2022. május 11., szerda

A kenyér másfélszer annyiba kerül, mint szeptemberben, de negyedével drágult a tojás, a tej és a liszt is

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb cikkeink ma reggel:

Megérkezett a drágulási hullám: már majdnem tíz százalék az infláció. Nagyon megugrott az élelmiszerek ára, de szinte minden termékkörben drágulást mért a statisztikai hivatal májusban. A Szabad Európa saját mérése szerint szeptember óta a szeletelt fehér kenyér ára 50,4 százalékkal emelkedett. Elemzőnk szerint az árstopintézkedésekkel nem érintett alapvető élelmiszerek jelentős részében már harminc százalékot is közelíti (vagy már meghaladta) az éves infláció.
 
Visegrádi vélemények
 
Kormányválság lett Szlovákiában az előző garnitúra elszámoltatásából, mivel a parlament nem tette lehetővé, hogy vizsgálati fogságba helyezzék a maffiavádakkal gyanúsított korábbi miniszterelnököt, Robert Ficót. A jelenlegi ellenzék ellenezte az eljárást, de a kormánypárti koalícióból sem támogatta mindenki a mentelmi jog felfüggesztését. Az egymásnak feszülő kormánypártok vitája akár előrehozott parlamenti választáshoz is vezethet.
 
Könnyebb lenne az együttműködés egy másik magyar kormánnyal, mondta az európai ügyekért felelős cseh miniszter a Szabad Európának adott interjúban. Júliustól Csehország tölti be az Európai Unió soros elnöki posztját, az elnökségi félév kiemelt témája lesz az Oroszország elleni szankciók kérdése, valamint a jogállamisági vita. Mikuláš Bek szerint a V4 ma inkább 3+1, Magyarország az egész EU-ban elszigetelődött „az Ukrajnához, illetve Oroszországhoz fűződő viszonya miatt”.
 
Kijevi kirándulások
 
Az Ukrajna védelme melletti kiállás egyik fontos szimbolikus lépése, ha magas rangú állami vezetők látogatják meg az ukrán vezetést. Számos külföldi vezető a személyes biztonságát is komolyan kockáztatva utazott Ukrajnába. Összeállításunkban láthatja, hogy a kelet-közép-európai országok élen jártak ebben, kivéve például Magyarországot. Az orosz megszállás okait kutatja interjúnk is, amelyet Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszterrel készítettünk. Ő Putyinról korábban azt érezte, hogy misztikusan hisz az orosz történelemben, és sértve érzi magát a Szovjetunió felbomlása után. Képgalériánkban mutatjuk be az elmúlt napok eseményeit, köztük a U2 együttes koncertjét a kijevi metróban, blogunkban pedig percről percre követheti az ukrajnai háború fejleményeit.
 
Aki belebukott a lehallgatásokba
 
A spanyol kormány menesztette Paz Esteban kémfőnököt a Pegasus kémprogrammal kapcsolatos kettős lehallgatási botrány miatt – közölte a védelmi miniszter. Azért támadták az Esteban által vezetett Nemzeti Hírszerző Központot (CNI), mert állítólag megfigyelték a katalán függetlenségi mozgalom vezetőit az izraeli NSO Group által gyártott Pegasus kémprogram segítségével, illetve nem akadályozta meg Pedro Sánchez miniszterelnök és más tisztviselők telefonjának külföldi megfigyelését.
 
Továbbra is az elhízás az egyik leggyakoribb halálok, a WHO jelentése szerint. Az Egészségügyi Világszervezet összetett betegségként definiálja az elhízást, amely számos nem fertőző betegség kialakulásának kockázatát is magában hordozza. A dohányzás, a rossz táplálkozás és a magas vérnyomás után a negyedik legnagyobb kockázati tényező a túlsúly és az elhízás. Mint adatcikkünkben láthatja, itthon az ezredfordulóig a nők között volt több túlsúlyos, azóta azonban a férfiak aránya nőtt meg.
 
A holnapi viszontlátásra,
Vovesz Tibor  

szabadeuropa@rferl.or  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése