KÖZLEMÉNY
Márciusi ifjaknak azokat a harminc évnél fiatalabb személyeket, a radikális forradalmi szellem képviselőit nevezi a történelemírás, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc közvetlen előkészítésében, valamint az 1848. március 15-i pesti eseményekben vettek részt. A Pilvax kávéházban gyülekező, Petőfi baráti köréhez tartozó, rátermett, radikális, lánglelkű forradalmárok indították el a március tizenötödikei forradalmat.
Jókai Mór az általa szerkesztett Életképekben egy 1847. július 4-én névtelenül megjelentetett programcikkében azt mondta, hogy végre az észarisztokráciának kellene irányítania az országot. Az észarisztokrácia elve szerint az országgyűlés alsó táblájához kerülőket kizárólag képességeik alapján kellene megválasztani, és a felső táblába kerülők között is a hozzáértés, a rátermettség és nem a származás legyen az elsődleges szempont. A márciusi ifjak magukat észarisztokráciának tartották, és semmi kétségük sem volt az iránt, hogy meg van hozzá a tudásuk, a rátermettségük, hogy vezessék a népet, és hogy mást, mint a nép érdekeit, nem is képviselhetnének.
A márciusi ifjak közül senki sem volt a forradalom kirobbanásakor harminc évesnél idősebb.
A legidősebb épp harminc éves volt, a társaság egyetlen nőtagja: Szathmáryné Farkas Lujza. A legfiatalabb Ágai Adolf, aki tizenkét éves volt. Hivatásuk szerint írók, költők, jogászok, ügyvédek, teológusok, diákok, joghallgatók, orvostanhallgatók, színészek voltak.
Ne nevessük ki Jókai és a március ifjak utópista eszméit. Ők úgy kívánták berendezni a társadalmat, ahogyan a Rousseau-i Társadalmi szerződésen és az Értekezéseken felnőtt korabeli fiatalok gondolták: előjogok nélkül, demokratikus szellemben, ahol mindenki az érdemei, esze szerint kap helyet, és a legműveltebb és legokosabb emberek vezetik majd a világot.
Vajon ma is nem azzal kampányolnak-e a politikusok, hogy pont ők a legrátermettebbek, a legokosabbak, egyre-másra hivalkodnak a doktori címeikkel, amelyet gyakran gyanús magánegyetemeken, vagy erősen kormánypárti karokon szereztek, a disszertációikról pedig idővel kiderül, hogy plágium.
A márciusi ifjak hite őszinte volt, a mai politikusoké pedig haszonleső, cinikus és gátlástalan.
Ne nekik higgyünk, hanem a fiataloknak, az egyetemistáknak. Azoknak, akiknek elegük van a korrupcióval, nepotizmussal, tudatlansággal, talpnyalással terhelt világunkból. Azoknak, aki nem akarnak így élni. Azoknak, akik – mint Petőfiék is – „vigyázó szemüket Párizsra vetették”. Ma Párizs a Nyugat-Európa, az Európai Unió. A kelet pedig az elmaradottság, a diktatúrák, az önkényuralmi rendszerek, Oroszország, amely akkor is, 1849-ben is ezt a szerepet játszotta, segített a császárnak elfojtani a forradalmat, a szabadságharcot, a nemes eszméket.
Ma is egyes hatalmi politikusok azt róják fel gúnyolódva a fiataloknak, meg a másként gondolkodóknak, hogy „nem tudják, hogy mit akarnak, de azt nagyon akarják”. A márciusi ifjak igenis tudták, hogy mit akartak: szabadságot, egyenlőséget, testvériséget, sajtószabadságot, felelős kormányt. Csakhogy az ő követeléseiket nem értették, nem fogták fel azok, akik még mindig a feudális rendszerben gondolkoztak. És nem is voltak hajlandóak változni, mert akkor elveszítették volna az előjogaikat.
A mai fiatalok is, az egyetemisták és az ellenzék is igenis tudja, mit akar. A márciusi ifjak követelései ma is aktuálisak, mintha 178 év alatt semmi sem változott volna. Itt se, ott se!
Az egyén szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, a független ügyészségek és bíróságok, a népek testvérisége, a sajtó szabadsága, a választott képviselők és a kormány felelőssége ma is ugyanúgy csak vágyálom, cél, mint 178 évvel ezelőtt.
Ahogy az is, hogy saját gondolatokkal rendelkező, képzett emberek és ne talpnyalók, bólogató jánosok irányítsák az országot.
Aki hiteles kegyelettel akar adózni a márciusi ifjú hősök előtt, annak ma, 178 évvel később is ezért kell küzdenie, nem lesz elég kitűzni a kokárdát, mert sajnos még ma sem jött el ez a vágyott világ.
2024. november elseje után az egyetemisták vezetésével korrupcióellenes szabadságharc bontakozott ki Szerbiában, nem pedig „anarcholibeláris színes forradalom”, ahogy a hatalmi pártok fotelőrző politikusai szajkózzák.
És ez a szabadságharc NEM halt el 2025 szeptemberére, Szerbia NEM tért vissza a normalitás mezejére, az intézmények NEM működnek, a felelősségvállalás NEM történt meg, hiába ismételgetik, hogy IGEN. Üres verbalizmussal és diktatúrával nem lehet cinikusan átírni a tényeket, élőmocsárra nem lehet országot építeni és valóságot festeni.
A márciusi ifjak szent céljaiért itt és most is folyik a csata, csak az a kérdés, ki melyik oldalon áll!
VAJDASÁGI MAGYAR PLÉNUM
https://vmplenum.rs/2026/03/15/kozlemeny-marcius-tizenotodike-tanulsagai-ma
