2024. július 4., csütörtök

Elemző: Magyarország a nyugat-európai árszínvonalat utolérte, de a bérek ezt nem követték

 A Szabad Európa honlapja

2024. július 4.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Elemző: Hiába emelkednek a bérek, a háborús plakátok miatt sem nő a fogyasztás
Románia mára utolérte Magyarországot az egy főre jutó GDP tekintetében. A szakértő szerint valóban lemaradt Magyarország, tényleg lassult a felzárkózásunk a többi kelet-közép-európai országhoz képest. Mi a baj a magyar gazdasággal? Üres az államkassza, de vajon lesznek-e megszorítások? Mások mellett ezekről is beszélgettünk Virovácz Péterrel, az ING vezető elemzőjével.

Ha kérnek, adniuk is kell valamit: a kormány szájkosarat tesz a bírókra a kiéheztetésükkel
Noha tavaly az EU-pénzek miatt meghátrálni kényszerült, a kormány továbbra is nyomás alatt tartja a bírákat. Leginkább azzal, hogy nem hajlandó megemelni a három éve változatlan fizetésüket. Egy friss felmérés azt mutatja, hogy az üzenet célba ér: a bírák fele szerint erőteljesen érvényesül a dermesztő hatás a körükben, magyarán befogják a szájukat. Közben az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága újból elővette a magyar kormányt, amiért az nem teljesítette a Baka-ügyben meghozott strasbourgi ítéletet, egyebek mellett a bírói véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása terén.

Eldöntötték, nem csatlakoznak Orbán Viktor pártszövetségéhez a lengyelek
Marad az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójában a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) az új összetételű Európai Parlamentben is. A volt lengyel kormánypárt egyik képviselőjét választották meg a Giorgia Meloni olasz kormányfő vezette konzervatív frakció alelnökének.

Rogánhoz került a lakcímnyilvántartás és az útlevelek kiadása a miniszteri hatáskörök módosításával
A belügytől a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához került immáron a személyiadat- és lakcímnyilvántartás és az útlevélkiadás is. Szijjártó Pétertől elvették az űrkutatást, a vendégmunkások szabályozását és a debreceni repülőteret. Lázár János pedig az energetikai tanúsítványok feladatát adja át Lantos Csabának.

A francia miniszterelnök szerint elkerülhető a szélsőjobboldali többség
Gabriel Attal úgy vélekedett, hogy sikerre vezethet a többi párt visszaléptetési stratégiája, amelynek célja a Nemzeti Tömörülés (RN) távol tartása a hatalomtól. Számos párt több mint kétszáz jelöltje lépett vissza a választás második fordulójától azért, hogy ezáltal elejét vegyék a szavazatok megoszlásának a szélsőjobboldallal szemben.

Az EU-tagállamok bizonytalankodnak a kínai elektromos autókra kivetni tervezett vámok ügyében
Több európai uniós tagállam a kereskedelmi konfliktus eszkalációjától tartva egyelőre mérlegeli, hogy támogassák-e a kelet-ázsiai országból érkező elektromos járművekre vonatkozó vámok emelését.

Az Egyesült Államok újabb 2,3 milliárd dollárnyi katonai támogatást küld Ukrajnának
Az amerikai védelmi miniszter tájékoztatása szerint a csomag többek között légvédelmi eszközöket és páncéltörő rakétákat is tartalmazni fog. Arra is kitért, hogy a közelgő NATO-csúcstalálkozón lépéseket tesznek majd annak érdekében, hogy „hidat építhessenek” a kelet-európai ország tagsága felé.
 
Amit még tudni érdemes
Orbán Viktor arra utasította három miniszterét, hogy vizsgálják meg a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépés lehetőségét (24.hu)
Két nappal azután, hogy az ICC főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnökre, Orbán Viktor feladatba adta három miniszterének, hogy vizsgálják meg: mi történne, ha Magyarország egyedüli EU-tagként kilépne a büntetőbíróság kötelékéből? – tudta meg a lap.

Nem viccelt Lázár János, valóban Debrecenbe, a BMW-gyár melletti szántóföldre vinnék a Közlekedési Múzeumot (Népszava)
Augusztus elején már építészeti ötletpályázatot is hirdetnének a laphoz eljutott dokumentáció alapján. A kijelölt helyszín a BMW-gyár melletti szántóföld.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése