2026. május 4., hétfő

Burány Katalin: A megbékélés kegyes Pásztora

Burány Katalin: A megbékélés kegyes Pásztora

2026. május 3. 20:49

A magyarországi választások előtt már hányni lehetett attól, hogy a politikusok már arra sem veszik a fáradságot, hogy a mocskukat megpróbálják elkendőzni, mintha annyira sem méltatnának bennünket, egyszerű halandó szavazópolgárokat, hogy tisztességgel manipuláljanak. Mintha már teljesen normális állapot lenne itt, a Balkánon az egyszeri megcsaló férj/feleség mondata a rajtakapás után: Most nekem hiszel, vagy a szemednek? Szóval egyszerűen hülyének néztek mindenkit.

Mintha a fehérgalléros bűnözés már ki is halt volna, úgy röpködnek nyíltan a milliók erre-arra Magyarországról Vajdaságba, Szerbiába, pártpropagandára, párthű médiákba, fociklubba, kajafesztiválokra, egyszer csak lettek vajdmagyar oligarchák, poligarchák a semmiből, de legalábbis nem, mondjuk, egy közalkalmazotti fizetésből, a Facebookon meg aztán ott a virítás, hogy látjátok, mi a vajdasági magyar embert képviseljük, gondolunk ám sokat rájuk, főleg akkor, amikor olyanokkal ülünk egy asztalhoz, akik nem is olyan rég még simán kitoloncoltak volna innen bennünket egy szendviccsel meg Boszniában bosnyák fejeket követeltek. De ez is a ti érdeketekben van, vajdasági magyarok, mert soha nem volt összeborulóbb a két nép barátsága, jó is az ilyen haverkodás, ha ennyi pénzt hoz (már akinek).

Értem én, hogy kellett egy kisebbséggel való jó viszonyt felmutatni Szerbia EU-s csatlakozási álmai miatt, de miért kellett ehhez nekünk ennyire meghajolni és csontig benyalni? Ó, hogy van ott egy-két köztársasági és tartományi bársonyszék is a pakliban, ez is csak értetek hozott áldozat, vajdmagyarok, mennyi mindent tehetünk onnan értetek. Mennyi mindent tettetek?

Értem én azt is, hogy egy maroknyi kisebbségi akkor a leghatékonyabb, legéletképesebb, ha összezár, és egy erős érdekképviselete van. Ha nem szakad sokfelé, noha a pluralizmus nem egy átkos dolog a politikában, de legyen, kevesen vagyunk, fogjunk össze. Persze, azért aki nem lép egyszerre, ne kapjon rétest, mert hát csak egy vajdmagyar igazság van, és azt majd meg is mondják, nem kell itt gondolkodni, kérem, még levelet sem kell tudni olvasni, értelmezni, megmutatjuk, hova kell az x-et tenni, azt meg már csak tud firkantani minden halandó.

Aki meg nem, hát, az rossz magyar, a közösség ellensége, még gondolkodik is, micsoda bűn ez, renitens, rebellis, ellenség, lehetetlenítsük el, váltsuk le, rúgjuk ki, űzzük el, nem kell itt tudni dolgokat, elég csak kezet emelni parancsra, tapsikolni, bólogatni, mert csak mi tudjuk az igazságot. Mert mi vagyunk a sík vidéken a domb, és ettől mindjárt hegy képében tetszelgünk. Hogy ezért kér is valamit a szegény cserébe? Legyen hát belőle igazgató, valami funkci, az sem baj, ha nincs megfelelő végzettsége, majd átírjuk rá a pályázatot, de az unokahúgát meg tegyük be kultúrdolgozónak, ott úgyis ellesz, oda minden befér, vagy a kommunálisba, az igazgató nem fog szólni, most parádézik az új céges autójában, azt is nekünk köszönheti, esetleg lehet belőle tanár is, csak azért talán valami papírt is produkáljon legalább utóbb. Szépen megmondtuk, nem lesz itt semmi annak, aki nem hívő – csak aztán ne felejtse el lájkolni és megosztani a táblaavatást, utcaaszfaltozást, vagy ha csak pislantunk is egyet. Esetleg lenyírjuk a füvet. Meg hozza a traktort, a frézert, a feleséget és a rokonságot is látványnak meg tömegnek, ha kell. Adunk hozzá buszt is, esetleg egy kis napidíjat, ezt jól eltanultuk a soha nem volt ilyen jó barátainktól. A kisembert vedd meg, vagy lógass felette pallost – régi, jól bevált módszer, vagy elmegy, vagy besorakozik, a maradék meg hadd káráljon, a pénz, paripa, fegyver nálunk van.

A hatalmat soha nem szokták adni, azt megszerzik. Beárazni itt mindenkit, mint a vágómarhát a vásárban. Még egy alkotmánybírót is bezsákolni, az nagy fogás. Tudunk mi is olyan csodákat csinálni, mint az egyszeri, akinek a marihuánája sokkot kapott a bíróság előtt, és lett belőle orvosi fű, aztán a kutya sem ugatta meg. (Ja, a kutya a másik volt, szegény belga juhász, biztos megzavarodott ott a határon, mert hát arról híresek.) Mert vannak ilyen barátaink, kicsit kellemetlen, az igaz, de mi nem válogatunk.

De jött az új góré, azt mondta, nem megy ez így. Ha már oda is elfújta a végeken történtek hírét a szél, jó lesz gyorsan gyógyítani, váltsunk narratívát, sok pénz forog itt kockán, és mint tudnivaló, a pénz beszél, de hangosan, már ahol van, a választó vajdmagyar nagy átlagánál csak csöndben suttog, azt is keservesen teszi. De neki leginkább nincs. Nem jutott a Prosperitatiból, meg nincs haver, rokon jó székben.

És mintha valami párhuzamos valóság tört volna ránk a kis entitásunkban, a nyílt kirekesztést felváltotta a párbeszédre való hajlam.

Mégis kivel?

Azokkal, akiket ellehetetlenítettek, vagy akik nem pályázhattak, mert megmondták nekik, hogy odaszóltak, nem nyerhetnek, ne is adják be? Vagy a független újságírókkal, akik mindenfélét megírnak kontroll nélkül, és ezért páriák lettek (de szorgalmasan olvassák őket)? Vagy azokkal a szakemberekkel, akik azért nem juthattak feljebb a szakmai ranglétrán, mert nem voltak párttagok? Esetleg azokkal, akiket eddig rossz magyaroknak bélyegeztek? (Azért valaki definiálhatná már, mit is jelent rossz magyarnak lenni).

Esetleg azokkal szeretnének párbeszédet folytatni, akik elmentek innen, mert nem boldogulhattak párttagság nélkül? Akiknek nem jutott a magyarországi pénzesőből? Akik még mindig sáros, poros utcákban laknak a 21. században? Akiknek a gyerekei omló falú iskolába járnak? Akiknek nincs munkájuk, mert a nagy összeborulásos-dübörgő gazdaságú-nagy haveros országban bezárt a munkahely? (Nyilván oda sem jutott a Prosperitatiból). Akik a szomszéd országba ingáznak minden nap dolgozni, mert nem részesültek abból a nagy gazdasági fejlesztésből? Vagy messzebb mentek, és a végekről a nagyi megtanult videócsetelni, mert látni akarta a magyart törve beszélő unokáját?

Vagy azokkal kellene most egy asztalhoz ülni, akinek megmondták, hogy hiába van meg minden pályázati feltételük, nem lehetnek iskolaigazgatók, mert nem párttagok? Akiket azért nem vettek fel egy munkahelyre, mert kellett a hely a párttagnak? Akik olyan vezetők alatt kénytelenek dolgozni, akiknek hiányzik a szakmai tudásuk, végzettségük, de pártfunkciként megfelelőek voltak, ám valójában semmit nem ér a bőrük? Azokkal a közvállalati dolgozókkal vagy közalkalmazottakkal, akiket a beültetett igazgatók kizavartak listákat aláírni, szavazni, mondván, ha nem teszik, nem biztos már az a munkahely… Akiknek a főnök szólt a munkahelyen, hogy elhoztam a levélszavazati csomagodat, gyere, majd én át is adom, ne fáradj vele? Esetleg azokkal, akik „divatból” elmentek külföldre? Vagy éppen az MM tagjaival, az árulókkal, akik azzal, hogy létrehoztak egy magyar szervezetet, az ő életükre törtek? Vagy a Soros-bérenc magyarokkal? Azokkal, akiket megbélyegeztek, de most mutatni kellene az új főnök felé, hogy szó sincs itt semmiféle kirekesztésről? És sorolhatnánk…

Szóval onnan, a bársonyszékek, pulpitusok magasságából kivel is szeretne Pásztor Bálint és párttársai diskurzust folytatni a megbékélés érdekében önnön felsőbbrendűsége tudatában, saját létjogosultságát igazolandó? És miért is beszélünk megbékélésről, hiszen a fáma szerint itt minden magyart képvisel a párt? Itt Kánaán van, aranykor, a gazdaság egy tigris, nagy barát az államelnök itt is, ott is (pardon, ott már nem, de azon vagyunk), a minisztériumokban és képviselő-testületekben ülő embereink dolgoznak ezen látástól vakulásig.

Úgy vélem, ez a vonat valahol elment évekkel ezelőtt, amikor a pártvezérek morális iránytűje tartósan kilengett.

Szóval csak csínján kellene bánni azzal a minden vajdmagyar képviseletével, mert akadnak, nem is kevesen, akik ezt nem kérik, sőt, kikérik maguknak. És már nem kíváncsiak arra, mit is akarnak mondani. Az építő párbeszédekkel jócskán elkéstek, és már a nagy baráttal sem akar leülni senki beszélni. Nincs már miről. Lassan nem lesz kivel sem.

Már csak a megmérettetés maradt.

Burány Katalin

https://szmsz.press/2026/05/03/burany-katalin-a-megbekeles-kegyes-pasztora/

Tizenhat éve tart a Fidesz–VMSZ rendszer vajdasági uralma

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „JÓVÁHAGYVA ÖVŐ”

 
2026. április 4 2:19
 
Tizenhat éve tart a Fidesz–VMSZ rendszer vajdasági uralma. Ebből nyolcat én magam is átéltem közelről – és ezt az időszakot nem fogom elfelejteni. Sokáig nem tudtam elképzelni, hogyan lehet valaki a saját népe zsarnoka. Ezt eddig csak történelemkönyvekből ismertem: Quisling, Petain, kollaboránsok. Aztán rájöttem – nem kell messzire menni a példákért.

Először harcolni próbáltam ellene. Be kellett látnom: reménytelen. Azok, akikről azt hittem, egy véleményen vagyunk, vagy hátba szúrtak, vagy csendben átálltak. Nem drámai árulások – csak a lassú, csendes megalkuvás, ami talán még fájdalmasabb. Mert aki hangosan árul el, azt legalább meg lehet vetni. Aki csendben teszi – az barátnak álcázza magát.

Évről évre néztem, ahogy ugyanazok a „sikeres vállalkozók” söprik be a magyarországi és az EU-s adófizetők pénzéből a vajdasági magyarságnak szánt támogatások jelentős részét. Mindig ugyanazok. Ha valóban ennyire sikeresek, miért kell őket évente – néha többször is – milliókkal megtámogatni?

Egyikőjüktől sem hallottam soha azt, hogy „kaptam már eleget, most nem pályázom, legyen esélye másnak is”. Önzetlenül jótékonykodni? Soha — kivéve a pártrendezvényeken, ahol, ahogy Vajdaságban mondják, egymásba ért a f…k.

A prosperitati milliók ellenére a béreket sok helyütt a mai napig borítékban fizetik. Mert a rendszer nem a vajdasági magyarságért működik — a vajdasági magyarságon működik.
De ami a legjobban fájt — és ami miatt most végleg eljöttem – az nem is a korrupció. Azt már megszoktuk, azt már szinte elvárjuk. A legmélyebb seb az a szellemi és morális pusztítás, amellyel a VMSZ megfertőzte az emberek gondolkodását. Megtanította őket, hogy ne várjanak igazságot. Hogy ez van, ez lesz. Hogy aki nem áll be a sorba, az úgyis elveszít mindent. Nem hiszem, hogy Vajdaságban valaha volt ennél kártékonyabb rendszer – és mindezt nem saját eszükből, hanem Orbán Viktor és a Fidesz parancsára hajtották végre.

A VMSZ-politikusok azután sem mondtak le, hogy a magyar adófizetők egyértelműen megüzenték: nem kérnek belőlük. 16 éven át hazudtak, csaltak és loptak az ő pénzükből – és még mindig ott ülnek. Ez mindent elárul róluk. Nem a nemzet érdekli őket. Ha választani kell a fotel és a nemzet között, a fotel mindig nyer. Gerinctelen, megvásárolható senkik – akik a hatalmukat Orbán Viktor és a Fidesz parancsára kapják, és azt a saját népükkel szemben használják fel.

Szurkolok Magyar Péternek – de tudja meg ő is: a vajdasági magyarság nem díszlet és nem statiszta. Ha valódi egységet akar, valódi elszámoltatást kell hoznia. A prosperitati kiskirályokkal, a VMSZ-es nemzetárulókkal együtt — itt, Vajdaságban is.

A vajdasági magyarságnak nem vigaszra van szüksége. Nem ígéretekre. Igazságra van szüksége – és egy olyan képviseletre, amely nem őket használja, hanem őket szolgálja.

2026. május 3., vasárnap

Határérték

 

Van a matematikában egy különös, szinte költői fogalom: a határérték. Nem az, amit elérünk – hanem az, ami felé tartunk. Egy folyamat, amely végtelen sok lépés során közelít valamihez, anélkül, hogy bármely véges lépésben teljesen birtokba venné.

lim (1−1/n)=1

n→∞

Elgondolkodtatott. Ez az egyszerű kifejezés valami mélyet mond a világról. A sorozat értékei egyre közelebb kerülnek az 1-hez. Minden lépéssel közelebb. Szinte elérhetően közel. És mégis: egyetlen véges lépésben sem lesz pontosan 1. 

A tisztesség és a gonoszság küzdelme számomra hasonló természetű. A korrupt rendszerek látszólag minden előnnyel rendelkeznek. Használhatják a megtévesztést, a manipulációt, a félelmet, a hazugságot – sőt, a legveszélyesebbet: képesek a jónak látszani. Olyan, mintha a gonosz nemcsak a saját eszköztárával játszana, hanem kölcsönvenné a jó értékeit és jelmezként magára öltené. Így válik hatékonnyá, így válik veszélyessé. 

Ezzel szemben a tisztesség korlátok között működik. Nem azért, mert gyenge – hanem mert önmaga ellen nem fordulhat. Nem élhet a hazugsággal, mert akkor megszűnne önmaga lenni. Nem manipulálhat, mert akkor elveszítené azt, amiért küzd. Ez első ránézésre egyenlőtlen küzdelem. De a matematika itt is segít gondolkodni. 

A gonosz rendszerek működése gyakran gyors, sőt robbanásszerű növekedést mutat. Ám ez a növekedés instabil alapra épül – egy olyan folyamatra, amely nem konvergens. A hazugság ugyanis nem képes önmagát végtelen ideig fenntartani anélkül, hogy ne mondana ellent saját magának. 

A tisztesség ezzel szemben lassabb. Néha fájdalmasan lassú. Mint egy konvergens sorozat, amely minden lépésben csak egy kicsit közelít a határértékéhez. De minden lépése igaz. És minden lépése stabil. A különbség itt válik lényegivé: a gonosz gyorsan elér sok mindent, de nem tud stabil állapotba jutni; a jó lassan halad, de amit elér, az tartós. 

A történelem tele van rendszerekkel, amelyek „majdnem” győztek. Olyan közel kerültek a teljességhez, mint egy sorozat a határértékéhez. Látszólag minden az övék volt: hatalom, erőforrások, narratíva. És mégis – mindig volt egy töréspont. Egy belső ellentmondás, egy repedés, egy igazságmorzsa, amelyet nem tudtak eltüntetni. Mert a gonosz legnagyobb paradoxona ez: minél tökéletesebben akarja imitálni a jót, annál inkább leleplezi önmagát. Az utánzás mindig hordoz egy torzulást. És ez a torzulás idővel felerősödik. 

A tisztesség viszont nem tökéletes – de önazonos. És ez az önazonosság az, ami konvergenciát ad neki. Nem győz gyorsan. Nem győz látványosan. De nem is veszít végleg. A világ nem egy egyenlet, amit egyszer megoldunk. Inkább egy végtelen folyamat, ahol minden generáció egy újabb lépést tesz egy irányba. És itt van a lényeg. A gonosz nem tud végleg győzni, mert nem konvergens. Nincs olyan állapota, ahol ellentmondás nélkül fennmaradhatna. Mindig újabb és újabb torzításokra van szüksége. 

A tisztesség viszont egy konvergens irány. Nem azért, mert valaha tökéletesen „elérjük” – hanem mert minden őszinte lépés közelebb visz hozzá. És ez a közeledés nem semmisíthető meg teljesen. A matematika örökérvényű, így felfedezhetjük a mai mintázatokban is. 

Most figyelj igazán! Ma sokan érzik úgy, hogy egy olyan rendszer van felettünk, ami nem leváltható. De itt már nem az számít, hogy ma ki irányít. Hanem az, hogy ez a működés fenntartható-e. Lehet egy rendszert erővel fenntartani. Lehet lojalitással körbebástyázni. Lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne. De ami nem az igazság felé tart, az nem fejlődik – csak késlelteti a bukását. 

Nem az számít, ki uralja ma a teret. Hanem az, hogy merre tart. A tisztesség nem gyors. De egyetlen rendszert sem lehet végleg ráépíteni a hazugságra. És amikor eljön a töréspont, nem az nyer, aki erősebb volt – hanem az, aki végig ugyanabba az irányba tartott. 

Rózsa Zsombor
https://vmplenum.rs/2026/05/02/rozsa-zsombor/

A boszniai Szerb Köztársaság alelnöke a Mladić szabadon bocsátására irányuló kérelem elutasítását kéri

 A boszniai Szerb Köztársaság alelnöke a Mladić szabadon bocsátására irányuló kérelem elutasítását kéri

Ratko Mladić (Fotó: Wikipédia) 

2026. május 2. 19:09 

A boszniai Szerb Köztársaság bosnyák nemzetiségű alelnöke, Ćamil Duraković azt kérte, utasítsák el a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének egykori parancsnoka és hágai elítélt Ratko Mladić idő előtti szabadon bocsátására irányuló kérelmet.

Duraković azért lépett, mert Mladić védelme egészségi okokra hivatkozva kérelmet nyújtott be idő előtti szabadon bocsátására – számoltak be róla szarajevói médiumok.

Beadványában hangsúlyozta: Mladićot a legsúlyosabb háborús bűncselekményekért ítélték el, így a srebrenicai népirtásért, üldöztetésért és emberölésért mint emberiesség elleni bűntettekért, továbbá a szarajevói civil lakosság terrorizálásáért a közel 44 hónapig tartó ostrom alatt, valamint több mint kétszáz ENSZ-katonai megfigyelő és az UNPROFOR erőinek tagjai túszul ejtéséért.

„A boszniai Szerb Köztársaság annak az entitásnak a nevét viseli, amelynek erői ezeket a bűncselekményeket elkövették. Éppen ez kötelez arra, hogy alelnökként hivatalosan is kifejtsem az álláspontomat. Ez a beadvány nem politikai aktus, hanem jogi és erkölcsi kötelezettség több tízezer áldozattal, valamint a még mindig zajló átmeneti igazságszolgáltatási folyamatokkal szemben” – közölte Ćamil Duraković.

A beadvány kiemeli, hogy „egyetlen hágai elítéltet sem találtak bűnösnek Mladićéhoz hasonló mértékű és súlyú bűncselekményekben, ezért is szabtak ki rá életfogytiglani büntetést, mivel ennél enyhébb szankció nem lenne arányos az elkövetett tettekkel”.

A Nemzetközi Büntetőbíróságok Maradékmechanizmusának (IRMCT) a Galić (2015) és Krstić (2010) ügyekben hozott döntéseire, valamint a Nemzetközi Bíróság 2007. február 26-i ítéletére hivatkozva – amely külön eljárásban megerősítette a srebrenicai népirtást – a dokumentum megállapítja, hogy a bűncselekmények súlya egyértelműen a szabadon bocsátás ellen szól.

Hangsúlyozzák azt is, hogy nincs hiteles bizonyíték a rehabilitációra, mivel Mladić nem tanúsított megbánást, és semmilyen módon nem fogadta el a jogerős ítéletben megállapított tényeket.

„A Nemzetközi Büntetőbíróságok Maradékmechanizmusának gyakorlata szerint a bűncselekmények tagadásának folytatása összeegyeztethetetlen a rehabilitáció fogalmával” – áll a beadványban.

Külön kiemelték a túlélők és az áldozatok családtagjainak érdekeit is, hozzátéve, hogy a srebrenicai népirtás áldozatainak azonosítása még mindig folyamatban van a Nemzetközi Eltűnt Személyek Bizottságának (ICMP) munkája keretében.

Duraković szerint Mladić szabadon bocsátása ebben az időszakban helyrehozhatatlan kárt okozna a családoknak, és aláásná a nemzetközi jogrend hitelességét.

Az alelnök azt is kérte, hogy biztosítsanak számára részvételi jogot a Nemzetközi Büntetőbíróságok Maradékmechanizmusának elnöke előtt esetlegesen meginduló eljárásban, amennyiben hivatalosan is megkezdik az idő előtti szabadon bocsátás mérlegelését.

A beadvány másolatát megküldték az ügyészségnek és a mechanizmus nyilvántartási hivatalának, valamint Bosznia-Hercegovina ENSZ melletti állandó képviseletének és a boszniai külügyminisztériumnak is.

https://szmsz.press/2026/05/02/a-boszniai-szerb-koztarsasag-alelnoke-a-mladic-szabadon-bocsatasara-iranyulo-kerelem-elutasitasat-keri/

Knézi Péter: Vajon lehet-e a VMSZ a magyarországi választások vesztese?

 

Az újvidéki RTV magyar szerkesztőségének adott nyilatkozatában Pásztor Bálint (a továbbiakban PB) azt találta mondani (többek között), hogy a VMSZ nem lehet a magyarországi választások vesztese, merthogy nem is indult ott a választásokon, és azokat nem bukta el.
Egyszerű síkú logika, ami azoknak lelki táplálék, akik eddig is istenítették ezt a pártot, és nem mutattak érdeklődést a tények iránt.
Vajon tényleg ennyire egyszerű lenne a képlet?
Én másképp gondolom. Nagyon másképp.
Ugyanis aki 16 évig (hogy az előző éveket ne is számoljuk) kitart egy politikai partner mellett, hatalmának és befolyásának haszonélvezője, saját politikai modus vivendijét, politikáját, minden megnyilvánulását ennek jegyében és tükrében lépi meg, annak a sorsa szorosan kötődik ahhoz, akitől eddig függött. Történjen bármi is. Ugyanis PB nem akkor mondta ki ezeket a mondatokat, amikor a FIDESZ zsinórban négyszer nyert kétharmaddal, hanem akkor, amikor csúfos vereséget szenvedett. Tehát eddig elégedetten hátradőltek a megnyert választások után, a szekér ment tovább, míg most, amikor a kocsikerék kitört, elmondja, hogy valójában ők nem is ültek a szekéren.
Aki csak egy kicsit is követte a VMSZ politizálását, annak feltűnhetett, hogy az ő kapcsolatuk a SZHP-vel csak ún. diplomáciai kapcsolat. Tehát „reprezentálják” a szerb politikai porondon a magyarság „érdekeit”, ezért kapcsolódnak a SZHP-hez mint a hatalmon lévő párthoz, Kovács Elvira szerint ez azért van, mert csak így érhetnek el bármit is.
A nagy baj ott van, hogy valójában édeskeveset, vagy érdemben semmit sem értek el ezzel a kapcsolattal, kivéve, hogy egy jó pár VMSZ-es politikus bekerült a hatalomba, az állami, tartományi gépezetbe, pozíciókra tettek szert, és…ennyi.

Kiváncsi lennék arra, vajon hány olyan országos jellegű, az itteni magyarság életét jobbító dolgot tudtak elintézni, amivel igazolnák ottlétüket a hatalomban.
Kis csoportjuk jól él abból, hogy falaznak a SZHP-nek a nagy magyar-szerb barátság és összeborulás jegyében. Mindadannyian tudjuk, hogy szerb-magyar megbékélés nem volt. Míg Áder bocsánatot kért és megkövette a szerb áldozatokat anno Csúrogon, addig Nikolić, vagy most Vučić SOHASEM kért bocsánatot azokért a szörnyűségekért, amit a magyar lakossággal tettek. SOHASEM! Ez a VMSZ-olvasatú szerb-magyar megbékélés.
Ennek indoklására nagy buzgalommal hozzák fel az Orbán-Vučić „barátságot”, viszont ez kizárólag üzleti jellegű volt, ugyanis Orbán Szerbiába mentette át a magyar és EU adófizetőktől „kölcsönzött” pénzt különböző befektetések formájában. Erre nagyon sok a bizonyíték, és egy részük már az új magyar kormány rendelkezésére áll. A többi majd követi az illetékes hatóságok megalakulását követően.
A VMSZ pedig mindenben asszisztált. Ott volt a Prosperitati Alapítvány pénzeinek szétosztásában, ott volt a különböző alapítványok és alapok által lehozott pénzek esetében is. Nem volt olyan anyaországi anyagi támogatás sem, melyet ne ők kezeltek volna. Minden ellenőrzés nélkül. Ugyanis aki ellenőrizhette volna, az volt a pénzek biztosítója is. Az Orbán-kormány…és itt ellenőrzés nem volt, vagy ha volt is, az egy színlelt ellenőrzés lehetett, de erre majd az új magyar kormány vizsgálata fog fényt deríteni.
Külön említést érdemel az a cinikus és mindenkit lealázó tette PB-nek, hogy lefotózta a FIDESZ-re leadott szavazatát és ezt nyilvánosságra is hozta. Egyben a komplett itteni magyarságot nézte hülyének, mert meg kellett mutatnia szó szerint, hogyan kell szavazni, másrészről, ezzel elkövette a szerbiai Büntető Törvénykönyv 160. szakaszába ütköző A szavazás titkosságának megsértése elnevezésű bűncselekményt. Ezért 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetés jár, doktor úr.
A Napjaink című műsorban, egy lejtő pályán, műsorvezetői segédlettel (2:1 arányú időfelhaszálással) „diadalmaskodott” egy talpig becsületes, de a politikában kevésbé jártas partnerével szemben. Így is csúsztatásokkal kellett élnie ahhoz, hogy diadalmaskodhasson. Amikor a Prospetitati Alapítványról beszélt, azt mondta, hogy mintegy 16 000 szerződést kötöttek. Csak azt felejtette el elmondani, hogy ez 10 év alatt történt meg, hogy bizonyos egyének többször is kaptak más-más jogcímen támogatást, ami nem baj, csak rontja a statisztikát. Tehát évente mintegy 1400-1500 szerződés volt. Ha ezt elosztjuk az itteni magyarok számával, ami esetleg 200 000, vagy legyen 180 000, akkor rájövünk, hogy ebből a támogatásból az itteni magyarok mintegy 0,75%-a (vagy minden 125-ik) kapott segélyt. A számok magukért beszélnek. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az össz leosztott pénz nyomasztó többségét 10-12 itten stróman kapta, akkor teljesen világos a képlet. PB még azzal is meggyanúsította Surányi Zoltánt, hogy ezt a sokat emlegetett 12 „apostolt” ő árulta el a magyar hatóságoknak, elfelejtve azt, hogy ezek mind ott szerepelnek az Alapítvány honlapján fellelhető adatokban…

Mindezek után, a VMSZ elnöke úgy gondolja, hogy neki és nekik semmi közük az Orbán-kormány bukásából eredő következményekhez. Semmilyen kapcsolatban nem voltak, semmilyen támogatást nem kaptak, semmilyen nyomást nem gyakoroltak a vajdasági magyarságra, hogy kire szavazzanak, és semmi akadálya nincs annak, hogy a továbbiakban már mint a TISZA párt hű partnere szerepeljenek a magyar adófizetők fizetési listáján.
O tempora, o mores!

https://vmplenum.rs/2026/05/02/knezi-peter-vajon-lehet-e-a-vmsz-a-magyarorszagi-valasztasok-vesztese/