2026. augusztus 7. 7:30
Vérlázító. Undorító. Pofátlan. Lassan elfogynak a szavak arra a cinikus színjátékra, amit a vajdasági magyar politikai elit művel.
Történet: Vitézy Dávid Magyarország közlekedési és beruházási minisztere a szerbiai infrastruktúra-fejlesztési miniszterrel, Aleksandra Sofronijevićtyel találkozott Szabadkán. De nemcsak a miniszter asszonnyal találkozott, hanem szerbiai magyarokkal is, abban a városba, amit az elmúlt évtizedben a magyar adófizetők pénzéből tartottunk lélegeztetőgépen –, és mi történik? A magyar közlekedési minisztert a szabadkai látogatásakor senki sem fogadta a magyar ajkú politikusok és képviselők közül! Egy magyarul egy büdös szót sem beszélő csinovnyik fogadja egy laza angol hablattyal. Egy MINISZTERT?! Ott, ahol magyar adófizetők milliárdjait kapják nem képesek magyar nyelven üdvözölni?
HOL VOLT Stevan Bakić polgármester és Góli Csilla alpolgármester? Hirtelen felszívódott mind a kettő. Biztos épp a legújabb budapesti pénzlehúzós űrlapokat körmölték valami sötét irodában.
Álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk a tükörbe, mi, itthon gürcölő, 27 százalékos áfát és egekbe verő adókat fizető magyarok. Mi vagyunk a fejőstehenek. Az a borsodi esztergályos, az a szegedi ápolónő, az a budapesti tanár, aki hónap végén a parizer meg a sajt között vacillál a boltban, kőkemény munkával dobja össze azt a gigantikus vagyonhalmazt, amit a határon túlra talicskáznak.
Amikor a pénzért kell tartani a markot, Szabadkán valahogy mindenkinek tökéletes a kiejtése.
Amikor a „Szülőföldön magyarul” programból fejenként bruttó 100 000 forintot vágunk a zsebükbe évente 18-19 ezer vajdasági gyerek után – csak azért, mert hajlandóak magyar iskolába járni –, akkor nagyon megy a nemzetieskedés. Amikor a Rákóczi Szövetség méregdrága, fullos iskolatáskával tömi ki az elsősöket, miközben a nyírségi magyar gyerek egy szakadt szatyorral indul szeptemberben, akkor könnyes szemmel éneklik a Himnuszt.
Amikor a Prosperitati Alapítványon keresztül tízmilliárdok hullanak a vajdasági haverok nyakába új traktorra, földre, házra meg gépbeszerzésre, akkor ők a „Nemzet Testének” elválaszthatatlan részei.
Olyanok vagytok, mint a piócák a magyar gazdaság ütőerén. A magyarságtudatotok egy feltöltőkártyás bérlet: csak addig érvényes, amíg a magyar adófizető fizeti a számlát.
De amint megérkezik egy új, a magyarok által megválasztott miniszter, akinek történetesen már nem az a dolga, hogy NER-es pénzszállítóként funkcionáljon, hirtelen elfelejtetek magyarul.
Mit képzeltek ti magatokról? Hogy a magyarországi adófizető csak egy arctalan bankautomata? Itt az anyaországban mi választottunk.
Mi, akik a pénzt adjuk, úgy döntöttünk, hogy eltakarítjuk az előző rendszert. Ti pedig, akik a mi pénzünkből éltek, de a mi döntésünket és a véleményünket szembeköpitek, most sértődötten angolul gagyogtok a magyar állam miniszterének?
Nos, akkor ideje levonni a konzekvenciát. Ha a magyar diplomácia és a magyar adófizetők képviselője nem érdemli meg, hogy magyarul fogadják, akkor a vajdasági elit sem érdemel egyetlen árva, keményen megkeresett forintot sem. Zárjátok el a pénzcsapokat! Haladéktalanul!
És itt az ideje beszélni a legnagyobb taburól is: a szavazati jogról. Milyen alapon szól bele a magyar belpolitikába az, aki csak addig magyar, amíg a markát tartja? Miért szavazhatnak azok, akiknek semmi kockázatuk nincs abban, ha a magyar gazdaság belerokkan a korrupcióba, de elsőként állnak sorba, ha osztogatás van? Aki nem hajlandó tisztelni a magyarországi szavazók döntését, és képes egy ilyen otromba, pofátlan diplomáciai sértésre, annak milyen jogon van szavazati joga?
Nem magyarok vagytok ti, hanem élősködők a magyarok hátán (tisztelet a kivételnek)! A Pásztor-féle VMSZ és a komplett vajdasági elit megcsúfolta mindazt, amit nemzeti összetartozásnak hívnak. Látszatmagyarkodás a tiétek, amit a mi pénztárcánk finanszíroz.
A VMDK most lemondásokat követel? Kevés. Itt sokkal többre van szükség. Meg kell mutatni nekik, hogy mi MAGYARUL beszélünk. És azon a nyelven a „nincs több ingyenpénz, vége a bulinak” mondat is gyönyörűen, kristálytisztán érthető.
Szégyelljétek magatokat!
Eri
U.i: Nem a tisztességes embereket kritizálom, hanem azokat a korrupt aljadékokat, akik összejátszanak a bűnöző Fidesszel, és azokat, akik szidják, alázzák a magyar nép által megválasztott kormányunkat és benne minket – miközben tőlünk kapják a milliárdokat!
Ezt nézzétek! Elképesztő: Falusi házak vásárlását célzó vissza nem térítendő támogatás nyújtása: https://cms.prosperitati.rs/.../20240627_i-01_dontesi.pdf
Pályázati kiírás: A pályázat célja vissza nem térítendő támogatás folyósítása egyéni, bejegyzett mezőgazdasági termelők számára mezőgazdasági fejlesztések
támogatására 1350X átlag 12 millió= 1,62 milliárd (egymilliárd-hatszázhúszmillió).
Pályázati kiírás: Kiemelt jelentőségű, közepes- és nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztések támogatása: https://cms.prosperitati.rs/.../docume.../file/h-05_dt_1.pdf
Pályázati kiírás: A vajdasági és magyarországi magyar vállalkozások szerbiai piacra jutási lehetőségeinek támogatása. Megítélt
támogatás (HUF) 2021. 3 301 513 602.00 HUF
Forrás: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02GvK4G7VPfAGF7T7tY6s4YmAa1BsgQby241PwJJgnvNZByg5bS9xY7h18yd4xfjxil&id=61573469407893
Robert Yugovich
https://www.facebook.com/robertyugovich/posts/
A Napló megjegyzése: Egy vélemény. Pontosítás: aki fogadta Vitézyt nem más, mint a szerb miniszterasszony. Azért még a véemeszes bagázs még odatolhatta volna a képét. Hacsak…
https://www.facebook.com/profile.php?id=100069462496681
2026. augusztus 7. 7:30
Kedves Eri, és kedves anyaországi honfitársaim!
Értem és elfogadom, hogy sokakban indulatokat vált ki az a rengeteg pénz, amely az elmúlt években Magyarországról a határon túli magyar közösségekhez érkezett. Azt is megértem, ha valaki úgy érzi, hogy ezt számon kell kérni.
De azt gondolom, nagyon nem mindegy, hogy a vajdasági magyarság egészéről beszélünk, vagy egy politikailag és gazdaságilag jól körülhatárolható körről.
Az elmúlt tizenhat évben a Fidesz és a VMSZ egyik leghangosabb vajdasági kritikusa voltam. Egyetlen forint támogatást sem kaptam. Igaz, nem is kértem. Akkor is kimondtam a véleményemet, amikor ezért nem járt taps, sőt sokszor kifejezetten komoly ára volt.
Mindig azt vallottam, hogy önmagában azzal nincs semmi baj, ha Magyarország támogatja a határon túli magyarokat. Sőt. Ennek lehet és van is létjogosultsága.
A baj azzal kezdődik, amikor a támogatás nem közösségi alapon, hanem politikai lojalitás szerint oszlik. Amikor bizonyos embereknek, vállalkozóknak és politikai szereplőknek lehetőséget, másoknak pedig ellehetetlenítést jelent. Amikor a nemzeti összetartozás helyett függőségi rendszer épül ki.
És ezt mi, vajdaságiak, pontosan tudjuk.
Ezért tartom igazságtalannak azt a leegyszerűsítő állítást, hogy „a vajdasági magyarok kapták a pénzt”.
Nem.
A vajdasági magyarság jelentős része ebből közvetlenül semmit nem kapott. Sőt, sokan éppen annak a rendszernek voltak a vesztesei, amely a támogatások elosztását politikai hűséghez kötötte.
Én személy szerint nem szégyellem magam azért, mert vajdasági magyar vagyok.
Egyáltalán nem.
És nem is fogom magamra venni mások bűnét csak azért, mert ugyanazon a földön születtünk.
Bűntudatom viszont van. De egészen más miatt.
Bűntudatom van például Rúzsa Magdi miatt. Annak idején büszke voltam rá. Egy egyszerű vajdasági lány volt a szomszéd faluból, akit szinte valamennyi magyar a szívébe zárt. Jó érzés volt azt látni, hogy egy vajdasági magyar lány a maga természetességével képes egyetlen pillanatra összehozni bennünket.
És talán ezért fájt annyira, amikor később azt éreztem, hogy azok, akik nem álltak be a NER ernyője alá, már nem ugyanabba a történetbe tartoznak.
Bűntudatom van a VMSZ miatt is. Nem azért, mert vajdasági magyar vagyok, hanem azért, mert saját bőrömön tapasztaltam meg újra és újra, hogy mire képes egy ember, ha egy kis hatalomért, pozícióért vagy előnyért cserébe hajlandó feladni az elveit.
És igen, bűntudatom van a vajdasági ellenzék miatt is.
Mert fel kell tenni a kérdést: hol voltak eddig?
Nem tudom elfogadni azt, hogy tizenhat év bólogatás, hallgatás vagy asszisztálás után most egyszer csak mindenki újrakezdené. Aki éveken keresztül részese volt ennek a rendszernek, annak nem elég azt mondania, hogy „mostantól másképp lesz”. Előbb számot kell adni arról, hogy miért nem volt másképp akkor, amikor még lehetett volna.
És talán a legnagyobb bűntudatom azért van, mert lehet, hogy még hangosabbnak kellett volna lennem.
Lehet, hogy többször kellett volna megszólalnom.
Lehet, hogy többet kellett volna tennem.
De szégyenkezni azért, mert vajdasági magyar vagyok?
Nem.
Egy fikarcnyit sem.
És azt sem fogadom el, hogy a vajdasági magyarság egészét kellene kollektíven felelőssé tenni azért, amit egy politikai-gazdasági elit tett.
A vajdasági magyar emberek többsége egyszerű, tisztességes ember. Dolgozik, neveli a gyerekét, próbál boldogulni, és közben évről évre azt látja, hogy egyre kevesebben vagyunk.
Ez a közösség nem megvetést, hanem segítséget és összefogást érdemel.
Mert miközben egymást hibáztatjuk, Vajdaság magyar közössége folyamatosan fogy. Emberek tízezrei mentek el. Családok szakadtak szét. Fiatalok keresnek jövőt máshol.
És még most is vannak, akiknek fontosabb a pozíció, a hatalom és a saját politikai túlélés, mint az, hogy végre egy asztalhoz üljön mindenki, aki él, aki itt maradt, és aki tenni akar valamit a vajdasági magyarok jövőjéért.
Pedig most pontosan erre lenne szükség.
Nem egymás megbélyegzésére.
Nem anyaországiak és határon túliak egymás ellen fordítására.
Nem kollektív bűntudatra.
Hanem őszinte beszédre, tisztességes szembenézésre és valódi összefogásra.
Kedves Eri, én nem haragszom rád azért, mert másképp látod ezt. És nem gondolom, hogy bárkinek kötelező lenne velem egyetértenie.
Csak azt kérem, hogy mielőtt egy egész közösséget ítélünk meg, próbáljuk meg megismerni azokat is, akik ebben a történetben nem a nyertesek, hanem a vesztesek voltak.
Én ott voltam. Láttam. Megéltem. És ezért beszélek róla.
Szégyenkezni nem fogok azért, mert vajdasági magyar vagyok.
Büszke vagyok arra, ahonnan jöttem.
Aki pedig valóban felelős azért, ami az elmúlt tizenhat évben történt, annak nem a vajdasági magyarság mögé kellene bújnia, hanem vállalnia kellene a saját felelősségét.
Ez lenne az első lépés a tisztességes újrakezdés felé.
Robert Yugovich
https://www.facebook.com/robertyugovich/posts/
