2018. február 6., kedd

Az Orbán-Pásztor találkozón nem esett szó a délvidéki magyarság sérelmezett ügyeiről

 
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda 
 

A magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozóról, a gazdaságfejlesztési programokról és a magyarországi választásokról is egyeztetett egymással hétfő délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Országházban – írja az MTI, Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnökére hivatkozva.

A megbeszélés aktualitását az adta, hogy pénteken tartják a soron következő magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozót Budapesten.
Ezzel kapcsolatban a DélHír nemrég írta meg, hogy a szerb kormány, amely a VMSZ és a Fidesz szövetségese, egyúttal remek kapcsolatokat ápol Soros Györggyel és a Bilderberg-csoporttal is.
Azonban ez a mai megbeszélésen sem zavarta a tárgyaló feleket, ehelyett kiemelték:
A két ország együttműködése folyamatosan mélyül, és egyre konkrétabbá válik, egyre több területre terjed ki. 
Pásztor István tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy a VMSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően a magyar közösség ma már megbecsült része a szerb társadalomnak.
Arról azonban nem beszélt, hogy mindezek ellenére a Délvidék hivatalos zászlajává tették a szerbek 1848/49-es lobogóját, amely alatt vonuló csapatok magyar falvakat koncoltak fel. Mint ahogy azt sem, hogy 2018-at a Délvidék elszakításának és Szerbiához csatolásának 100. emlékévévé nevezte kis a szerb kormány, amelynek a VMSZ is részese.
A tárgyaláson áttekintették a magyar kormány és a VMSZ közös gazdaságfejlesztési programjának eddigi eredményeit és a végrehajtás ez évi ütemezését. A feladatok teljesítése időarányosan jól halad – állapították meg, kiemelve a kisvállalkozások támogatásának erősítését, és a föld- illetve házvásárlási programot, ami a leginkább hozzájárul a vajdasági magyarok szülőföldön maradásához.
Orbán Viktor és Pásztor István mai találkozójára közleményben reagált a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik is.
A Szávay István által jegyzett közlemény szerint a párt örömmel fogadott volna részletesebb tájékoztatást is arról, hogy pontosan mi hangzott el az országgyűlési választások kapcsán. Szóba került-e vajon az, hogy a VMSZ pontosan hogyan segít a délvidéki magyaroknak a magyarországi választásokra történő regisztrációban?
Ugyanis a párt értesülései szerint Pásztorék aktivistái a szavazási levélcsomagok „helyes kitöltésében” is közreműködnek majd, sőt a voksokat össze is gyűjtik, hogy eljuttassák azokat a szabadkai konzulátusra. A VMSZ azonban nem csak efféle segítséget nyújt, hanem közben minden erejével nyíltan kampányol is kormánypárt mellett. Így sajnos nem lehetünk bizonyosak abban, hogy a „nem helyesen” kitöltött (értsd: nem a Fideszre ikszelt) szavazólapok is célba érnek-e majd.
A Jobbik közleményében arra kéri a délvidéki, valamint a többi elszakított országrészben élő szimpatizánsait, hogy levélcsomagjaikat sehol se bízzák a Fidesz helyi partnerszervezeteire, így a VMSZ-re se! Akik biztosak szeretnének lenni abban, hogy a kormányváltás érdekében határon túlról leadott szavazatuk valóban hasznosulni fog, azok gondoskodjanak maguk a levelek postai feladásáról, illetve a külképviseletek valamelyikére történő eljuttatásáról, de kereshetik a kapcsolatot a Jobbik központjával vagy külhoni csoportjaink tagjaival is.
A jobbikos képviselő szerint elmaradt a délvidéki magyarság sérelmes ügyeiről való egyeztetés is Orbán és Pásztor között, szerintük ugyanis minden kétoldalú találkozó legfontosabb kérdése ez kellene, hogy legyen.
“Csak akkor támogatjuk Szerbia és Ukrajna euroatlanti integrációját, ha az ott élő magyar nemzeti közösségek számára biztosítják a lehető legszélesebb körű autonómiát. Szerbia esetében elvárjuk továbbá az 1944-től történt magyarellenes atrocitások (ideértve a délszláv háború időszakát is) teljes körű kivizsgálását, követeljük a központi források diszkriminációmentes elosztásával a magyarlakta települések arányos támogatását, továbbá erőteljes hatósági fellépést várunk minden magyarellenes cselekménnyel szemben. Az uniós csatlakozás feltételének tekintjük a Magyar Nemzeti Tanács jogköreinek bővítését, valamint a koszovói szerbek számára biztosított pártalanul széles önrendelkezési elemek alkotmányos szintű garantálását a délvidéki magyarság számára is.”  írja reagálásában Szávay István , a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetének elnöke.
MTI nyomán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése