Január 24-én a szabadkai Alapfokú Ügyészséghez megérkezett a szabadkai rendőrkapitányság Nyilas Mihály, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár elleni bűnvádi feljelentése, amely VMSZ elnökségi tagját azzal terheli, hogy a múlt év végén szolgálati járművel halálra gázolt egy gyalogost Békován. Nyilast a közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűncselekménnyel terhelik, amiért egytől nyolc év börtönbüntetés róható ki.
Nyilas Mihály december 28-án Békova bejáratánál egy Škoda Superb kormánya mögött ülve elütötte Mirko Cvijin (70) nyugdíjast, aki életét vesztette.
A Blic napilap megkeresésére a szabadkai Alapfokú Ügyészség megerősítette, hogy január 24-én kapták meg a szabadkai rendőrkapitányság feljelentését. A következő lépés Nyilas Mihály meghallgatása a gázolással részleteivel kapcsolatban, utána pedig a bizonyítékok feltárása következik. Egyelőre nem kívántak több információt megosztani a sajtóval, mivel azzal veszélyeztetnék Nyilas jogait a védekezése során.
Az esettel kapcsolatban korábban annyi kiderült, hogy Nyilas Mihály szabadnapot adott a sofőrjének december 28-án, amikor 19:20-kor Szabadka irányából Békova bejáratánál halálra gázolta a gyalogost. A Blicnek megerősítették, hogy a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár azon az estén nem fogyasztott alkoholt, a tartomány tulajdonában levő szolgálati autót pedig műszaki vizsgálatnak vetik alá.
Egyelőre nem tudni, hogy az életét vesztett gyalogos, aki a tragédia helyszínétől pár száz méterre lakott a közeli szálláson, az úttesten sétált, vagy kiugrott az arra közlekedő autó elé. Marko Cvijint egyszer már elütötte egy péksüteményeket szállító autó az úttesten.
Pár nappal ezelőtt Nyilas Mihály alkalmi műsor keretében adta át a bácskossuthfalvai id. Kovács Gyula Általános Iskola főépületét. Nyilasnak ez volt az első közszereplése a decemberi gázolás óta, amiből arra lehet következtetni, hogy a tartományi titkár nem kíván lemondani az általa betöltött pozíciókról.
/A Napló megjegyzése: Nyilas részt vett a jugoszláviai magyar televíziózás aranyjubileumának ünnepségén is, január 8-án./
A tragédia után a Vajdasági Magyar Szövetség közleményt adott ki, amelyben együttérzését fejezi ki a december 28-án este történt közúti balesetben életét vesztett gyalogos családjának. A közlemény megerősítette azt a feltételezést, hogy Nyilas Mihály, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja vezette a balesetet okozó szolgálati autót.
A Vajdasági Magyar Szövetség várja  a baleset körülményeinek tisztázását, a sajtóban megjelent értelmezéseket nem kívánja kommentálni, azonban hozzáteszik, és lényeges körülménynek tartják, hogy „Nyilas Mihály alkoholt nem fogyasztott, mert tisztában volt azzal – miután gépkocsivezetőjének magánjellegű elfoglaltsága okán szabadnapot adott –, hogy maga fogja vezetni a szolgálati autót”., 2018. február 1. [10:03]
https://szabadmagyarszo.com/2018/02/01/nemsokara-kezdodik-nyilas-mihaly-pere/ és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=10823