2018. február 1., csütörtök

Családegyesítés céljából látogatott Pásztor István Brüsszelbe

 
Kép: Deli Andor 
 

Pásztor István a tartományi parlament elnöke abban a szerencsés helyzetben van, hogy ha a nagyobbik fiát, Bálintot szeretné meglátogatni a munkahelyén, akkor a szerb parlamentbe kell mennie, ahol az általa irányított párt frakcióját vezeti. Míg a kisebbik fia, Ábel eközben az EU parlamentben dolgozik, a pártja tagságából kikerült Deli Andor állandó asszisztenseként.

Hál’ Istennek mindkét fia a politikához “ért” és nem tetőfedő, pedagógus vagy géplakatos akartak lenni, hanem épp politikusok, mint a papa.
Pásztor Istvánnak ezúttal Deli Andor meghívására volt alkalma a családegyesítésre az EU fővárosában. Ugyanis nemrég a sleppjével együtt egy farmernadrágos zakós tárgyalássorozatra utazott Brüsszelbe.
A látogatás során a magyar néppárti delegáció ülésén Pásztor István beszámolt a vajdasági magyar közösséget érintő aktuális politikai kérdésekről, ezt követően pedig az Európai Parlament működésével, összetételével, munkájával kapcsolatos előadáson vettek részt. Közben pedig alkalma volt megnézni Ábelt a városban.
Az embernek délvidéki magyarként lassan kezd olyan érzése lenni, mintha a demokratikus berendezkedés ránk nem vonatkozna. Nekünk noszai kiskirályunk van, aki dinasztiát alapítva az elsőszülött fiának adja a trón várományos szerepét, míg a másodszülött gyermek nyugatra küldik tanulni.

R. P.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése