2022. május 25., szerda

Ma már háborús veszélyhelyzet van Magyarországon, közben a civil szervezetek körmére néz az ÁSZ

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

Miután az Európai Bíróság elkaszálta azt a törvényt, amely külföldről finanszírozott szervezetnek bélyegzett bizonyos civil szerveződéseket, a kormánypártok „a közélet befolyásolására alkalmas” civil szervezetekre fazonírozták át a jogszabályt. Új szereplőként az Állami Számvevőszék kapott ellenőrzési jogosítványokat, és egy hónappal a választások után elérkezettnek látta az időt a vizsgálatok megkezdésére.

 „Ez egyértelmű jele annak, hogy a magyar állam továbbra sem tett le az egyebek mellett a jogállami normákat szisztematikusan lebontó és a rendszerszintű korrupció kiépülését támogató kormánnyal szemben kritikus civil szervezetek vegzálásáról” – közölte a Transparency International Magyarország (TI).

Léderer Sándor a K-Monitor ügyvezetője szerint több gond is van a tavaly életbe lépett jogszabállyal. Nincs valójában definiálva, mit jelent az, hogy „közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezet”, kik tartoznak ide.

A jogszabályban csak annyi van, hogy mindazon egyesület és alapítvány, amelynek tárgyévi mérlegfőösszege eléri a húszmillió forintot, és az, hogy kikre nem vonatkozik. Léderer Sándor szerint ez az eljárás annak a civilellenes hadjáratnak a folytatása, amelyet a kormány néhány évvel ezelőtt indított el a külföldről támogatott szervezetek megbélyegzésével.

Háborús veszélyhelyzet Magyarországon

Alig tette le a hivatali esküt az ötödik Orbán-kormány, Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán máris bejelentette, hogy május 24-én éjféltől kihirdetik a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon. A miniszterelnök a videóban azzal indokolta az intézkedést, hogy Ukrajnában háború zajlik, amelynek még senki sem látja a végét és amely folyamatos veszélyt jelent Magyarországra. A fizikai biztonság mellett veszélyezteti a családok energiaellátását és anyagi biztonságát is.

A HVG korábbi összefoglalójában azt írta: a módosításnak valós, objektív indoka nincs, viszont politikai célja az lehet, amit a kormány az időközben kifulladó járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva eddig is maximálisan kihasznált: a rendeleti kormányzás fenntartása.
Orbán Viktor levélben közölte az Európai Tanács elnökével, hogy nem hajlandó tárgyalni az orosz olaj embargójáról a jövő heti EU-csúcson, ha az EU nem részletezi, hogy Magyarország milyen anyagi támogatásra számíthat az orosz olajtól való függetlenedéshez.

A levélben többi közt az áll, hogy "konszenzus híján kontraproduktív lenne vezetői szinten tárgyalni a szankciós csomagról. Az csak a belső megosztottságunkat domborítaná ki, anélkül, hogy reális esélyt kínálna a nézeteltéréseink feloldására. Ezért azt javaslom, ne vegyük napirendre ezt a témát a következő Európai Tanács ülésen."
Az Európai Tanács hivatalosan még nem reagált Orbán levelére.

Először a képzettebbek menekülhettek el Ukrajnából.  A háború sújtotta országot eddig elhagyók durván fele munkaképes korú felnőtt, ők viszont meglehetősen képzettek, áll az ENSZ becslésében. Közülük viszont szinte senki sem maradt Magyarországon, akik pedig most fontolgatják a menekülést, szintén nem akarnának itt élni. Grafikonokon a részleteket.

Válogatást mutatunk be azokból a hazai gyártású fegyverekből és járművekből, amelyek a NATO arzenálját erősítik majd, ha sikeresnek bizonyul Finnország és Svédország csatlakozási kérelme.

Szép napot!

Báthory Róbert

szabadeuropa@rferl.or

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése