Czene Gábor
2026.03.12. 06:00
Egy hónap van hátra a parlamenti választásig, lehetnek sejtéseink arról, mire számíthatunk addig. A Fidesz stratégiája világos. A kormány nem törődik az eszement költségvetési hiánnyal, drágán felvett kölcsönökből próbál nagyüzemi módszerekkel szavazatokat vásárolni. Osztogat, ahogy a csövön kifér. Ettől eltekintve Orbán Viktor nem nagyon foglalkozik hazai ügyekkel, legfeljebb még annyiban, hogy igyekszik hitelteleníteni a sokáig lenézett és alábecsült kihívót, Magyar Pétert.
A miniszterelnök fókuszában alapvetően a külpolitika áll. Fürkésző tekintetével a nemzetközi horizontot pásztázza, világmegváltó terveket szövöget, ebből szeretne belpolitikai tőkét kovácsolni. A maga szempontjából érthetően és logikusan cselekszik. Ha ugyanis arról kellene számot adnia, hogy tizenhat évig tartó kormányzás után hova juttatta az országot, nem lenne oka dicsekvésre. Romhalmazon állva ritkán szoktak örömtáncot lejteni.
2018-ban Orbán célként fogalmazta meg, hogy 2030-ra Magyarország tartozzon az Európai Unió öt legjobb országa közé, ahol a legjobb élni, lakni, dolgozni. Akkor még nagyon messzinek tűnt 2030, most már nem annyira. 2026-ot írunk. Talán a miniszterelnök se hitte, hogy – mindnyájunk pechjére – még mindig kormányon lesz. A Fidesz áldásos ténykedése révén nemhogy közeledtünk volna az öt legjobbhoz, a sereghajtók közé kerültünk. Kivéve, persze, a korrupciót. Abban valóban az élmezőnyhöz tartozunk, de azt feltehetően kevesen gondolják, hogy ennek köszönhetően javult volna az életminőségünk.
Ezért marad Orbán Viktornak a külpolitika. Jobb híján, pótcselekvésként. Úgy tesz, mintha nagypályás játékos lenne, mintha géniuszi képességeivel már kinőtte volna a Kárpát-medencét. Ha bárhol a világban feltűnik egy futóbolond, aki hatalomra – vagy legalább a hatalom közelébe – kerül, Orbán rögtön mellette terem, vállon veregeti és nyájas mosollyal digitális békeharcossá avatja.
Nemzetközi pozícióira hivatkozva a miniszterelnök a mai zűrzavaros időkben védelmet ígér a magyaroknak, amit úgy kíván elérni, hogy előbb mindenkit az őrületbe kerget. Folytonos a háborúval való fenyegetés, a riogatás, a pánikkeltés. Ahhoz, hogy valaki a Fideszre szavazzon, el kell hinnie, hogy Magyarország természetes szövetségese, ahova ténylegesen tartozunk – az Európai Unió – valójában ellenség, a szomszédunkban zajló háborúért a megtámadott Ukrajna felelős, az agresszor Oroszország áldozat. Zelenszkij a rossz, Putyin a jó.
Az Orbán-kormány odáig züllött, hogy ócska rablóbanda módjára legális ukrán pénz- és aranyszállítmányt foglal le, a bűntettet aztán utólagosan törvényben akarja szentesíteni. Az állami zabrálásnak gazdag és tragikus hagyományai alakultak ki mifelénk az előző század különböző korszakaiban, végtelenül elkeserítő, hogy a Fidesz a szégyenteljes múltból merít ihletet.
„A biztos választás” – hirdeti a narancssárga plakátok tömkelege. Ennek pont az ellenkezője igaz, a Fidesz maradása a biztos bukást jelenti. Na, nem a fideszes garnitúra, hanem Magyarország számára.
A miniszterelnök fókuszában alapvetően a külpolitika áll. Fürkésző tekintetével a nemzetközi horizontot pásztázza, világmegváltó terveket szövöget, ebből szeretne belpolitikai tőkét kovácsolni. A maga szempontjából érthetően és logikusan cselekszik. Ha ugyanis arról kellene számot adnia, hogy tizenhat évig tartó kormányzás után hova juttatta az országot, nem lenne oka dicsekvésre. Romhalmazon állva ritkán szoktak örömtáncot lejteni.
2018-ban Orbán célként fogalmazta meg, hogy 2030-ra Magyarország tartozzon az Európai Unió öt legjobb országa közé, ahol a legjobb élni, lakni, dolgozni. Akkor még nagyon messzinek tűnt 2030, most már nem annyira. 2026-ot írunk. Talán a miniszterelnök se hitte, hogy – mindnyájunk pechjére – még mindig kormányon lesz. A Fidesz áldásos ténykedése révén nemhogy közeledtünk volna az öt legjobbhoz, a sereghajtók közé kerültünk. Kivéve, persze, a korrupciót. Abban valóban az élmezőnyhöz tartozunk, de azt feltehetően kevesen gondolják, hogy ennek köszönhetően javult volna az életminőségünk.
Ezért marad Orbán Viktornak a külpolitika. Jobb híján, pótcselekvésként. Úgy tesz, mintha nagypályás játékos lenne, mintha géniuszi képességeivel már kinőtte volna a Kárpát-medencét. Ha bárhol a világban feltűnik egy futóbolond, aki hatalomra – vagy legalább a hatalom közelébe – kerül, Orbán rögtön mellette terem, vállon veregeti és nyájas mosollyal digitális békeharcossá avatja.
Nemzetközi pozícióira hivatkozva a miniszterelnök a mai zűrzavaros időkben védelmet ígér a magyaroknak, amit úgy kíván elérni, hogy előbb mindenkit az őrületbe kerget. Folytonos a háborúval való fenyegetés, a riogatás, a pánikkeltés. Ahhoz, hogy valaki a Fideszre szavazzon, el kell hinnie, hogy Magyarország természetes szövetségese, ahova ténylegesen tartozunk – az Európai Unió – valójában ellenség, a szomszédunkban zajló háborúért a megtámadott Ukrajna felelős, az agresszor Oroszország áldozat. Zelenszkij a rossz, Putyin a jó.
Az Orbán-kormány odáig züllött, hogy ócska rablóbanda módjára legális ukrán pénz- és aranyszállítmányt foglal le, a bűntettet aztán utólagosan törvényben akarja szentesíteni. Az állami zabrálásnak gazdag és tragikus hagyományai alakultak ki mifelénk az előző század különböző korszakaiban, végtelenül elkeserítő, hogy a Fidesz a szégyenteljes múltból merít ihletet.
„A biztos választás” – hirdeti a narancssárga plakátok tömkelege. Ennek pont az ellenkezője igaz, a Fidesz maradása a biztos bukást jelenti. Na, nem a fideszes garnitúra, hanem Magyarország számára.
