2014. december 23., kedd

VAGYON-VISSZASZÁRMAZTATÁS

Két évre elodázzák a pénzbeli restitúciót


A szerb kormány javaslatára a második világháború után elkobozott magánvagyonok értékének pénzben való visszaszármaztatásának megkezdését a korábbi, 2015. január 1-jei időpontról 2018 decemberére halasztották el. A javaslat tegnap a Köztársasági Képviselőház elé került.
A vagyon-visszaszármaztatási törvény módosításai értelmében a kártérítési jegyek folyósításának végső határidejét 2017. december 15-ére odázták el, értékesítésük pedig 2018. december 15-étől esedékes. A javaslat értelmében a kifizetés 12 éven át tartana, és nem 15 évig, mint korábban tervezték.
Az állam a pénzbeli kártérítésre mintegy kétmilliárd eurót irányozott elő, és vállalja a késedelmi kamatok törlesztését is, amely két százalék körül alakulna éves szinten.
Az ősi vagyont visszakövetelő személyeket korosztályi csoportokba sorolták. A 65. évüket betöltött örökösök esetében a pénzbeli visszaszármaztatást már nem 12, hanem 10 évben határozták meg, a 70 évnél idősebb személyek esetében pedig 5 évben.
A javaslat szerint a kártérítés felső összege egyénenként nem haladhatja meg a félmillió eurót. Ugyanez érvényes, ha egyazon örökös több oldalról is jogosulna a visszaszármaztatásra.
A képviselőházi eljárásban levő módosítási indítványok szerint a kártérítési jegyek értékének, forgalmazásának és megfizettetésének módozatait 2017. június 20-áig készítik el, és nem 2014. december 31-éig, mint korábban tervezték.
Az egykori tulajdonosok számára a megelőlegezett kifizetést sem kezdhetik meg 2015. március 31-én, hanem ezt az időpontot is 2017. március 31-ére halasztották. Az akontáció, amely legfeljebb a kártérítési összeg 10 százaléka lehet, természetesen a jogerős bírósági döntés értelmében fizethető. A régi vagyon várományosa ezzel az összegel arányosan csökkentett értékű kártérítési jegyet kap majd kézhez.
A törvénymódosítás szükségességét a kormány azzal magyarázza, hogy eddig több mint 74 000 visszaszármaztatási kérelem került átadásra, csupán 2014-ben 45 000. Feldolgozásuk időigényes folyamat.
(Beta)
Magyar Szó, 2014. december 23., 6. o., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése