VUČIĆ A MAGYARELLENES NÉZETEKRŐL ISMERT FICÓVAL KAMPÁNYOL, A VMSZ PEDIG HALLGAT!
Óbecse, 2026. október 16.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) olyan kérdést tesz fel, amelyre a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) választ kell adnia: hol húzódik a politikai kompromisszum határa, ha a magyar nemzeti kisebbség jogairól van szó?
A VMSZ a választási kampányban azzal indokolja az Aleksandar Vučić vezette Szerb Haladó Párttal (SNS) való együttműködést, hogy ez a garancia arra, hogy a vajdasági magyarok nem jutnak a szlovákiai magyarok sorsára.
Vučić azonban október 16-án Újvidéken Robert Fico szlovák miniszterelnökkel kampányolt, akinek a Beneš-dekrétumokhoz és a szlovákiai magyar kisebbség jogaihoz való viszonyát komoly bírálatok érik. Fico nyilvánosan támogatásáról biztosította Vučićot. Felmerül tehát a kérdés: milyen üzenetet küld Vučić a szerbiai magyar közösségnek, amikor kampányában olyan politikus vesz részt, aki magyarellenes nézeteiről ismert?
Éppen ez a VMSZ kettős mércéjének lényege: amikor az SNS-szel való együttműködést kell igazolnia, a párt a szlovákiai magyarok sorsával riogat, de hallgat, amikor politikai partnere olyan politikussal kampányol, akinek a magyar kisebbséghez való viszonya komoly aggodalomra ad okot.
Ha a magyarok jogai valóban olyan alapelvet jelentenek, amelyből nem engedünk, miért nem reagál a VMSZ? Csak addig fontosak számára a magyar közösség jogai, amíg azok a politikai pozícióinak megőrzését szolgálják?
Ráadásul az SNS köré tömörülő választási listán a Šešelj-féle Szerb Radikális Párt képviselői is szerepelnek. Ez szintén olyan kérdés, amelyre a nyilvánosság választ érdemel.
A VMDK álláspontja szerint a nemzeti jogok védelme nem lehet pusztán választási kampányszlogen. Következetességet, politikai felelősséget és azt a bátorságot jelenti, hogy az egyértelmű alapelveket akkor is megvédjük, amikor ez nem áll összhangban a pártszövetségesek érdekeivel.
A vajdasági magyarok érdekeinek önálló és következetes képviseletre van szükségük, nem kettős mércére és politikai függőségre!
Ezért a választásokon válasszuk a változást és a felelős politizálást! Támogassuk az Egyetemista Listát, és karikázzuk be a 3-as számot!
Fico, Orbán és Milanović Vučić ölelésében
A szuverenista abszurd színháza az újvidéki főtéren
2026. október 18. 9:59
Amit az újvidéki Szabadság téren, az SNS választási nagygyűlésén láthattunk, nem egyszerű választás előtti bizarr epizód, hanem a mai európai politikai színtér mélyreható diagnózisa. Amikor Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki Brüsszelben, az Európai Tanácsban foglal helyet, félreteszi európai kötelezettségeit, hogy Szerbiába repüljön, és folyékony szerb nyelven „felbecsülhetetlen értékű kincsnek” nevezze Aleksandar Vučićot, végre lehullanak az álarcok. Ez már nem a hagyományos diplomácia: nyílt felsorakozás az úgynevezett „szuverenisták” klubja mellett, akiknek szuverenizmusa rendszerint ott ér véget, ahol a nagy keleti hatalmak érdekei kezdődnek.
Fico, aki maga is súlyos politikai és személyes válságokat élt át, a szuverén politika példaképét látja Vučićban. Miközben azonban az újvidéki közönség előtt dicshimnuszokat zeng annak az embernek a tiszteletére, aki évek óta ügyesen egyensúlyoz Brüsszel, Moszkva és Peking között, fel kell tennünk a kérdést: milyen következményekkel jár mindez a térségre, különösen pedig Horvátországra nézve?
Itt jutunk el a hazai politikai színtér egyik kulcsfigurájához, aki szinte megrendelésre illik ebbe a történetbe. A Pantovčakról irányító elnökünk, Zoran Milanović már jó ideje különös vonzalmat mutat éppen az ilyen típusú politikusok iránt. Elég csak felidézni, milyen rendszeresen dicsérte Milanović Robert Ficót, és hogyan vette nyilvánosan védelmébe, felismerve benne a politikai rokonlelket. Még frissebbek az emlékeink Milanović és a bukott magyar miniszterelnök, Orbán Viktor találkozóiról. A brači kötetlen együttlétektől a hivatalos vacsorákig Milanović hidakat épített ahhoz a vezetőhöz, aki mellékesen a Balkánon Vučić hűséges szövetségese is volt, és maradt.
Miközben Milanović előszeretettel játssza el a meg nem értett látnok szerepét, aki állítólag egyedüliként érti Horvátországban a „realpolitikát”, a valóság a lehető legkellemetlenebb módon cáfol rá. Ficóval és Orbánnal való kacérkodása valójában ugyanazzal a politikai tengellyel való kacérkodást jelenti, amely ma Újvidéken Vučićnak tapsol, miközben a szerb elnök olyan politikai platformról folytatja kampányát, amely rendszeresen destabilizálja a szomszédságot.
Megdöbbentő az a könnyedség, amellyel az európai vezetők – köztük a mi államfőnk is – felsorakoznak olyan politikai körök mellé, amelyek Brüsszelben ezt mondják, a gyakorlatban viszont egészen mást tesznek. Fico szerb nyelvű beszéde talán Vučić szavazóinak lelkesítését szolgálta, de a horvátországi komoly megfigyelők számára egyértelmű jelzés: ez a politikai tengely sem az eszközök megválasztásában, sem a szövetségesek kiválasztásában nem válogat. Zágrábnak pedig ahelyett, hogy mentségeket keresne Orbán és Fico politikai mutatványaira, nagyon is ki kellene nyitnia a szemét.
Fico, aki maga is súlyos politikai és személyes válságokat élt át, a szuverén politika példaképét látja Vučićban. Miközben azonban az újvidéki közönség előtt dicshimnuszokat zeng annak az embernek a tiszteletére, aki évek óta ügyesen egyensúlyoz Brüsszel, Moszkva és Peking között, fel kell tennünk a kérdést: milyen következményekkel jár mindez a térségre, különösen pedig Horvátországra nézve?
Itt jutunk el a hazai politikai színtér egyik kulcsfigurájához, aki szinte megrendelésre illik ebbe a történetbe. A Pantovčakról irányító elnökünk, Zoran Milanović már jó ideje különös vonzalmat mutat éppen az ilyen típusú politikusok iránt. Elég csak felidézni, milyen rendszeresen dicsérte Milanović Robert Ficót, és hogyan vette nyilvánosan védelmébe, felismerve benne a politikai rokonlelket. Még frissebbek az emlékeink Milanović és a bukott magyar miniszterelnök, Orbán Viktor találkozóiról. A brači kötetlen együttlétektől a hivatalos vacsorákig Milanović hidakat épített ahhoz a vezetőhöz, aki mellékesen a Balkánon Vučić hűséges szövetségese is volt, és maradt.
Miközben Milanović előszeretettel játssza el a meg nem értett látnok szerepét, aki állítólag egyedüliként érti Horvátországban a „realpolitikát”, a valóság a lehető legkellemetlenebb módon cáfol rá. Ficóval és Orbánnal való kacérkodása valójában ugyanazzal a politikai tengellyel való kacérkodást jelenti, amely ma Újvidéken Vučićnak tapsol, miközben a szerb elnök olyan politikai platformról folytatja kampányát, amely rendszeresen destabilizálja a szomszédságot.
Megdöbbentő az a könnyedség, amellyel az európai vezetők – köztük a mi államfőnk is – felsorakoznak olyan politikai körök mellé, amelyek Brüsszelben ezt mondják, a gyakorlatban viszont egészen mást tesznek. Fico szerb nyelvű beszéde talán Vučić szavazóinak lelkesítését szolgálta, de a horvátországi komoly megfigyelők számára egyértelmű jelzés: ez a politikai tengely sem az eszközök megválasztásában, sem a szövetségesek kiválasztásában nem válogat. Zágrábnak pedig ahelyett, hogy mentségeket keresne Orbán és Fico politikai mutatványaira, nagyon is ki kellene nyitnia a szemét.
Zvonimir Despot
https://www.facebook.com/profile.php?id=100069462496681
