5 milliós nézettséget ért el a teljes lakosság körében. Levetítése után megszámlálhatatlan mennyiségű gyűlölködő,  nyomdafestéket nem tűrő horvát- és katolikusellenes kommentár  árasztotta el a szerbiai közösségi oldalakat. A feszültségek fokozódásához kétségtelenül hozzájárultak a rezsimhű médiumok is, amelyek napok óta tüzelik a közhangulatot.

Az amerikai filmesek legtekintélyesebb szaklapja, a Variety magazin januárban lesújtó kritikát közölt a Predrag Antonijević „Dara iz Jasenovca” című alkotásáról. A szaklap szerint a szerb film egy  gyengén leplezett nacionalista propaganda, és hogy  túlságosan is egyértelmű, hogy nyíltan horvát- és katolikusellenes beállítottságú, amelyet jól megfontoltan fegyverként használnak  Szerbia és szomszédai közötti jelenlegi konfliktusban.

Idősebb olvasóink bizony emlékeznek rá, hogy Slobodan Milošević rezsimje is uszító hangú magyarellenes propagandával terelte el a figyelmet a valós problémákról (Kép: Az újvidéki Dnevnik napilap 1997. január 12-ei száma)

 

Danas, 2021. február 27. 2.

2021. február 27., szombat

Vučić: „Az egész világ meg lesz döbbenve, a szülők eltávolítják a gyerekeket a tévétől!”

 


Aleksandar Vučić szerb elnök ma reggel ismét vendégszerepelt a Prva TV műsorában, amelyben a következő mondatok hangzottak el Vučić szájából:

• Szerbia megdöbbentő felvételeket fog látni, a gyerekeket el kell majd távolítani  a tévéktől!

• Csütörtökig mindent közzéteszünk!

• Megtudtam, hogy a rendőrségtől valaki folyamatosan követi a  gyerekemet, testvéremet, apámat.

• Bűntudatom van a gyerekeim miatt, mert váláson mentek keresztül, azok voltak életem legrosszabb évei.

• Tudták, mennyire kötődöm a bátyámhoz, mintha egy köldökzsinórral lennénk összekötve.

• Nincs 700 millió euróm, engem csak az érdekel, mi marad utánam.

• Mindent látni fognak, azt is, hogy miért védi a szurkolókat  Vladimir Vuletić (a Partizan fociklub egykori alelnöke – A szerk. megj.).

• Hoztak egy jómadarat  Koszovóról, hogy élő adásban „buzi Vučić“-ot  mondjon nekem.

• Európában nekünk lesznek a legszebb vonataink, Újvidékre 27 perc alatt eljuthatunk, ingyenes teát, kávét kap mindenki, aki jegyet vásárol, amely 1000 dinárba kerül majd.

• Olyanoktól fogjuk vásárolni a vonatokat, akiknek nincs ilyen vonataik.

• Az egyik ellenzéki politikusnak valóban van 35 lakása.

• Anyámat kurvának nevezték, és azt mondták, hogy nem vagyok  Anđelko  fia, hanem valaki más az apám.

• Egész éjjel tanulok, az úton, az autóban. Na és?  Ha nem hisznek nekem, kérdezzék meg tanáraimtól, ott voltam-e a vizsgákon.

• Van pénzünk. Van pénzünk. Igenis, van pénzünk!

• Háromszor fognak előbb kutyakölyköket, cicákat és papagájokat beoltani, mint nekünk vakcinát adni.

• Addig  nem veszem fel a vakcinát, amíg a revakcináltak száma meg nem haladja az egymilliót.

• Ausztráliától, Mauritiuson, Luxemburgon át egészen a Virgin-szigetekig ellenőrizni fogjuk a számlákat. Először az én számlámmal kezdjük, bár nekem nincs számlám.

https://delhir.info/2021/02/27/vucic-az-egesz-vilag-meg-lesz-dobbenve-a-szulok-eltavolitjak-a-gyerekeket-tevetol/

Kinek az érdekeit képviselitek ti ottan ⁉️

💬 Magyarázatot várunk a kisebbségi kormánypárttól‼️ 🔴
1️⃣ Vickó Ferenc a VMSZ egészségügyi államtitkára. Teljes mértékben részt vett és kiállt a szerb kormány egészségügyi reformja mellett, propagálja& védi a szerb kormány famózus reformtervezetét (Masterplan).
2️⃣ A Délhír megírja, hogy ezzel a reformmal leépítenek számos vajdmagyar érdekeltségű egészségügyi intézményt. Többek között a Zentai Közkórházat is.
3️⃣ Ezt a hírt először tagadják, majd J.A. (VMSZ) zentai kulturális& oktatási tanácstag⁉️ (hol volt az egészségügyi?⁉️) elismeri és bizonygatja a polgároknak a kórház megmaradását.
4️⃣ dr. Bagi Bojan (VMSZ) a Vajdasági Magyar Orvosok & Fogorvosok Egyesületének elnöke tiltakozó levelet ad ki(saját pártja &államtitkára és koalíciós partnere ellen⁉️), majd közlik kicserélték az egészségügyi stratégia erre vonatkozó részét (hiszem ha látom! a minisztérium honlapján még a régi változat van fent).
5️⃣ A kisebbségi kormánypárt csúcsvezetője P.I. egész idő alatt feltűnően csendben van.
6️⃣ Válaszokat követelünk a következőkre:
✅ Ha ott a „magyar” államtitkár (és olyan nagy a befolyásuk "ott ahol a döntéseket hozzák")hogyan lehetséges, hogy egy ilyen stratégia amely sérti a vajdmagyar közösség érdekeit egyáltalán megjelenjen❓
✅ Miért akarták elhallgatni az emberek előtt mi van készülőben❓
✅ Hogyan lehetséges, hogy a bal kéz nem tudja mit csinál a jobb kéz, és nekimennek egymásnak❓
✅ Miért nem a kisebbségi kormánypárt csúcsvezetősége szólalt meg(vagy a 9 köztársasági népképviselője) hanem a rangsorban alacsony szinten lévő apparatcsikok & „civilszervezetek” szájába adják a „tiltakozó” felszólalásokat ❓
✅ Nem-e újabb szemfényvesztésnek vagyunk a tanúi? Kitalálunk egy nem létező problémát, majd megjelenünk „megmentőknek”❓
✅ Ha a Zentai Közkórház meg is menekül, mi a garancia arra hogy a többi vajdmagyar érdekeltségű egészségügyi intézményt nem sorvasztják el❓ Különösen a kisebb településeken ❓
✅ Kinek az érdekeit képviselitek ti ottan ⁉️ 
 
Csonka Áron és Tari István, a VMDK vezetői

Amíg Fremond migránsokról mutogat képeket, addig Pásztor konténerházat avatott nekik

A Vajdasági Magyar Szövetség politikusa, Fremond Árpád néhánynapja a szerb parlamentben igyekezett prezentálni a délvidéki magyarlakta falvakat sújtó migránsválság hatását. A politikus ezt demonstrálandó színes képeket mutogatott a parlamenti padokban ülő képviselőtársainak.

Fremond akciója azért is meglepő, mert a migránsválság elején, amikor még a budapesti kormány nem választotta a politikai témájának egyik központi elemévé a migrációt és az az elleni harcot, akkor még a VMSZ is inkább a Vučić-féle migránssimogató hangnemet képviselte.

Így a migrációs válság idején még Magyarkanizsa központjában adott át összkomfortos migránsbefogadó központot Pásztor István, Aleksandar Vulin társaságában. A konténerházak több migránscsalád befogadására és elhelyezésére voltak alkalmasak. Fremond azonban arról már nem beszélt a parlamentben, hogy pártja is segítette a migrénsok befogadását a “legmagyarabb” délvidéki járás központjában.

Később ez a VMSZ-es hozzáállás persze megváltozott, amikor látták, hogy ez nem tetszik a választóiknak. Sőt, ez odáig fajult, hogy a 2015-ös migránstutujgatás után egy évvel már 2016-ban a kvótanépszavazáson azzal fenyegetőztek a VMSZ politikusok, hogy elvesznek a Prosperitati Alapítvány pénzei, ha a délvidéki magyarok nem vesznek részt a népszavazáson. Az később ugyan sikertelen lett, ennek ellenére 2021-ben sincs még kötelező kvóta, azonban kiderült, (ki hitte volna) hogy csak üres politikai félelemkeltés és vásári hazudozás volt a VMSZ-es politikusok akkori riogatása is.

Persze ez a “kettős beszéd” nem meglepő a VMSZ részéről, hiszen a manapság populista nacionalista húrokat is pengető VMSZ elnöke korábban a kommunista párt tagja volt, amelybe 18 éves korában lépett be és 1990-ig ki se lépett a szervezetből, ám mára viszont ki sem lehet füstölni őket a templomok első soraiból, ahol legjobban fogja őket a Pannon RTV kamerája.

A másik kérdés ami felvetődhet, hogy az a VMSZ, amely több éve a kormány része és a hatalmi szövetség részeként államtitkári helyeket kap, miért parlamenti beszédekben és performance szintre emelt fényképes tényfeltárással kell operálnia? A fényképnyomtatás helyett a kormány részeként nincs hatékonyabb fegyverük? Nyomtatni lettek Belgrádba küldve, vagy, hogy a délvidéki magyar ügyeket képviseljék? Vajon a színes képek felmutogatásával Fremond és a VMSZ megoldásokra számít?

https://delhir.info/2021/02/26/amig-fremond-migransokrol-mutogat-kepeket-addig-pasztor-kontenerhazat-avatott-nekik/

Emlékeznek még? 2015-ben Pásztor István lakókonténereket avatott a migránsoknak Magyarkanizsa központjában

Magyarkanizsán az utóbbi hetekben ismét nagy számban jelentek meg az illegális bevándorlók.

Szerencsére a mostani helyzet messze elmarad a 2015-ös migráns válságtól, amely akkor a Délvidék északi területeit sújtotta. Azonban most is 10-30 új illegális bevándorló érkezik naponta Magyarkanizsára.

A helyi válságstáb össze is ült, ám a önkormányzatnak sem forrása sem hatásköre nem igen van az intézkedésre, így inkább csak látszatmegoldások maradnak. Ilyen például, hogy a boltok polcairól levetették a kések és más szúró-vágó eszközöket, illetve, hogy egy Viber csoportot indítottak, ahova a lakosok elküldhetik a panaszaikat és tapasztalásaikat.

A lakókonténer bejárása – Kép: subotica.com

A helyi eseményekről rendszerint beszámolnak a VMSZ magyarkanizsai politikusai is, akik ahogyan azt már az anyaországból is elleshették most alaposan kihasználják a média érdeklődését a jövő évi választási kampány felvezetéséhez. Hogy Pásztoréknak mennyire fontos ez a kérdés azt jól mutatja, hogy a párttagsággal is rendelkező bértollnokukat is “ráeresztették” a témára, hogy a párt “ökleként szolgáló” lejárató lapon írjon az eseményekről.

Pedig nem volt  mindig ilyen egyértelmű a Magyarkanizsát kormányzó VMSZ álláspontja sem, hiszen 2015-ben Pásztor István is jelen volt azon az átadóünnepségen, amikor a magyarkanizsai rendőrség udvarában üzembe helyezték azt a négy egymáshoz kapcsolódó, zuhanyzóval, mosdóval, toalettel és ágyakkal felszerelt lakókonténert amely a migránsok fogadására szolgált. 

Ezenkívül a városban a megszűnt alapfokú bíróság épületében pedig orvosi ellátást biztosítottak a számukra. Pásztor István akkor az Alekszandar Vulin miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy Szerbia biztosítja az alapvető humanitárius feltételeket ezeknek az embereknek, ivóvizet, élelmiszert és gyógyszereket is.

 

https://delhir.info/2019/11/21/emlekeznek-meg-2015-ben-pasztor-istvan-lakokontenereket-avatott-a-migransoknak-magyarkanizsa-kozpontjaban/