2022. május 13., péntek

„Várja a következő heteket, hónapokat” – daganatos gyerekeket tanít zenélni a világsikerről lemondó magyar gitáros

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb cikkeink ma reggel:

 „A mi gyerekeink azok, akikre nem költ az állam” – mondja egy anya, aki a Kacifántos Gyermekek Mosolyáért Alapítványtól kap segítséget a súlyosan sérült, halmozottan fogyatékos fia nappali ellátásához. Az alapítvány egy napközit üzemeltet, ehhez kaptak ugyan egy épületet az önkormányzattól, de a padlószigetelésére kért 10 millió forintra már nemet mondott a minisztérium. De videónkból kiderül, ez csak egy példa arra, miért nem működik az ellátás.
 
Az elesetteket segíti Seres Antal is, aki a Gipsy Kings előzenekarát hagyta ott, hogy haldokló gyerekek utolsó kívánságát teljesítse. Tízéves a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány, amelynek önkéntesei nemcsak a kórteremben, hanem gyógyulásuk után is foglalkoznak a gyerekekkel. „Átléped az onkológiai osztály küszöbét, és érzed, hogy ez a halál kapuja, ami nagyon félelmetes. De ha át mered lépni, és hiszel abban, hogy életet hozol, az működőképes” – mondta a Szabad Európának adott interjúban.
 
Háború Ukrajnában
 
Az Európai Bizottság a tagországok kormányaival együttműködve segíti Ukrajnát annak a több millió tonna gabonának az exportjában, amely az országban rekedt, miután az orosz haditengerészet blokkolja az ukrán kikötőket. Az ukrán gabonaexporttal összefüggő gondok élelmiszerválsággal fenyegetnek, különösen az olyan szegényebb térségekben, mint Afrika. Ukrajna orosz megszállásának eseményeit továbbra is percről percre követjük, videón mutatjuk be, miről számoltak be az Azovstal vasműből kimentett civilek. Arról is olvashatnak, hogy Oroszország határozott fenyegetésként értékeli Finnország NATO-csatlakozását.
 
Természeti értékek, történelmi értéktelenségek
 
Az utolsó európai őserdőt veszélyezteti a lengyel-belarusz határra tervezett kerítés. Lengyelország 186 kilométer hosszan épít falat betonból és szögesdrótból, amely komoly hatással lenne a térség élővilágára. A lengyel kormány szerint meg kell védeniük az országukat és Európát attól, hogy Fehéroroszország felől migránsokat utaztassanak be. Cikkünkben összefoglaltuk, hol tart a beruházás.
 
Jóváhagyta a lett parlament a rigai Győzelem parkban található, hosszú ideje társadalmi és nemzetközi viták kereszttüzében álló szovjet felszabadítási emlékmű eltávolítását. A szobor régóta vita tárgya Lettország és Oroszország között. A rigai orosz nagykövetség a náci Németország feletti második világháborús győzelem napján, május 9-én rendezvényeket és koncerteket szokott szervezni.

 
A hétfői viszontlátásra,
Vovesz Tibor

szabadeuropa@rferl.or  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése