Temerini hideg-meleg 2011-ben

Beszélgetés Gusztony Andrással, Temerin polgármesterével
Részlet

Lassú folyamat a másság elfogadása

– A néhány hónappal ezelőtt történt szerb-magyar összetűzések árnyékéban milyen jelenleg a helyzet, csillapodott-e a közhangulat Temerinben? A szerb médiák meglehetősen egyoldalú tájékoztatásokkal tovább fokozták a különben is felborzolt hangulatot…
– Csúnyán felfokozták az újságírók a hangulatot abban a pár napban. Addig nem látott számban lepték el a többségi nemzet újságírói Temerint, és nehéz elképzelni, hogy spontán megmozdulásról lett volna szó. Nem vették tudomásul a valós helyzetet, csak azt közölték, ami nekik megfelelt. Igen nehezen csitult a dolog, és az incidens után két hónapig nem is történt hasonló eset, amiről tudtunk volna. Két héttel ezelőtt azonban újabb verekedésre került sor, amelyben a károsult magyar volt. Szerencsére komolyabb testi sérülés nem történt. Az egészségházban ellátták könnyebb sérüléseit.

– Az állami szervek hogyan kezelik az ilyen és hasonló eseteket?

– Ritkán kezelik a súlyuknak megfelelően a helyzetet. Visszamenőleg már egy évtizede élét szegik az uralkodó állapotnak, mert nem kívánatos, hogy a külföldi köztudatban Szerbia olyan országként szerepeljen, ahol üldözik a kisebbségeket. Gyakran nem minősítik kellően az eseteket, hanem csak szabálysértésként vagy rendbontásként kezelik. Volt már rá példa, hogy a rendőrség kellően járt el, és kisebbség elleni uszítás miatt tett feljelentést, akkor az ügyészség minősítette másként az ügyet. Szóval igen összetett és többrétű a gond. Ne feledjük, hogy választások előtt állunk, és egész biztos, hogy lesznek olyan szélsőséges csoportok, amelyek ezt ki fogják használni.

– Mint serdülő gyermek édesapja, mi az álláspontja, amikor a fiatalok hétvégi kimenőre készülnek? Aggódik-e, míg a fia haza nem tér?
– Őszintén szólva nem vagyok nyugodt, míg haza nem ér. Igen mély nyomot hagyott bennünk fiam megtámadása másfél évvel ezelőtt. Kerékpáron hárman jöttek haza, és őt ekkor megütötték. Többszörösen átgondoltam a dolgot, és arra a megállapításra jutottam, hogy a támadás nem a politikai posztom betöltésének a következménye. Úgy érzem, nem célzott személyre szóló támadás volt.

– A rendőrség végére járt az ügynek?
– Igen. Már egy órán belül megvolt a tettes. Szabálysértési eljárás indult ellene, és végül meg is büntették az illetőt. Sajnos a pénzbírság nem eléggé elrettentő. A nemzeti alapon történő erőszak esetében súlyosabb büntetést kellene kiróni.

– A tartományi ombudsman véleménye szerint a nemzetiségek közötti békés együttélés szempontjából sokkal kedvezőbb körülményt biztosítana a vegyes tannyelvű iskola működése. E véleményt megcáfolva és igazolva több nyilatkozat látott napvilágot a médiákban. Mi az ön álláspontja?
–Határozott véleményem van. A anyanyelvű oktatásra mindenkinek joga van, így a kisebbségeknek is. A helyi történések után semmiféleképpen sem támogatom a vegyes iskolák visszaállítását. El kell fogadni, hogy különbözőek vagyunk. A vallásunk és a nyelvünk is különbözik, nem kell mindenáron rákényszeríteni a gyerekekre a vegyes iskoláét. Élő példája, hogy nem egyértelműen jól működik ez az elv, a vegyes temerini középiskola. A legtöbb konfliktus pont onnan ered. Nem tagadhatjuk a múltat, hisz az elmúlt 7 évtizedben túl sok összetűzés volt a szervek és a magyarok között.

– Az elhangzottak alapján adódik a kérdés, hogy szentestén biztonságos-e Temerinben éjféli misére menni?
– Mindennek ellenére úgy érzem, teljesen biztonságos a hívőknek szentmisére menni. Függetlenül attól, hogy voltak incidensek, tény hogy a rendbontásokat és nemzetek közötti összetűzéseket a lakosság nagyon kis része támogatja. A polgárok zöme békében akar élni egymás mellett . A rendőrség pedig, ha nem akarja akadályozni a rendbontást, akkor azt meg is tuja tenni. Nem érdeke senkinek sem, hogy szentestén incidens történjen. Eddig egymás vallási ünnepeit tiszteletben tartottuk, és nem volt példa rá, hogy ilyenkor bármilyen provokációra sor került volna.

– Mindenszentekkor hat emléktáblát állítottak Temerinben, a nagytemetőben lévő tömegsírnál. Az 1944/45-ös megtorlások 273 magyar és német áldozatának nevét örökítették meg a márványtáblák. Milyen körülmények járultak hozzá, hogy most 67 évvel a történtek után végre nyilvánosság elé tárult a névsor?
– Talán előbb is fel lehetett volna állítani az emlékművet. Valójában az első vajdasági megemlékezés 1990-ben éppen Temerinben volt. Még 1994-ben állítottunk fel keresztet tömegsírnál, igaz, az akkor vezetőség nem jó szemmel nézte a tettünket. Később a kopjafa is a helyére került. Ezért gondolom, hogy pár évvel ezelőtt is elhelyezhettük volna az emléktáblákat. A jelenlegi pillanat nem volt semmivel sem alkalmasabb, mint az előző esztendők. Úgy éreztük, hogy talán mostanára készült el a legteljesebb névsor. Persze utólag kiderült, hogy a névsor mégsem végleges. Már többször hangoztattuk, hogy nem kívánunk mi utólagos bosszút, hanem csak tudni akarjuk, hogy kik vannak eltemetve a tömegsírban, így lehetővé tenni hozzátartozóiknak, hogy megemlékezzenek és virágot helyezzenek szeretteik sírjára. Egyszer és mindenkorra le kell tisztázni a tényeket. Vajdaság-szerte több mint hetven ilyen színhely van. Szívügyemként viselem és bánom, hogy polgármesterként nem tudtam elérni, hogy Járekon méltó emlékművel állíthassanak a németek. Pedig a nyilvános adatok szerint 6500 áldozatot követelt a járeki megtorlás. A srebrenicai tömegsír után talán a legnagyobb európai tömegsírról van szó, mégis csak egy kis keresztel jelölhettük meg. Ez nem válik a helyi koalíció dicsőségére. Háromszor futottunk neki az indítványnak, de sajnos csak a magyar koalíció képviselői szavaztak rá.

Bagi Braskó Márta
Családi Kör, 2011. december 22., 18-19. o.