2022. május 5., csütörtök

Magyar vétó mentheti meg az orosz olajexportot

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

 
Magyarország nem támogatja sem Ukrajnát, sem az Oroszország elleni szankciót
Szerda reggel az Európai Bizottság bejelentette a hatodik, Oroszországgal szembeni szankciós csomagját. Ennek keretében javaslatot tettek a kőolajimport fokozatos embargójára, több tévécsatorna betiltására és a Sberbank kizárására a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerből.
Oroszország kegyetlen ukrajnai háborúja, a civilek tömeges lemészárlását bizonyító képek napvilágra kerülése nyomán az utóbbi hetekben enyhült az ellenállás azzal szemben, hogy olyan korlátozásokat rendeljenek el, amelyek az Európai Unió gazdaságai számára is fájdalmasak.
Szijjártó Péter külügyminiszter a bejelentés után azt közölte, hogy ebben a formában a magyar kormány számára nem támogatható a szankciós csomag. Szerinte a kőolaj embargója veszélybe sodorná Magyarország ellátásának biztonságát. A miniszter elismerte, hogy az olajembargó alól Magyarország 2023-ig haladékot kapna, de szerinte még ez is túl rövid határidő. Lehetetlenné válna a gazdaság működéséhez szükséges mennyiségű kőolaj beszerzése, fogalmazott a miniszter.
Gazdasági okokkal indokolta a szankció elutasítását Kovács Zoltán is, mondván az „tönkre tenné a magyar gazdaságot”. A kommunikációs államtitkár arról beszélt, hogy a magyar kormány meg fogja vétózni az orosz olajimport betiltására vonatkozó uniós javaslatot.
A magyar állam nem igazán támogatja Ukrajnát, derül ki az április végi adatokból. A gazdaság méretéhez képest Írország, Ciprus vagy Japán is több támogatást adott az Oroszországgal hadban álló országnak. Szlovákia ötvenszer, Csehország nyolcszor, Horvátország hatszor annyi támogatást adott Ukrajnának, mint Magyarország. Hasonlóak az arányok, ha csak a humanitárius segítségnyújtást vesszük figyelembe.
 
Orosz csapatok bejutottak a Mariupoli acélműbe
A legfrissebb jelentések szerint az ukrán védelem nagyrészt megakasztotta az orosz előrenyomulást Kelet-Ukrajnában, megakadályozták, hogy az orosz erők egyesítsék offenzíváikat Izjumtól délkeletre és a Donyeck-Luhanszk frontvonaltól nyugatra. Ugyanakkor az orosz erőknek valószínűleg sikerült mélyen benyomulniuk a mariupoli acélműbe. A hatalmas területen fekvő üzemkomplexum bunkereiben a várost védő ukrán katonák utolsó csoportja mellett mintegy kétszáz civil, köztük gyermekek kerestek menedéket.
Az ENSZ és a kijevi kormány tisztségviselői is reményüket fejezték ki, hogy sikerülhet az acélüzemben rekedt civilek teljes körű evakuálása. Hét végén mintegy száz embert sikerült már kimenekíteni. Egyikük, az 54 éves Elina Tszibulcsenko elmondása szerint minden este úgy feküdt le aludni, hogy attól félt, másnap már nem fog felébredni. „Nem tudják elképzelni, hogy milyen ijesztő egy menedékhelyen ülni, egy nyirkos pincében, amely remeg és rázkódik” – fogalmazott.
Az orosz katonák azt mondták, kivégzik, de a füle mellé lőttek – mesélte egy ukrán férfi a Szabad Európa helyi szerkesztőségének. A pincében, ahol fogva tartották őket, több álkivégzést is tartottak elmondása szerint, az egyik orosz katona pedig arról beszélt, hogy „kell neki pár hulla”. Egy idős asszony két fiát viszont valóban kivégezték orosz katonák.
„Itt emberek élnek” – képriport az ostrom alatt álló Mariupolból és Odesszából. Mariupol acélgyárában mintegy kétszáz civil lehet még. Hétfő este rakétatámadás érte Odesszát is. Egy 14 éves fiú is életét vesztette a rakétatámadásban az odesszai városi tanács tájékoztatása szerint.

Kellemes napot,
Keller-Alánt Ákos  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése