2018. március 1., csütörtök

A helyi hatalom kezdeményezte Nagybecskerek nevének megváltoztatását Zrenjaninról Petrovgradra

A helyi hatalom kezdeményezte Nagybecskerek nevének megváltoztatását Zrenjaninról Petrovgradra
Fotó: N1
Nagybecskerek város kezdeményezte a helyi önkormányzati minisztériumnál a település nevének megváltoztatását Petrovgradra.
A kezdeményezés, hogy a várost ismét Petrovgradnak hívják, már évtizedek óta időről időre felvetődik, de még egyik helyi önkormányzat sem indítványozta azt komolyan. Kivéve a mostanit, amely egy lépéssel tovább lépett, hiszen kikérte az illetékes minisztérium véleményét a névváltoztatásról, közölte az N1.
„Várjuk a választ, és szeretnénk tudni, hogy egyáltalán milyen folyamatokra számíthatunk, nem sietünk sehova. Lehet, hogy éppen a 2018-as év, amely városunk felszabadításának és Szerbiához csatolásának 100. évfordulója, az az év, amikor vissza kell állítanunk városunk régi nevét”, mondta Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere.
Azt már akkor lehetett sejteni, hogy a város támogatja Nagybecskerek nevének megváltoztatását, amikor a település bejáratánál lévő táblán megjelent a Petrovgrad felirat, illetve amikor a város központjában visszaállították a szerb Karađorđević Péter király szobrát. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a polgárok támogatják-e Nagybecskerek nevének megváltoztatását. 
2018. február 28. [12:12]
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22205/A-helyi-hatalom-kezdemenyezte-Nagybecskerek-nevenek-megvaltoztatasat-Zrenjaninrol-Petrovgradra.html

Građani potpisuju onlajn peticiju protiv promene imena Zrenjanina

"Potpišite ovu peticiju, neka znaju koliko nas je" 


Građani Zrenjanina organizovali su danas potpisivanje onlajn peticije protiv promene imena tog grada u Petrograd, koje je prodložila lokalna samouprava.
Peticija se širi po internetu i društvenim mrežama, za sada ju je potpisalo oko 200 građana, a broj potpisnika raste.
Potpisivanje peticije da Zrenjanin ne menja ime odvija se na sajtu https://www.peticije24.com/da_zrenjanin_ostane_zrenjanin.
U kratkom opisnom tekstu navodi se da je Grad Zrenjanin prosledio je Ministarstvu državne uprave i lokalne samouprave inicijativu za promenu naziva u Petrovgrad, ali da građani to zapravo ne žele.
“Mislimo da Zrenjaninci to ne žele. Potpišite ovu peticiju, neka znaju koliko nas je”, navodi se u tekstu peticije, a ovu incijativu već su ranije danas osudili pojedinci i nevladine organizacije iz tog grada.
Gradonačelnik Zrenjanina Čedomir Janjić izjavio je juče za N1 da je inicijativa prosleđena i da lokalna samouprava očekuju odgovor ministarstva, kako bi utvrdili procedure za promenu imena.
Zrenjanin inače nosi ime po narodnom heroju i organizatoru narodnog ustanka u Vojvodini Žarku Zrenjaninu, koji se borio protiv nacista.
(Autonomija)
 28 Feb 2018
http://www.autonomija.info/gradjani-potpisuju-onlajn-peticiju-protiv-promene-imena-zrenjanina.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése