Ismeretlen tettesek kitépték a földből a magyar áldozatok emlékére állított keresztet azon a helyen, ahol a második világháború végén a bevonuló partizán terroristák több száz embert végeztek ki.

Az elmúlt napokban ismeretlen tettesek kitépték a helyéről, kettétörték és félredobták az ártatlanul kivégzett verbászi magyaroknak és németeknek emelt emlékkeresztet, amelyet 2012. november 3-án a Keskenyúton Alapítvány és a Német Népi Szövetség szervezésében állítottak fel.
Az emlékhely a belvárosi  temető eldugott szegletében található, amelyet rengeteg bokor, vadcserje és szemét  vesz körül. A helyszínen sok az ürülék, ugyanis a helybeliek ösvényt tapostak ki, ahol kutyákat sétáltatnak, bár az sem zárható ki, hogy emberi ürülékről van szó, hiszen e sorok írója ottjártakor olyan alakkal futott össze, aki egy közeli bokorban végezte el „sürgős“ dolgát (ti. vizelt).
Az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékére felállított emlékkeresztet nem először gyalázták meg, néhány éve máig ismeretlen elkövetők fel akarták gyújtani a kereszten lévő kétnyelvű táblát.
A mostani kegyeletsértés azért is szomorú, mert aznap, amikor az első hír nyilvánosságot látott a rongálásról, aznap épp Verbászon a ’42-es eseményekre emlékeztek, és rossz üzenetet kap, hogy míg az egyik nép áldozatairól hivatalos előadásokat szerveznek szakemberekkel, addig a teljesen benőtt tömegsíron elhelyezett keresztet vandálok szétverik.

2018 – Ledöntött emlékkereszt Verbászon
A szerb-magyar történelmi barátság híre még nem jutott el Dél-Bácskába?
Tőből döntötték le
Ürülék a magyar és német tömegsíron
Így fest az ártatlan németek és magyarok tömegsírja Szerbiában
Így fest az ártatlan németek és magyarok tömegsírja Szerbiában
https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=8277018347089943421#editor/target=post;postID=4417255023633889037